Csütörtök

Napos idő várható gomolyfelhőkkel. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, de a keleti, délkeleti hatánál előfordulhat kevés zápor, zivatar. A szél több helyen élénk lesz.

A maximum-hőmérséklet 23 és 28 fok között alakul.

Péntek

Napos idő várható gomoly- és fátyolfelhőkkel. A Nyugat-Dunántúl kivételével elszórtan zápor, zivatar előfordulhat. A szél megélénkül, a Nyugat-Dunántúlon meg is erősödik.

A minimum-hőmérséklet 10 és 16 fok között valószínű, a maximum-hőmérséklet 23 és 28 fok között várható.

Szombat

Napos idő valószínű kevés gomolyfelhővel. Egy dunántúli összeáramlási vonal mentén és délkeleten több gomolyfelhő lesz, ezeken a területeken kevés helyen zápor, egy-egy zivatar kialakulhat. A szél megélénkül, a Nyugat-Dunántúlon és északkeleten meg is erősödik.

A minimum-hőmérséklet többnyire 10 és 16 fok között alakul, a maximum-hőmérséklet 22 és 26 fok között alakul.

SZÉLTÉRKÉPCSAPADÉKTÉRKÉPHŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP

Aktuális időjárás-előrejelzésünket 24 órás, 5 és 30 napos, valamint település szerinti bontásban, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt megtalálja az Agroinform.hu Időjárás rovatában.

Indexkép: Vincze Kálmán