Egyelőre marad a napos és nyárias idő. Zápor azonban a továbbiakban sem kizárt.

Mi várható ma este?

A keleties szél megélénkülhet, de a zivatarok környezetében átmeneti jelleggel erős, viharos széllükések is kialakulhatnak. Késő estére 16 és 21 fok közé hűl le a levegő hőmérséklete.

A gomolyfelhők nagy része összeesik, ezáltal jobbára derült vagy fátyolfelhős lesz az ég. Késő estig mindenhol lecsengenek a napközben kialakuló záporok, zivatarok. Főleg délnyugaton foltokban köd képződhet. A légmozgás többnyire gyenge lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10-16 fok között alakul. Az északi völgyekben kissé hidegebb sem kizárt.

Mire számíthatunk a hét első napján?

A fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütés várható. A korábbi napokhoz képest jóval kisebb számban, csak néhol alakulhatnak ki záporok, zivatarok. A Dunántúl délnyugati részein és az északkeleti megyékben kicsi a csapadék esélye. A keleties szél csak kevés helyen élénkülhet meg, illetve zivatarok körül átmenetileg meg is erősödhet a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 30 fok között alakul.

Javult a talaj állapota, de nem eléggé

Az elmúlt napokban főleg a Dunántúlon és az Alföld egyes részein fordulta elő heves zivatarok és felhőszakadások. Hazánk jelentős részén hullott 20-50 mm közötti csapadék, sok helyen azonban ennél jóval kevesebbel kellett beérniük. A harmincnapos csapadékösszeg még így is az ország több mint felén negatív eltérést mutat az átlagtól. Csak a felszín közeli talajréteg, a felső félméteres réteg nedvesedett át, keleten viszont még mindig sok a száraz terület.

Már csak pár nap és a naptár szerint átlépünk a nyárba - fotó: pexels.com

A növények egy része - főleg az őszi vetések - 2-3 héttel előrébb járnak, mint kellene. A kalászosok a szemfejlődés, míg az őszi káposztarepce a magképződés fázisában jár. Sok helyen nagyon ritkásak az állomány, így az utóbbi napok csapadéka sok helyen segítette a fejlődésüket.

SZÉLTÉRKÉPCSAPADÉKTÉRKÉPHŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP

Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.