Az Európai Unió élelmiszer-kereskedelmi mérlege első ránézésre rendkívül kedvező képet mutat: az idei év első felében mintegy 27 milliárd eurós többlettel zárta a közösség a külkereskedelmi mérleget. Ez azonban csalóka siker. Bár az EU számos feldolgozott terméket – csokoládét, tejtermékeket, borokat, péksüteményeket – értékesít világszerte, például az Egyesült Királyságban vagy az Egyesült Államokban, ezeknek a termékeknek az előállításához szükséges alapanyagok egyre nagyobb része nem európai forrásból származik.

A magas feldolgozottságú élelmiszerek mögött így gyakran olyan importált termékek húzódnak meg, mint az ukrán gabona, a brazil csirkehús vagy a dél-amerikai szója. Ez az árnyoldal – az alapanyagoktól való fokozódó külső függés – egyre nagyobb szerepet kap az élelmiszerellátási láncban.

A háttérben zajló átrendeződés

A boltok polcain is egyre inkább szembetűnő, hogy változás zajlik az európai élelmiszerpiacon. A mediterrán országokból, Észak-Afrikából, Ukrajnából és Dél-Amerikából érkező importtermékek – zöldségek, gyümölcsök, gabonák, fehérjenövények – látványosan növelik jelenlétüket.

A marokkói paradicsom, az egyiptomi szamóca, a török paprika vagy az ukrán baromfihús már szinte állandó szereplői az európai háztartásoknak, anélkül, hogy a fogyasztók feltétlenül tisztában lennének ezzel.

Különösen aggasztó az ukrán gabonafüggőség: a behozatal döntő része Spanyolországban köt ki, ahol a hatalmas sertésállomány igényeit fedezi. Emellett a napraforgóolaj-import 90 százaléka is Ukrajnából érkezik, és a baromfihús mennyisége is drámaian megnőtt – a háború kitörése óta 130 százalékkal.

élelmiszer

Az uniós szabályozás nem követeli meg az alapanyag származási helyének feltüntetését a végtermék címkéjén – elegendő a feldolgozás helyét megadni – Fotó: stocksnap.io

Szabadkereskedelmi nyitás – erősödő import, gyengülő önrendelkezés?

A jövőben az élelmiszerimport további növekedésére lehet számítani. Az EU idén új szabadkereskedelmi megállapodásokat kötött Ukrajnával, valamint a dél-amerikai országokat tömörítő Mercosur csoporttal. Ezek az egyezmények lehetővé teszik a magasabb behozatali kvóták megállapítását, és számos termék esetében jelentős vámcsökkentést vagy teljes vámmentességet eredményeznek.

Ez a nyitás – a verseny és az árverseny jegyében – kiszolgáltatottá teszi az uniós mezőgazdaságot. A harmadik országokból érkező élelmiszerek gyakran nem esnek ugyanazok alá az élelmiszer-biztonsági, állatjóléti vagy környezetvédelmi előírások alá, mint az EU-n belüli termelők. Ez olyan versenyhátrányt jelent az európai gazdálkodók számára, amely hosszú távon a belső piacuk elvesztéséhez vezethet.

A fogyasztói döntés szabadsága: illúzió?

A szabadkereskedelmi megállapodások támogatói szerint a végső döntés úgyis a vásárlók kezében van: ők választhatnak az EU-s termékek és a harmadik országból származó áruk között. Csakhogy ez az érvelés súlyos hiányosságokat rejt.

Az uniós szabályozás ugyanis nem követeli meg az alapanyag származási helyének feltüntetését a végtermék címkéjén – elegendő a feldolgozás helyét megadni. Ez azt jelenti, hogy egy ukrán tojásból készült tésztát vagy brazil csirkéből készült húskészítményt „Made in EU” jelöléssel lehet forgalomba hozni.

Ez a címkézési gyakorlat nem segíti, hanem éppen hogy akadályozza a tudatos fogyasztói döntéseket. Így tehát nemcsak a termelők, hanem a fogyasztók is áldozatai egy olyan rendszernek, amely látszólag nyitott, de a valóságban inkább átláthatatlan és félrevezető.

Forrás: MAGOSZ – Dr. Cseh Tibor András
Indexkép: freepik.com