Hétfő

Az egyre szakadozottabb felhőzet és a csapadék súlypontja lassanként az északkeleti, keleti országrész fölé helyeződik át, így egyre inkább ott fordulhat elő eső, zápor, délután pedig helyenként zivatar is. Ezzel szemben a Dunántúlon gomolyfelhős, napos idő valószínű, de egy-egy záporos, zivataros góc kis eséllyel a nyugati határvidék fölé sodródhat az Alpok irányából a késő délutáni, esti órákban. Több helyen megélénkül az északnyugati, nyugati szél, az Észak-Dunántúlon néhány erős lökés is előfordulhat.

A maximum-hőmérséklet többnyire 17 és 23 fok között várható, ennél alacsonyabb értékek a tartósabban felhős keleti, északkeleti tájakon fordulhatnak elő.



Kedd

A hajnalra képződő pára- és ködfoltok gyorsan feloszlanak, a felhős, főleg északkeleti tájakon napközben szakadozik a felhőzet, sok napsütés várható fátyol- és gomolyfelhőkkel. Zápor, zivatar helyenként előfordulhat, de erre inkább csak az északkeleti és a nyugati, délnyugati tájakon van kilátás. Az északias szél csupán helyenként élénkül meg, de a zivatarok környezetében átmenetileg megerősödhet a légmozgás.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 6 és 12 fok között alakul, ennél kissé hidegebb idő csak néhol valószínű, miközben a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 23 fok között alakul.


zapor

Fotó: Pixabay


Szerda

Többnyire napos időre számíthatunk a fátyol- és gomolyfelhők mellett, így a mezőgazdasági munkák is tervezhetőbbé válnak. Helyenként ugyanakkor előfordulhat zápor, zivatar, amelyre főként a délutáni, kora esti időszakban van nagyobb esély. Az északias szél nagy területen élénk lesz a nap folyamán.

Hajnalban 5, 12, délután pedig 20, 25 fok valószínű.



SZÉLTÉRKÉP, CSAPADÉKTÉRKÉP, HŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP

Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.

Forrás: Met.hu

Indexkép: Pixabay