A lazac évek óta a „szuperhal” hírnévben úszik: egészséges zsírok, könnyű elkészítés, elegáns megjelenés a tányéron. Egy friss kutatás azonban árnyalja a képet, és arra hívja fel a figyelmet, hogy nem feltétlenül ez az egyetlen – vagy minden szempontból legjobb – választás.
A Cambridge-i és a Lancasteri Egyetem kutatói szerint a lazac takarmányául szolgáló, vadon élő kisebb halak – amelyeket mi ritkábban fogyasztunk – számos mikrotápanyagból kiemelkedően jó források. Ilyen például a vas, a kalcium, a jód, az A-vitamin, a B12-vitamin vagy az ómega–3 zsírsav. Ezeknek a halaknak nemcsak a húsuk, hanem a csontjaik és belső részeik is hozzájárulnak a tápanyagtartalomhoz.
De melyek ezek a „háttérbe szorult” halfajok? A szardínia, a hering, a makréla vagy a szardella igazi jolly joker a konyhában. Olajos húsuk laktató, áruk kedvezőbb lehet, és sok esetben széles körben elérhetők konzerv vagy friss formában is. Ráadásul kisebb méretük miatt a tengeri ökoszisztémára gyakorolt terhelésük is mérsékeltebb lehet, mint egyes nagyobb, intenzíven tenyésztett fajoké.
A szakértők hangsúlyozzák: nem a lazac száműzése a cél, hanem a változatosság. Ha időnként ezekhez a kisebb halakhoz nyúlunk, az étrendünk színesebb, tápanyagokban gazdagabb lehet, miközben a fenntarthatóság érdekében is teszünk egy lépést.
Forrás: earth.com
Indexkép: Shutterstock
