Hétfő
Nyugat felől fokozatosan megnövekszik a felhőzet, azonban a keleti országrészben a nap jelentős részében még derült marad az égbolt. A nap első felében főként a Dunántúlon, majd délután már a Duna–Tisza közén és az Északi-középhegység térségében is kialakulhatnak gomolyfelhők, melyekből záporok, zivatarok pattanhatnak ki. A nyugati tájakon akár felhőszakadás is előfordulhat. A szél északnyugatira fordul és egyre többfelé megerősödik, zivatarok környezetében pedig viharos lökések is lehetnek.
A legmagasabb hőmérséklet 23 és 34 fok között valószínű: a nyugati tájakon már délelőtt beállhat a csúcsérték, míg a Dél-Alföldön lesz a legmelegebb.
Kedd
Többnyire napos időre van kilátás, időnként gomolyfelhők képződnek, amelyek a Duna vonalában és attól keletre egy-egy záport, zivatart is eredményezhetnek. Az északi, északkeleti szél helyenként megerősödik.
A legalacsonyabb hőmérséklet 13 és 20 fok között alakul, a legmelegebb órákban 25 és 30 fok közé emelkedik a hőmérséklet.
Szerda
Gomolyfelhős, napos, csapadékmentes idő ígérkezik, kellemes nyári időben bízhatunk. Az északi, északkeleti szél gyenge vagy mérsékelt marad, így nyugodtabb idő várható.
Hajnalban 11 és 18, délután pedig 27 és 32 fok között alakul a hőmérséklet.
SZÉLTÉRKÉP, CSAPADÉKTÉRKÉP, HŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP
Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.
Forrás: Met.hu
Indexkép: olvasói fotó/Kadaravek Balázs