Szombat

Szombaton az ország nagy részén sok napsütésre számíthatunk gomolyfelhőkkel tarkítva. Azonban az északkeleti országrész fölé vastagabb felhőzet érkezik, és ott helyenként záporeső is kialakulhat. A nyugati szél többfelé élénken fúj, időnként erősebb lökések is előfordulhatnak.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 20 fok között alakul, de északkeleten ennél néhány fokkal hűvösebb is lehet.


Vasárnap

Vasárnap reggelre észak, északkelet felől egy frontális felhő- és csapadéksáv vonulhat át az országon, amely elsősorban a keleti térségeket érintheti. Délutánra már többfelé felszakadozik a felhőzet, gomolyfelhős-napos idő valószínű, néhol lokális záporokkal. Az északias szél többfelé élénk, néhol erős lökésekkel érkezik.

A hajnali minimumok 3 és 10 fok között alakulnak, de a derült délnyugati tájakon ennél hűvösebb is lehet. A csúcshőmérséklet 13 és 19 fok között várható.


Hétfő

Hétfőn a nyugati és délnyugati országrészben több lesz a felhő, máshol inkább gomolyfelhős-napos idő valószínű. A felhősebb nyugati területeken időnként szemerkélés előfordulhat, míg északkeleten néhol zápor is kialakulhat. Az északi szél élénken fújhat, egyes helyeken erősebb lökésekkel.

A hajnali órákban a hőmérséklet -1 és +10 fok között mozog, a felhősebb tájakon enyhébb lesz a hajnal. Napközben 12 és 17 fok közötti maximumok valószínűek.

SZÉLTÉRKÉP, CSAPADÉKTÉRKÉP, HŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP

Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.

Forrás: Met.hu

Indexkép: Pixabay