A gödör mélypontja felé

Európában szeptemberben vettek lejtmenetet a tejárak és novemberre már az ötéves átlag alá zuhantak. Előtte azonban hosszú ideig kb. 17%-kal felette voltak. 2025 végére a legnagyobb uniós tejtermelőknél már 17–27%-kal alacsonyabbak voltak az átvételi árak, mint egy évvel ezelőtt. Hazánkban ekkor még 1%-os növekedést regisztráltak. 

Tejárak az EU-ban 2024 és 2025 decemberében

Tejárak az EU-ban 2024 és 2025 decemberében – Fotó: Eurostat

Harcz Zoltán, a Tej Terméktanács ügyvezető igazgatója szerint ez annak köszönhető, hogy a hazai szerződéses árat többnyire uniós átlagárhoz kötik, az európai trendek ezért csak később jelentkeznek a szerződött tejárakban. Emellett a spotpiaci árakon keresztül a forint/euró árfolyamnak is van hatása.

Ma Veronában mindössze 25 eurócentet ér egy kilogramm tej, miközben a januári becsült uniós átlagár 47 cent. Tavaly óta 6,5%-ot gyengült a forint az euróval szemben, így a külpiaci értékesítéskor egyszerre veszítünk az euróban és a forintban kifejezett áron. A szakember szerint most azok vannak igazán bajban, akik a tejüket a szabad piacon értékesítik.

A nyerstej hazai felvásárlási átlagára 2026 januárjában 163,81 Ft/kg-ra süllyedt, 21%-kal volt alacsonyabb az egy évvel korábbinál. A 117,19 Ft/kg-os exportár pedig 41%-kal maradt el a 2025. januáritól. 

Ehhez képest februárban csak kicsit javultak a globális kilátások. A tavaszi zöldhullám, azaz a termelés természetes felfutása idején nem számítok a piac látványos konszolidálódására” – összegez a szakember a megkeresésünkre.

Nem fenékig tejfel...

Nem fenékig tejfel... – Fotó: AI

Most mit lehet tenni?

Borsod vármegyében érdeklődve azt halljuk, a tavalyi árszintek nagyjából felén lehet hosszabb távra leszerződni – ha egyáltalán hajlandó rá a feldolgozó. A szabadpiacra dolgozni viszont kockázatos. "A tavalyi 220 forint helyett 110-re szerződnének, de hallottam 100 forintos árat is a kollégáktól. 2024 végétől nagyon jó árakkal dolgoztunk, aki akkor tartalékolt, és más gazdasági lába is van, az kibírja a mostani válságot, de biztosan lesznek, akik inkább nyugdíjba mennek és eladják a telepet" – mondja az Emődi Mezőgazdasági Zrt. vezetője, Kaposvári Péter.

A termelés csökkentése a selejtezések növelésével, a vemhes üszők nagyobb arányú eladásával és a takarmányozás visszafogásával lehetséges. Heves megyéből azt halljuk, még az emberekből is kevesebbet hívnak be telepi munkára, mint máskor. "Komótosabban haladnak a gépkarbantartások is, akit csak lehet, még pihentetünk. 

2022-höz képest fontos különbség, hogy most egy jó év van mögöttünk.

Szerencsés az is, hogy választási év van, amikor mindenki panasza meghallgatásra talál. Például a tejtámogatásokat 90 százalékban kifizették."

A minőségi terméknek továbbra is jobb az eladási ára. Kaposvári Péter szerint az olyan robotizált telepek, mint az emődi, kiválóan teljesítenek a szomatikus sejtszám és a csíraszám terén, tehát egészséges és tiszta tejet termelnek. "A feldolgozóiparban ez az alapelvárás, csak ezután lehet a fehérje és tejzsír premizálásáról beszélgetni. Idén sajnos megemelték az alapelvárásokat. Eddig fehérjéből a 3,25% volt a nullpont, tejzsírból pedig a 3,6%. Ezt most 3,3 és 3,7%-ra emelték. Tehát egy nagyobb beltartalmat kell ugyanannyi pénzért adni.

2 forint plusz vagy mínusz a mi életünkben éves szinten 11 millió forintos különbséget okoz a bevételben, ezért egyáltalán nem mindegy, hogy mit termelünk." 

Elképzelhető akkor, hogy mit okoz 100 forint mínusz...

Hogy jutottunk ide?

Az alábbi ábrán azt látjuk, hogy a hullámvölgyek inkább szezonális jelenségek a piacon. A mostanihoz hasonló árelszabadulás és bezuhanás az utóbbi évtizedben csak 2022-ben volt, amikor mindennek egyszerre ment fel az ára. A nagy kiugrásnak nagy "utórezgései" vannak, különösen 2024 második felében látjuk ezt. Ha ugyanis egy árvölgyben a tehenet kivágják, vagy akárcsak gyengébben takarmányozzák, akkor a kieső termelés nem hozható vissza máról holnapra. A kereslet és a kínálat elcsúszása miatt hol felesleg, hol hiány van a piacon. 

Tejárak alakulása Magyarországon

Tejárak alakulása Magyarországon – Fotó: Tej Terméktanács

2024 tavaszán tejzsírhiány bontakozott ki, ami rövid idő alatt egészen irreális szintre emelte a vajárakat, ami magával húzta a nyerstejét is. Eközben Európa tehénlétszáma lassan, de biztosan csökken, a költségek pedig az energiaár-robbanást követően egy magasabb szintre álltak be. A piac újra és újra kísérletet tesz arra, hogy visszakorrigáljon a korábbi felvásárlási árakra, de ezt a jelenlegi költségszint és állománylétszám már nem bírja el. Az európai termelés keresi a helyét, de közben komoly versenyképességi problémái vannak. Harcz Zoltán kiemeli, hogy

az USA és Új-Zéland 35–37 centért tud egy liter tejet előállítani, míg Európa 47 centért. Ez 27%-os hátrány az árversenyben. Vajon ér-e ennyit a piacnak a különlegesnek mondott európai minőség? Kína részéről sajnos nem számíthatunk javuló megrendelésekre.

Az Alföldi Tej bizonytalan sorsa

Bő másfél évvel ezelőtt a hazai nyerstej-felvásárlás közel 20%-át  bonyolító, de az utóbbi években nagy veszteséget felhalmozó Alföldi Tej eladásáról döntöttek a tulajdonosai. A vevőjelölt a fetasajtjairól híres, de tejhiányos Hellenic Dairies SA volt. Tavaly azonban a Nemzetgazdasági Minisztérium közbelépett, maga akarta megvenni az Alföldi Tejet. Az államkassza állapota azonban meghiúsította ezt a tervet, így most az a kérdés, visszatérnek-e a görög vevők?

A szakmabeliek mindenesetre üdvözölnék ezt, mert hisznek benne, hogy a több nemzetközi márkát is birtokló görög vállalat stabil piacot teremt a magyar tejnek. De szinte minden jobb, mint ez a bizonytalanság. 

A szomszéd tehene sem zöldebb

Ukrajnában egyetlen év leforgása alatt 17,2%-kal csökkent a tehenek száma, és a tej ára itt is 13,5–15 hrivnya, azaz 100–110 forint. Az áramellátás akadozik, a generátorok működtetése költséges, a feldolgozóipari kapacitások kihasználatlanok. Egy ilyen mértékű termeléskiesés Európában hozzá fog járulni ahhoz, hogy az árak visszapattanása ismét nagyon erőteljes legyen. 

Fény az alagút végén?

A spotpiacon már látszanak a javulás jelei: a fölözött tej ára januárban 21, február első felében pedig további 12%-ot emelkedett, és a teljes tej február elején mért spot ára is átmeneti, 2%-os mérsékelt növekedést mutatott. Sajnos február második felében újra megtorpantak az árak, és az egy évvel korábbihoz képest még mindig jelentős az elmaradás: a teljes tejnél 53, a fölözött tejnél pedig 38%-kal alacsonyabb árszintet látunk. A kis, pozitív irányú elmozdulás mégis biztató volt. Ha nem is gyorsan, de legkésőbb nyár végére helyre kell hogy rázódjon a tejpiac. Addig kell kibírni!

Indexkép: AI.