Kedd

Általában teljesen derült, napos és száraz időre van kilátás a hét második napján, ugyanakkor az északkeleti tájakon gomolyfelhők képződhetnek az égbolton. Az északias irányú szél hazánk nagy területén megélénkül, sőt néhol időnként erős széllökések is előfordulhatnak.

A legmagasabb nappali hőmérséklet igazi nyári időt idézve 27 és 33 fok között várható.



Szerda

A hét közepén általában sok napsütés várható, majd a nap második felében átmenetileg megnövekszik a gomolyfelhőzet. Ezek a délutáni, esti órákban a délnyugati és az északkeleti országrészben jobban össze is állhatnak, és arrafelé helyenként záporok, zivatarok is kialakulhatnak. Az északias irányba forduló szél nagy területen megerősödik, sőt a záporok, zivatarok környezetében viharos lökések is kísérhetik a légmozgást.

A hőmérséklet hajnalban általában 12 és 19 fok között valószínű, de az északi völgyekben ennél pár fokkal hűvösebb is lehet, miközben a délutáni csúcsérték 29 és 34 fok között alakul.


kapor

 Fotó: Pixabay


Csütörtök

Általában derült vagy gyengén fátyolfelhős, kifejezetten napos idő várható, viszont északkeleten és keleten gomolyfelhők is képződnek majd az égen. Csapadéktól ezen a napon már sehol sem kell tartani, teljesen száraz időre van kilátás. Az északias szelet továbbra is nagy területen kísérhetik élénk, néhol erős széllökések.

A hőmérséklet hajnalban általában 10 és 18 fok között alakulhat, de a kevésbé szeles északi, északkeleti tájakon ennél több fokkal hűvösebb is lehet, míg délutánra 21 és 26 fok közé melegszik fel a levegő.



SZÉLTÉRKÉP, CSAPADÉKTÉRKÉP, HŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP

Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.

Forrás: Met.hu

Indexkép: Pixabay