Hirdetés
Billenős pótkocsi 1.007 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A billenős pótkocsik az egyik legnépszerűbb pótkocsitípust jelentik a mezőgazdasági célú pótkocsik mezőnyében. A billenős pótkocsikat praktikus módon előszeretettel használják különféle ömlesztett áruk, például termények szállítására.
A billenős pótkocsik között egyaránt előfordulnak forgózsámolyos kivitelű és tandem pótkocsik is. A billenős pótkocsikat kínáló hirdetésekben találhatunk egytengelyes, illetve két vagy többtengelyes gépeket is, ahogyan egy, kettő, vagy akár három oldalra billenthető pótkocsik is léteznek. A pótkocsik másik alapvető tulajdonsága az össztömeg, ezt erre köznyelvben úgy szoktak hivatkozni, hogy „hány tonnás a pótkocsi”. A skála igen széles, hiszen a piacon egyaránt léteznek kisebb, közepes és igen nagy kapacitású darabok is, a legmegfelelőbb szállítóeszközt mindig az adott célhoz lehet megválasztani.
A billenős pótkocsik legfontosabb ismérve, képessége a nevükben hordozott „billenés” képessége, így ennél a pótkocsi típusnál az egyik legfontosabb alkatrészt a hidraulikus munkahengerek jelentik, hiszen ezek biztosítják a felépítmény és a plató dönthetőségét, azaz magát a billenést.
A legnépszerűbb pótkocsigyártók kínálatában szinte kivétel nélkül megtalálhatóak a billenős pótkocsik is, így a következő márkák közül szemezgethetünk az apróhirdetések között: Fliegl, Bicchi, Kögel, AJG, Pronar, Kelberg, Schwarzmüller, Metaltech, Metal-Fach, Conow-Hw, Bauer, Cynkomet, Hawe, Zaslaw, Farmtech, Kröger, Francini, Panav.

Olvasson tovább
2024. május 14. 08:39 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Baja
PRONAR mezőgazdasági pótkocsik széles választéka készletről a DORKER kínálatában. Magyarország legnagyobb pótkocsi választéka 27T...
2024. május 14. 08:24 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Baja
ÚJ PRONAR T672 KÉTTENGELYES PÓTKOCSI KÉSZLETRŐL!! MŰSZAKI ADATOK T672 ÖSSZTÖMEG [kg] 10990 TEHERBÍRÁS [kg] 8000 Üres tömeg [kg] 2990...
2024. május 13. 12:09 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Baja
ÚJ PRONAR PT-612 PÓTKOCSI 12TONNA TERHELHETŐSÉGGEL KÉSZLETAKCIÓBAN!!! AZ AKCIÓS ÁR A KÉSZLET EREJÉIG ÉRVÉNYES!!!! Műszaki adatok...
6.800.000 Ft +ÁFA
Kiemelt 8 éve hirdető
2024. május 12. 14:39 Billenős pótkocsi Somogy, Barcs
2 tengelyes 18 tonna össztömegű billenős pótkocsi. Új platóval, és ponyvával. Az alváz homokszórva, alapozva 2K-s festékkel festve. Igény...
Kiemelt 4 éve hirdető
2024. május 12. 10:35 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
KÉSZLETRŐL, MŰSZAKI VIZSGA az árban!!! Gépfinanszírozás 0% THM-el* • 0%-os THM • Finanszírozás típusa: Zártvégű pénzügyi lízing • A lízing...
2024. május 12. 08:49 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Baja
AKCIÓS ÁR A KÉSZLET EREJÉIG!! Ne maradjon le Ön sem!!! Vásároljon a Pronar termékek hivatalos magyarországi forgalmazójától AKCIÓBAN a...
2024. május 12. 08:44 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Baja
ÚJ PRONAR T780 HÁROMTENGELYES PÓTKOCSI 3 ÉV GARANCIÁVAL !!! - ÖSZTÖMEG: 24T (szerkezetileg megengedett össztömeg 27T) - ÖNSÚLY: 7.700 KG -...
2024. május 12. 08:19 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Baja
PRONAR T023 15T HÁROMTENGELYES BÁLASZÁLLÍTÓ KEDVEZŐ ÁRON KÉSZLETRŐL!!! Vásároljon a Pronar termékek hivatalos magyarországi forgalmazójától...
2024. május 12. 08:09 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Baja
AZONNAL ELVIHETŐ PRONAR PÓTKOCSIK A DORKERTŐL!!! A PRONAR T672/1 pótkocsit mezőgazdasági termények, építkezési anyagok, műtrágyák és egyéb...
2024. május 11. 08:59 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Baja
PRONAR T026 BÁLASZÁLLÍTÓ (Össztömeg:18 Tonna) PRONAR T026 pótkocsik tökéletesen alkalmasak nagy rakfelületet igénylő áruk, szalma- és...
3.999.000 Ft +ÁFA
15 éve hirdető
2024. május 14. 21:39 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Egyed
18 tonnás, 2 oldalra billenős, 2012-es évj., automata oldalcsukás, piros rendszám, 5 év műszaki, felújított állapotban eladó
3.500.000 Ft
11 éve hirdető
2024. május 14. 21:29 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Kiváló állapotú Fliegl EDK 90 pótkocsi keveset használt családi gazdaságból méretváltás miatt eladó. - horganyzott alváz - magasító - 2...
11 éve hirdető
2024. május 14. 21:24 Billenős pótkocsi Csongrád-Csanád, Zákányszék
Cynkomet T117 egytengelyes billencs pótkocsi, 2020, ÚJ, piros rendszámmal, 3,5t terhelhetősséggel, 2025.04-ig műszakival, alul-felül nyíló...
2024. május 14. 21:24 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Baja
ÚJ PRONAR T700M/1 MONOCOQUE / TEKNŐS KIALAKÍTÁSÚ PÓTKOCSIK AKCIÓS ÁRON!!! Pronar 700M hátrabillenő felépítményes „monocoque” tandem...
2.999.000 Ft +ÁFA
15 éve hirdető
2024. május 14. 21:14 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Egyed
2005-ös évj., 5 m hosszú, rugós oldalfelcsukású, műanyag sárvédős, piros rendszám, 5 év műszaki, teljesen felújított állapotban eladó.
5.850.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. május 14. 21:09 Billenős pótkocsi Pest, Nagykőrös
LAG gabonaszállító 1999 évjárát 38tonnás azonnal elvíhető ! Méretek:815x231x180
2024. május 14. 20:44 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Győr
Eladó a képen látható 1,5 tonna teherbírású, porfestett hátra billentős pótkocsi. 1400x2080mm platóval, világítással, hidraulika...
4.600.000 Ft
11 éve hirdető
2024. május 14. 20:24 Billenős pótkocsi Csongrád-Csanád, Zákányszék
Ifa Hw 8011 billenős, magasítós pótkocsi, 1982-es, piros rendszám, 2023.07-ig műszakival, újszerű 16R20-as kerekekkel, kifogástalan...
2024. május 14. 19:54 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Extra akcióban! Az akció a készleten lévő gépekre érvényes! Már jól bevált AJG által gyártott (agrogép) AP 10t és 11t terhelhetőségű...
11 éve hirdető
2024. május 14. 19:54 Billenős pótkocsi Csongrád-Csanád, Zákányszék
Eb 7/70 egytengelyes pótkocsi, 1974, piros rendszám, friss műszakival, három oldalra billenős, gyári, hibátlan felépítménnyel, 8,25*20-as...
6.500.000 Ft +ÁFA
7 éve hirdető
2024. május 14. 19:46 Billenős pótkocsi Jász-Nagykun-Szolnok, Jásztelek
Kögel AWE18 gabonás billencs pótkocsi, 2005, újszerű állapotban, piros rendszámmal, 2028.05-ig műszakival, alul-felül nyíló...
599.000 Ft
12 éve hirdető
2024. május 14. 19:44 Billenős pótkocsi Jász-Nagykun-Szolnok, Mezőtúr
Eladó 2 tengelyes szippantó hiányos javításra szoruló állapotban, papírok nélkül. Mezőtúri telephelyünkön megtekinthető a szállítás...
11 éve hirdető
2024. május 14. 19:29 Billenős pótkocsi Csongrád-Csanád, Zákányszék
Kögel AWE18 gabonás billencs pótkocsi, 2006, újszerű állapotban, piros rendszámmal, 2021.07-ig műszakival, alul-felül nyíló oldalakkal,...
7.499.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. május 14. 19:14 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
A T711 kéttengelyes pótkocsik három változatban kaphatók - 8, 10 és 12 tonnás eszközökként, amelyek elsősorban mezőgazdasági szállítási...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Pótkocsi
- Billenős pótkocsi (1.007)