Hirdetés
Billenős pótkocsi 1.049 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A billenős pótkocsik az egyik legnépszerűbb pótkocsitípust jelentik a mezőgazdasági célú pótkocsik mezőnyében. A billenős pótkocsikat praktikus módon előszeretettel használják különféle ömlesztett áruk, például termények szállítására.
A billenős pótkocsik között egyaránt előfordulnak forgózsámolyos kivitelű és tandem pótkocsik is. A billenős pótkocsikat kínáló hirdetésekben találhatunk egytengelyes, illetve két vagy többtengelyes gépeket is, ahogyan egy, kettő, vagy akár három oldalra billenthető pótkocsik is léteznek. A pótkocsik másik alapvető tulajdonsága az össztömeg, ezt erre köznyelvben úgy szoktak hivatkozni, hogy „hány tonnás a pótkocsi”. A skála igen széles, hiszen a piacon egyaránt léteznek kisebb, közepes és igen nagy kapacitású darabok is, a legmegfelelőbb szállítóeszközt mindig az adott célhoz lehet megválasztani.
A billenős pótkocsik legfontosabb ismérve, képessége a nevükben hordozott „billenés” képessége, így ennél a pótkocsi típusnál az egyik legfontosabb alkatrészt a hidraulikus munkahengerek jelentik, hiszen ezek biztosítják a felépítmény és a plató dönthetőségét, azaz magát a billenést.
A legnépszerűbb pótkocsigyártók kínálatában szinte kivétel nélkül megtalálhatóak a billenős pótkocsik is, így a következő márkák közül szemezgethetünk az apróhirdetések között: Fliegl, Bicchi, Kögel, AJG, Pronar, Kelberg, Schwarzmüller, Metaltech, Metal-Fach, Conow-Hw, Bauer, Cynkomet, Hawe, Zaslaw, Farmtech, Kröger, Francini, Panav.

Olvasson tovább
2024. május 9. 12:04 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Baja
ÚJ PRONAR PT-612 PÓTKOCSI 12TONNA TERHELHETŐSÉGGEL KÉSZLETAKCIÓBAN!!! AZ AKCIÓS ÁR A KÉSZLET EREJÉIG ÉRVÉNYES!!!! Műszaki adatok...
Kiemelt 4 éve hirdető
2024. május 9. 08:46 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
KÉSZLETRŐL, MŰSZAKI VIZSGA az árban!!! Gépfinanszírozás 0% THM-el* • 0%-os THM • Finanszírozás típusa: Zártvégű pénzügyi lízing • A lízing...
2.500.000 Ft
Kiemelt 5 hónapja hirdető
2024. május 9. 07:51 Billenős pótkocsi Békés, Okány
2db. HW6011 pótkocsi új felépítménnyel eladó.
2024. május 8. 08:49 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Baja
AKCIÓS ÁR A KÉSZLET EREJÉIG!! Ne maradjon le Ön sem!!! Vásároljon a Pronar termékek hivatalos magyarországi forgalmazójától AKCIÓBAN a...
2024. május 8. 08:39 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Baja
ÚJ PRONAR T780 HÁROMTENGELYES PÓTKOCSI 3 ÉV GARANCIÁVAL !!! - ÖSZTÖMEG: 24T (szerkezetileg megengedett össztömeg 27T) - ÖNSÚLY: 7.700 KG -...
2024. május 8. 08:29 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Baja
PRONAR T023 15T HÁROMTENGELYES BÁLASZÁLLÍTÓ KEDVEZŐ ÁRON KÉSZLETRŐL!!! Vásároljon a Pronar termékek hivatalos magyarországi forgalmazójától...
2024. május 8. 08:14 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Baja
AZONNAL ELVIHETŐ PRONAR PÓTKOCSIK A DORKERTŐL!!! A PRONAR T672/1 pótkocsit mezőgazdasági termények, építkezési anyagok, műtrágyák és egyéb...
6.800.000 Ft +ÁFA
Kiemelt 8 éve hirdető
2024. május 7. 14:34 Billenős pótkocsi Somogy, Barcs
2 tengelyes 18 tonna össztömegű billenős pótkocsi. Új platóval, és ponyvával. Az alváz homokszórva, alapozva 2K-s festékkel festve. Igény...
2024. május 7. 08:54 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Baja
PRONAR T026 BÁLASZÁLLÍTÓ (Össztömeg:18 Tonna) PRONAR T026 pótkocsik tökéletesen alkalmasak nagy rakfelületet igénylő áruk, szalma- és...
Kiemelt 4 éve hirdető
2024. május 6. 22:55 Billenős pótkocsi Komárom-Esztergom, Komárom
Cseh gyártmányú billenőplatós pótkocsi fújós, kitárolással. A raktér fedése vagy ponyvával, vagy a földön állva nyitható töltőnyílással...
2024. május 6. 10:04 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Baja
ÚJ PRONAR T663/2 TANDEM PÓTKOCSI KÉSZLETRŐL AZONNAL!!! Vásároljon készletről, azonnal elvihető pótkocsikból a Pronar termékek hivatalos...
2024. május 6. 09:54 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Baja
ÚJ PRONAR T680-as 18 tonna össztömegű 3 IRÁNYBA BILLENTŐ KÉTTENGELYES PÓTKOCSI 800+800 mm-es oldalfallal KÉSZLETRŐL, AZONNAL MUNKÁRA FOGHATÓ...
2024. május 6. 08:34 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Baja
PRONAR mezőgazdasági pótkocsik széles választéka készletről a DORKER kínálatában. Magyarország legnagyobb pótkocsi választéka 27T...
11 éve hirdető
2024. május 9. 19:24 Billenős pótkocsi Csongrád-Csanád, Zákányszék
Kögel AWE18 gabonás billencs pótkocsi, 2006, újszerű állapotban, piros rendszámmal, 2021.07-ig műszakival, alul-felül nyíló oldalakkal,...
2024. május 9. 19:19 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Győr
Felszereltség: 475648 2 tengelyes futómű 476607 Y-vonórúd DIN vonószemmel 40 mm 436364 Megengedett össztömeg 14 000 kg 438820 Hegesztett,...
7.499.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. május 9. 19:09 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
A T711 kéttengelyes pótkocsik három változatban kaphatók - 8, 10 és 12 tonnás eszközökként, amelyek elsősorban mezőgazdasági szállítási...
2024. május 9. 19:09 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Nyúl
Nagy teherbírású és nagy befogadóképességű pótkocsik közép- és nagyüzemek, gazdaságok részére. Készülhetnek hullámos vagy erősített oldallal...
2024. május 9. 19:09 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Győr
Felszereltség 475648 2 tengelyes futómű 476607 Y-vonórúd DIN vonószemmel 40 mm 434984 Megengedett össztömeg 18 000 kg 437088 Hegesztett,...
2024. május 9. 19:04 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
Kezdőlap Piactér Mezőgazdasági gép, eszköz Talajművelő gépek Henger Aprító henger Előző AGRIMETAL 6M VONTATOTT APRÍTÓ HENGER 5.750.000 Ft...
2024. május 9. 19:04 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Nyúl
Nagy teherbírású és nagy befogadóképességű pótkocsik közép- és nagyüzemek, gazdaságok részére. Készülhetnek hullámos vagy erősített oldallal...
2024. május 9. 18:54 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Győr
1,5 tonnás, ráfutófékes, 3 irányban billenthető pótkocsi Mezőgazdasági pótkocsi 3 irányú billentéssel, 2000 x 1250 x 400 mm platóméret, 1,5...
2024. május 9. 18:44 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Nyúl
Egytengelyes pótkocsik kisüzemek, önkormányzatok, kisgazdaságok részére általános és egyedi feladatokhoz. Szűk területen előnyösen...
2.999.000 Ft +ÁFA
15 éve hirdető
2024. május 9. 18:39 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Egyed
12 tonna raksúly, széles hidas, kamionkerekes, automata oldalcsukással, gabonára magasítva, felújított állapotban ,piros rendszám, 5 év...
2024. május 9. 18:24 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Nyúl
Közepes teherbírású és befogadóképességű pótkocsik kis és közép gazdaságok részére. 3 oldalra billenő kivitel. Alkalmasak input áruk...
550.000 Ft
3 éve hirdető
2024. május 9. 18:02 Billenős pótkocsi Békés, Medgyesegyháza (Bánkút)
A képen látható IFA E 5 pótkocsi eladó,papír nélkül, lemez platoval. Érdeklődni bármikor lehet!
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Pótkocsi
- Billenős pótkocsi (1.049)
Hirdetés
Stabilan 4,5 tonna feletti repcetermés deszikkálás és ragasztás nélkül
Tolna vármegyei gazdainterjú.
Hirdetés