Hirdetés
Rövidtárcsa 239 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A rövidtárcsák (vagy másnéven kompakt tárcsák) az egyik legtöbb féleképpen alkalmazható talajművelő géptípust jelentik a mezőgazdaságban. Ez nem véletlen, hiszen a magágykészítéstől kezdve, a gyommentesítésen át, egészen a tarlóhántásig tényleg igen széleskörben használhatják őket a termelők.
A rövidtárcsák sokoldalúságának kihasználásához azonban vásárlás előtt érdemes alaposan körüljárnunk saját adottságainkat és igényeinket, melyek a termesztett növénykultúrák fajtáiból, a talajadottságokból, a szántóföld táblaméreteiből, és persze a vontatáshoz rendelkezésünkre álló erőgép tulajdonságaiból fakadnak.
A rövidtárcsák egyik fő feladata, hogy a megfelelő módon beállított mélységben, lazítsák, illetve porhanyítsák a talaj felső rétegét, továbbá hogy elvégezzék a szár- és tarlómaradványok aprítását, keverését. Az ilyen tárcsák alkalmazásával egy munkamenetben megvalósítható a talaj kielégítő keverése, lazítása, porhanyítása, sőt kismérvű forgatása is.
A tárcsák méretezése egészen széles tartományban mozoghat, ennek fő ismérve a munkaszélesség. A tárcsa típusú talajművelő gépek egy vázszerkezetből, tengelyekből és tárcsalevelekből állnak, igaz ez a rövidtárcsa típusokra is. A munkaszélesség mellett a tárcsalevelek száma, sűrűsége, átmérője, alakja (gömbsüveg vagy csonkakúp; csipkézett, vagy sima élű tárcsalevél) és a bezárt szög mind-mind meghatározó tulajdonságai egy tárcsának, hiszen ezek határozzák meg a munkavégzés jellegét. A tengelyek elrendezése határozza meg a tárcsa típusát, azaz hogy egysoros, X, vagy V elrendezésű tárcsáról beszélhetünk-e.
Univerzális talajművelő gépként a rövidtárcsák szinte minden, ezt a gépcsoportot kínáló gyártó kínálatában megtalálhatóak, ahogyan az Agroinform Piactéren is folyamatosan nagy számban találunk különféle tárcsákat kínáló apróhirdetéseket, új és használt kivitelben egyaránt. Nem csak kereskedőktől, hanem sokszor egyenesen a gazdáktól.

Olvasson tovább
2024. szeptember 19. 07:55 Rövidtárcsa Bács-Kiskun, Baja
A LandStal talajművelő gépmárka egy gyorsan és dinamikusan fejlődő lengyel brand, amely egyre népszerűbb és ismertebb a hazai gazdálkodók...
2024. szeptember 19. 07:45 Rövidtárcsa Bács-Kiskun, Baja
A LandStal talajművelő gépmárka egy gyorsan és dinamikusan fejlődő lengyel brand, amely egyre népszerűbb és ismertebb a hazai gazdálkodók...
2.140.000 Ft +ÁFA
Kiemelt 4 éve hirdető
2024. szeptember 18. 14:02 Rövidtárcsa Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyírcsaholy
STRUMYK TIGER MEGA-3,0 m függesztett rövidtárcsa, tisztítóval szerelt ékgyűrűs hengerrel, 120 cm sorok közötti távolsággal, kedvező áron,...
2024. szeptember 21. 00:24 Rövidtárcsa Bács-Kiskun, Baja
Új LandStal BTH típusú függesztett rövidtárcsák kiváló ár-érték aránnyal és 2 év garanciával. A LandStal gépmárkát masszív és robosztus...
2024. szeptember 20. 23:14 Rövidtárcsa Bács-Kiskun, Baja
Új LandStal BTH LP típusú rövidtárcsa, Magyarország kizárólagos forgalmazójától a DORKER Kft-től nettó 11.300 EUR-tól. LandStal BTH LP...
2024. szeptember 20. 22:29 Rövidtárcsa Bács-Kiskun, Baja
Új LandStal BTH típusú vontatott rövidtárcsák kiváló ár-érték aránnyal és 2 év garanciával. A LandStal gépmárkát masszív és robosztus...
2024. szeptember 20. 21:24 Rövidtárcsa Bács-Kiskun, Baja
Új LandStal BT típusú függesztett rövidtárcsák kiváló ár-érték aránnyal és 2 év garanciával. A LandStal gépmárkát masszív és robosztus...
2024. szeptember 20. 21:14 Rövidtárcsa Bács-Kiskun, Baja
Új LandStal BTS típusú függesztett rövidtárcsa, Magyarország kizárólagos forgalmazójától a DORKER Kft-től nettó 12.700 EUR-tól. LandStal BTS...
2024. szeptember 20. 16:44 Rövidtárcsa Hajdú-Bihar, Debrecen
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. szeptember 20. 14:44 Rövidtárcsa Somogy, Kaposvár
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése, széles választékban a legkedvezőbb áron kínálja...
2024. szeptember 20. 13:04 Rövidtárcsa Hajdú-Bihar, Debrecen
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. szeptember 20. 13:04 Rövidtárcsa Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. szeptember 20. 11:59 Rövidtárcsa Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. szeptember 20. 09:19 Rövidtárcsa Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
18.400.000 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2024. szeptember 20. 07:09 Rövidtárcsa Békés, Gyomaendrőd (Gyoma)
Készletről 6m-es és 7m-es KÜHNE KRT rövidtárcsák eladók: Új 7m-es rövidtárcsa: 23 700 000 FT+ÁFA elmunkálóval ÚJ 6m-es rövidtárcsa:20 500...
2024. szeptember 20. 04:44 Rövidtárcsa Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Amazone Catros 7501-T - 2009-es évjárat - vontatott - 7,5 méteres munkaszélesség - hidraulikusan csukható - gumi tömörítő keréksor -...
2024. szeptember 20. 03:29 Rövidtárcsa Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. szeptember 20. 01:54 Rövidtárcsa Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Väderstad Carrier CR 350 - 2009-es évjárat - 3,5 m munkaszélesség - hidraulikus mélység állítás - függesztett - vágó-tömörítő hengerrel...
2024. szeptember 20. 01:04 Rövidtárcsa Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Horsch Joker 3 CT - 2013-as évjárat - függesztett - 3 méteres munkaszélesség - fix vázas - 2 sor csipkés tárcsa - mechanikus munkamélység...
2024. szeptember 19. 22:44 Rövidtárcsa Jász-Nagykun-Szolnok, Szolnok
Készletkisöprés a DORKER Kft-nél! Azonnal munkára fogható Kuhn Optimer+ 353 függesztett rövidtárcsa készletről! Specifikációk • Fix vázas...
3 éve hirdető
2024. szeptember 19. 17:19 Rövidtárcsa Somogy, Szőkedencs
A Dragon front egy olyan megmunkáló eszköz, amely kiváló minőségű anyagokból készült, azzal a szándékkal, hogy a legmostohább körülmények...
2024. szeptember 19. 12:59 Rövidtárcsa Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
1.812.000 Ft
3 éve hirdető
2024. szeptember 19. 12:05 Rövidtárcsa Heves, Hatvan
Kizárólagos magyarországi forgalmazóként megbízható hátteret, kedvező árakat, széles termékválasztékot és gyors szállítási határidőt...
1.781.000 Ft +ÁFA
3 éve hirdető
2024. szeptember 19. 11:09 Rövidtárcsa Heves, Hatvan
Kizárólagos magyarországi forgalmazóként megbízható hátteret, kedvező árakat, széles termékválasztékot és gyors szállítási határidőt...
2024. szeptember 19. 10:09 Rövidtárcsa Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Talajművelő gépek
- Rövidtárcsa (239)
Így tedd lélegzetelállítóvá a teraszod ősszel is!
Ősszel is lehet csodálatos a teraszod. Ráadásul nagyon is könnyen! Mutatjuk,...Mutatjuk, milyen lesz az időjárás az éjszaka
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 11 fok között várható.
Hirdetés