Hirdetés
Műtrágyaszóró 612 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A különféle kivitelű műtrágyaszórók a tápanyagutánpótlás legalapvetőbb gépcsoportját jelentik. A műtrágya egy összefoglaló elnevezés (hiszen számos különböző összetételű műtrágyát ismerünk), melynek célja a talajban keletkezett hiányokok pótlása, ezáltal segítve a növények fejlődését. Az intenzív növénytermesztés következtében a termőtalaj általában főként nitrogén-, foszfor- és káliumvegyületekben szegényedik el. Ezeket a talajban valamilyen módon mindenképpen pótolni kell, különben a kimerül talaj és a termés mennyisége jelentősen csökken. Ezek mellett más kémiai anyagok műtrágyaként való pótlására is szükség lehet.
A műtrágyák földre történő kijuttatása jellemzően valamilyen műtrágyaszóró eszközzel történik, melynek számos változata létezik, ezek mind működési elvüket, mind kapacitásukat tekintve igen eltérőek lehetnek. A műtrágya alapvetően a talajfelszínre, vagy közvetlenül a talajba juttatható. A két megoldás közül inkább a felszínre szórás vált általánossá. A szilárd műtrágyák döntő többségét úgynevezett röpítőtárcsás műtrágyaszóró gépekkel juttatják ki a gazdák, bár léteznek más elven működő műtrágyaszóró gépek is, mint például a lengőcsöves műtrágyaszórók vagy a pneumatikus műtrágyaszórók. A legelterjedtebb, röpítőtárcsás műtrágyaszórók esetében a röpítőtárcsa kerületi sebessége az elérendő munkaszélesség függvénye.
A műtrágyaszórók alapvető felépítését főként az határozza meg, hogy a működtető erőgéphez (traktor) milyen módon kapcsolódnak, eszerint léteznek függesztett vagy vontatott kivitelű műtrágyaszórók is. A műtrágyaszórók űrtartalmukat, kapacitásukat tekintve a néhány száz literes tartománytól egészen a több ezer literes kapacitásig megtalálhatóak a piacon. A komolyabb kivitelű, nagyobb méretű gépek fémből készülnek, azonban a könnyebb, kisebb kapacitású műtrágyaszórók között műanyagból készült darabokat is találunk.
Mivel a műtrágyaszórók az egyszerűbb mezőgazdasági gépek közé tartoznak, ezért elég sok gyártó foglalkozik előállításukkal, forgalmazásukkal. Az apróhirdetések között többek között előfordulnak az Amazone, Kongskilde, Kverneland, Kuhn, Akpil, Dönder, Özduman, FAZA, Strumyk, Grass-Rol, AW Impex, Walder, Janpol stb. márkák.

Olvasson tovább
Kiemelt 4 éve hirdető
2024. szeptember 20. 22:01 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kecskemét
Ha Dönder akkor kizárólag az MBV AGRO! Az MBV csoport a régió országaiban a gazdák megbízható partnere már évtizedek óta. Vásároljon...
2024. szeptember 18. 09:44 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Dunavecse
Műtrágyaszóró 1000 és 1500 literes, új raktárról, azonnal elvihető, ponyvával, kardántengellyel. Piros színben. Műszaki jellemzők: - 1000 és...
2024. szeptember 21. 02:04 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Vegye a gépét csak megbízható helyről! Több mint 10 éve forgalmazzuk! Magyarország egyetlen hivatalos kizárólagos képviseletétől,...
85.000 Ft +ÁFA
15 éve hirdető
2024. szeptember 21. 02:04 Műtrágyaszóró Győr-Moson-Sopron, Egyed
300 literes, 2000-es évjárat, egy tárcsás, függesztett, jó állapotban eladó
2024. szeptember 21. 01:44 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Baja
Tehnos TG-402/602 műtrágyaszóró nettó 1.235 EUR-tól. Ajándék kardántengellyel! Műaszaki paraméterek TG-402/602 műtrágyaszóró •...
2024. szeptember 21. 01:39 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Tiszakécske
Kiváló minőségű, olasz, MaterMacc gyártmányú elektromos mikrogranulátum-szórók, max. 3 mm-es átmérőjű szemcseméretig. Traktorfülkéből...
2024. szeptember 20. 22:34 Műtrágyaszóró Fejér, Sárbogárd
Rauch AGT 6036 vontatott műtrágyaszóró szép állapotban, akciósan eladó. A gép 6000 literes tartállyal rendelkezik, 460/85R46 Continental...
2024. szeptember 20. 21:34 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Dunavecse
Műtrágyaszóró 1500 literes, új raktárról, azonnal elvihető, ponyvával, kardántengellyel. Piros színben. Műszaki jellemzők: -1500 literes...
225.000 Ft
13 éve hirdető
2024. szeptember 20. 20:49 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
KIRCHNER TRIUMPH SH 700/2 -két tárcsás műtrágyaszóró -kézi nyitás-zárás -korrózióálló lapátok -eredeti festés -törés és utólagos...
180.000 Ft
11 éve hirdető
2024. szeptember 20. 20:48 Műtrágyaszóró Békés, Mezőkovácsháza
Eladó a képeken látható kéttárcsás,hidraulikus nyitású műtrágyaszóró. Munkaszélesség 10-15 méter között állítható. Felmagosítva kb 600-700...
2024. szeptember 20. 19:54 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Dunavecse
Műtrágyaszóró 1500 literes, új raktárról, azonnal elvihető, ponyvával, kardántengellyel. Piros színben. Műszaki jellemzők: -1500 literes...
2024. szeptember 20. 19:39 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Dunavecse
Műtrágyaszóró 1500 literes, új raktárról, azonnal elvihető, ponyvával, kardántengellyel. Piros színben. Műszaki jellemzők: -1500 literes...
230.000 Ft
14 éve hirdető
2024. szeptember 20. 19:29 Műtrágyaszóró Fejér, Csákvár
RAUCH ZS/600 N típusú 6 mázsás műtrágyaszóró dupla szórótárcsával, mechanikusan működtethető súber nyitással, saválló szórólapátokkal,...
2024. szeptember 20. 19:08 Műtrágyaszóró Vas, Celldömölk
A képen látható újszerű állapotban! 800 kg-ig terelhető Duplatárcsás, 16 m terítés Nagyon keveset használt Azonnal munkára fogható 280.000...
4.500.000 Ft +ÁFA
1 éve hirdető
2024. szeptember 20. 18:49 Műtrágyaszóró Vas, Sárvár
ELADÓ AMAZONE ZA TS 4200 MÉRLEGES, ISOBUSOS MŰTRÁGYASZÓRÓ 4200 L TARTÁLYTÉRFOGAT GYÁRTÁSI ÉV: 2017 ÖNSÚLY: 760 KG TAKARÓPONYVA BŐVEBB...
2024. szeptember 20. 18:34 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Dunavecse
Műtrágyaszóró 1500 literes, új raktárról, azonnal elvihető, ponyvával, kardántengellyel. Piros színben. Műszaki jellemzők: -1500 literes...
2024. szeptember 20. 18:09 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Strumyk 1600l 2 tárcsás hidraulikus műtrágyaszóró Műszaki adatok Kapacitás 1600L Súlya kb. 250 kg Munkaszélesség 12 m-től 24 m-ig...
2024. szeptember 20. 16:24 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Strumyk 800l 2 tárcsás műtrágyaszóró hidraulikus nyitású MŰSZAKI PARAMÉTEREK Tartály kapacitása (l) 800 Vetésszélesség 12–24...
690.000 Ft
12 éve hirdető
2024. szeptember 20. 15:54 Műtrágyaszóró Pest, Hévízgyörk
AMAZONE ZA-U 2000 literes kéttárcsás műtrágyaszóró jó állapotban eladó. Hidraulikus nyitás-zárás.
2024. szeptember 20. 15:19 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
9 éve hirdető
2024. szeptember 20. 15:14 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kecskemét
Eladó 1200l-es, kéttárcsás műtrágyaszóró, hidraulikus nyitással
100.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. szeptember 20. 15:04 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kecskemét
Eladó függesztett, 350 és 500 l-es műtrágyaszórók, opcióként hidraulikus nyitással
7.000.000 Ft
10 éve hirdető
2024. szeptember 20. 14:33 Műtrágyaszóró Somogy, Somogyszob
2018-as évjáratú Amazone ZA-TS 3200 típusú műtrágyaszóró újszerű állapotban eladó. -3200 literes -Isobus kapcsolat -szakaszolás automata...
1.100.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. szeptember 20. 14:19 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kecskemét
M-5615/AC kéttárcsás műtrágyaszóró, hidraulikus nyitás-zárással, kardántengellyel, magyar gyártmány!
9 éve hirdető
2024. szeptember 20. 13:44 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kecskemét
Gyártó: Sulky Típus: X36 Évjárat: 2008 Tartozék/Felszereltség: 36 méter 3000 liter (magasítóval) Ponyva Kardántengely Monitor Tribord 3D...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Tápanyag-utánpótlás és öntözés gépei
- Műtrágyaszóró (612)
Így tedd lélegzetelállítóvá a teraszod ősszel is!
Ősszel is lehet csodálatos a teraszod. Ráadásul nagyon is könnyen! Mutatjuk,...Mutatjuk, milyen lesz az időjárás az éjszaka
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 11 fok között várható.
Hirdetés