Hirdetés
Műtrágyaszóró 742 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A különféle kivitelű műtrágyaszórók a tápanyagutánpótlás legalapvetőbb gépcsoportját jelentik. A műtrágya egy összefoglaló elnevezés (hiszen számos különböző összetételű műtrágyát ismerünk), melynek célja a talajban keletkezett hiányokok pótlása, ezáltal segítve a növények fejlődését. Az intenzív növénytermesztés következtében a termőtalaj általában főként nitrogén-, foszfor- és káliumvegyületekben szegényedik el. Ezeket a talajban valamilyen módon mindenképpen pótolni kell, különben a kimerül talaj és a termés mennyisége jelentősen csökken. Ezek mellett más kémiai anyagok műtrágyaként való pótlására is szükség lehet.
A műtrágyák földre történő kijuttatása jellemzően valamilyen műtrágyaszóró eszközzel történik, melynek számos változata létezik, ezek mind működési elvüket, mind kapacitásukat tekintve igen eltérőek lehetnek. A műtrágya alapvetően a talajfelszínre, vagy közvetlenül a talajba juttatható. A két megoldás közül inkább a felszínre szórás vált általánossá. A szilárd műtrágyák döntő többségét úgynevezett röpítőtárcsás műtrágyaszóró gépekkel juttatják ki a gazdák, bár léteznek más elven működő műtrágyaszóró gépek is, mint például a lengőcsöves műtrágyaszórók vagy a pneumatikus műtrágyaszórók. A legelterjedtebb, röpítőtárcsás műtrágyaszórók esetében a röpítőtárcsa kerületi sebessége az elérendő munkaszélesség függvénye.
A műtrágyaszórók alapvető felépítését főként az határozza meg, hogy a működtető erőgéphez (traktor) milyen módon kapcsolódnak, eszerint léteznek függesztett vagy vontatott kivitelű műtrágyaszórók is. A műtrágyaszórók űrtartalmukat, kapacitásukat tekintve a néhány száz literes tartománytól egészen a több ezer literes kapacitásig megtalálhatóak a piacon. A komolyabb kivitelű, nagyobb méretű gépek fémből készülnek, azonban a könnyebb, kisebb kapacitású műtrágyaszórók között műanyagból készült darabokat is találunk.
Mivel a műtrágyaszórók az egyszerűbb mezőgazdasági gépek közé tartoznak, ezért elég sok gyártó foglalkozik előállításukkal, forgalmazásukkal. Az apróhirdetések között többek között előfordulnak az Amazone, Kongskilde, Kverneland, Kuhn, Akpil, Dönder, Özduman, FAZA, Strumyk, Grass-Rol, AW Impex, Walder, Janpol stb. márkák.
A műtrágyák földre történő kijuttatása jellemzően valamilyen műtrágyaszóró eszközzel történik, melynek számos változata létezik, ezek mind működési elvüket, mind kapacitásukat tekintve igen eltérőek lehetnek. A műtrágya alapvetően a talajfelszínre, vagy közvetlenül a talajba juttatható. A két megoldás közül inkább a felszínre szórás vált általánossá. A szilárd műtrágyák döntő többségét úgynevezett röpítőtárcsás műtrágyaszóró gépekkel juttatják ki a gazdák, bár léteznek más elven működő műtrágyaszóró gépek is, mint például a lengőcsöves műtrágyaszórók vagy a pneumatikus műtrágyaszórók. A legelterjedtebb, röpítőtárcsás műtrágyaszórók esetében a röpítőtárcsa kerületi sebessége az elérendő munkaszélesség függvénye.
A műtrágyaszórók alapvető felépítését főként az határozza meg, hogy a működtető erőgéphez (traktor) milyen módon kapcsolódnak, eszerint léteznek függesztett vagy vontatott kivitelű műtrágyaszórók is. A műtrágyaszórók űrtartalmukat, kapacitásukat tekintve a néhány száz literes tartománytól egészen a több ezer literes kapacitásig megtalálhatóak a piacon. A komolyabb kivitelű, nagyobb méretű gépek fémből készülnek, azonban a könnyebb, kisebb kapacitású műtrágyaszórók között műanyagból készült darabokat is találunk.
Mivel a műtrágyaszórók az egyszerűbb mezőgazdasági gépek közé tartoznak, ezért elég sok gyártó foglalkozik előállításukkal, forgalmazásukkal. Az apróhirdetések között többek között előfordulnak az Amazone, Kongskilde, Kverneland, Kuhn, Akpil, Dönder, Özduman, FAZA, Strumyk, Grass-Rol, AW Impex, Walder, Janpol stb. márkák.
Olvasson tovább
5.900.000 Ft +ÁFA
Kiemelt 4 éve hirdető
2025. május 7. 15:57 Műtrágyaszóró Csongrád-Csanád, Makó
Műszaki adatok: - Exclusive 332 kivitel - 2.850 mm szállítási szélesség - 3200 kg maximális hasznos terhelhetőség - elektromosan vezérelt dupla tolózáras elosztórendszer (On/Off és dózisállítás) - elektromosan vezérelt dózis határszórás - változó...
11 éve hirdető
2025. május 10. 14:14 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kecskemét
Mélyműtrágyázó szőlőbe-gyümölcsösbe. A gyökérzónába lejuttatja a tápanyagot, így lényegesen kisebb műtrágya felhasználással hatékonyabb eredményt lehet elérni. A műtrágyát csak az ültetvény gyökérzete veszi fel, a talaj felszínén lévő gyomokat nem...
2025. május 10. 13:59 Műtrágyaszóró Tolna, Tolna
Rauch TWS 7000 - 2007-es évjáratú - 7.000 l-es - vontatott - 520/85R42 - hidraulikus talpaló ÁR: 17.500 Euró (nettó) + szállítás **Miben vagyunk mi erősek?** - Németországból megbízható régi partnerektől és ismerős, bejáratott helyekről történő új és...
2025. május 10. 13:59 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
MŰTRÁGYASZÓRÓ LENGYEL 500L szántóföldi Strumyk Műtrágyaszóró 500L MŰSZAKI PARAMÉTEREK - Tartály kapacitása (l): 500 - Vetésszélesség: 6-12 - Teljesítményigény (kW): 21 - TLT fordulatok: 540 - Súly (kg): 61 Házhoz szállítás előzetes egyeztetés...
102.500 Ft +ÁFA
7 éve hirdető
2025. május 10. 13:39 Műtrágyaszóró Békés, Szarvas
Műtrágyaszóró 350 L 1 tárcsás Strumyk A műtrágya szóró alap kivitelben 350/500 literes tartállyal rendelkezik. Egy kiömlő nyílás a tartályból. A egy szórótányér rozsdamentes acélból. A szórás mennyisége tolózárral állítható. Szállítási és fizetési...
492.000 Ft +ÁFA
7 éve hirdető
2025. május 10. 13:24 Műtrágyaszóró Békés, Szarvas
1000 literes ÖZDUMAN Török gyártmányú műtrágyaszóró. Rendkívül jó ár-érték arány jellemzi. 4 darab görővel szerelve amivel könnyedén mozgathatja akár egy ember is. Ajándék takaró ponyvával és kardántengelyel. Országos kiszállítás díja: 30.000 Ft+Áfa...
6.100.000 Ft +ÁFA
2 éve hirdető
2025. május 10. 13:24 Műtrágyaszóró Komárom-Esztergom, Nagyigmánd
A ZA-V függesztett műtrágyaszóró 2200 literes tartálytérfogatával és akár 30 km/órás munkasebességével igazán meggyőző eredményre képes. Kiemelkedő, max. 390 kg/min átbocsátási teljesítményével és akár 28 méteres munkaszélességével különösen nagy...
2025. május 10. 13:09 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Strumyk 500 l Gyümölcsös Műtrágyaszóró MŰSZAKI PARAMÉTEREK - Tartály kapacitása (l): 500 - Vetésszélesség: 6-12 - Teljesítményigény (kW): 21 - TLT fordulatok: 540 - Súly (kg): 66 Házhoz szállítás előzetes egyeztetés alapján. Kérem a tisztelt...
999.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2025. május 10. 12:34 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kecskemét
Faza Delux 1000 l–es függesztett kéttárcsás műtrágyaszóró Alapfelszereltség: - Rögrács - Keverők - INOX szorószerkezet - Hidraulikus nyitás-zárás - Oldalszórást szabályzó kar - Nyomatékhatárolós kardántengely
4 éve hirdető
2025. május 10. 12:09 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyírcsaholy
Új STRUMYK TYTAN 800-1000-1200-1600 literes kéttárcsás, lengyel műtrágyaszórók kedvező áron, garanciával, raktárkészletről közvetlenül a Magyarországi importőrtől! - inox szórórész - 12-24 m szórási szélesség - hidraulikus nyitás-zárás - törőrács -...
300.000 Ft
11 éve hirdető
2025. május 10. 11:39 Műtrágyaszóró Fejér, Sárbogárd (Sárszentmiklós)
Eladó a képeken látható Sulky típusú műtrágyaszóró, 1 db szórólapát hiányzik róla. A fent megjelenített gépet, illetve további gépkínálatunkat cégünk nyitvatartási idejében megtekintheti az alábbi időpontokban: H-P 7:00-12:00, 13:00-17:00
980.000 Ft
13 éve hirdető
2025. május 10. 11:19 Műtrágyaszóró Pest, Hévízgyörk
AMAZONE ZA-MII 1500 LITERES KÉTTÁRCSÁS MŰTRÁGYASZÓRÓ JÓ ÁLLAPOTBAN ELADÓ.
2025. május 10. 11:14 Műtrágyaszóró Jász-Nagykun-Szolnok, Törökszentmiklós
A volt Szolnoki Mezőgép gyártási jog tulajdonosa a Törökszentmiklósi Agro-Contakt 2000 kft ajánlja figyelmébe tradícionális 1500L-es kéttárcsás műtrágyaszóróit! Maradjon a tradícionális akkreditált minősített Mezőgépes termékeknél! Walterscheid...
720.000 Ft
11 éve hirdető
2025. május 10. 10:39 Műtrágyaszóró Fejér, Sárbogárd (Sárszentmiklós)
Eladó a képeken látható Sulky típusú függesztett műtrágyaszóró, amely hidraulikus zsaluval rendelkezik. A fent megjelenített gépet, illetve további gépkínálatunkat cégünk nyitvatartási idejében megtekintheti az alábbi időpontokban: H-P 7:00-12:00,...
2025. május 10. 10:39 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Dunavecse
Műtrágyaszóró, 1500 literes, új, raktárról, azonnal elvihető, ponyvával, kardántengellyel. Piros színben. Műszaki jellemzők: - 1500 literes űrtartalom - 18-24 m-es munkaszélesség - egyoldali, tetszőleges szakaszolás - ponyvával - kardántengellyel -...
5 éve hirdető
2025. május 10. 10:19 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kecskemét
Ha Dönder akkor kizárólag az MBV AGRO! Az MBV csoport a régió országaiban a gazdák megbízható partnere már évtizedek óta. Vásároljon közvetlenül az importőrtől, a régió legnagyobb Dönder értékesítőitől. Bízzon Kollégáink szakértelmében és a Dönder...
2025. május 10. 10:04 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Könnyen kezelhető, modern műtrágyaszóró gép. A felszerelt típusok dupla tárcsás elosztású, billenő, négyszögletű tartállyal, illetve hatszögletű műtrágya résszel, hidraulikusan vezérelt adagolóegységgel, valamint kardántengelyes hajtóművel...
2025. május 10. 09:59 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Vegye a gépét csak megbízható helyről! Több mint 10 éve forgalmazzuk! Magyarország egyetlen hivatalos, kizárólagos képviseletétől, készletről! A tőlünk vásárolt gépekre alkatrész utánpótlást biztosítunk! Dönder 1200L-es, 1500L-es, 2500L-es...
2.050.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2025. május 10. 09:49 Műtrágyaszóró Pest, Nagykőrös
AKCIÓ - hívjon, megegyezünk! Kiváló ár-érték arányú Turquagro TUFAN 3000 - 18-24 függesztett műtrágyaszóró készletről elérhető! - Kapacitás: 3000 l - Hidraulikusan súber nyitás - Két tárcsás szórószerkezet - Szórási szélesség: 18-24 m - Műanyag...
2025. május 10. 09:44 Műtrágyaszóró Fejér, Sárbogárd
Kuhn Axera M 1102 függesztett műtrágyaszóró kardántengellyel, 1400 literes tartálytoldattal, tartályráccsal, boltozódás gátlóval, menetsebesség arányos kijuttatásal normál állapotban eladó. Gyártási év: 2005 Helység: Sárbogárd
2025. május 10. 09:09 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kiskunhalas
Műtrágyaszóró 2 tárcsás 800L kardánnal, ponyvával, 12-24m szórási szélesség /török/ Márka: Made in Turkey Gyártói cikkszám: C 800 12-24M
1.460.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2025. május 10. 08:54 Műtrágyaszóró Pest, Nagykőrös
AKCIÓ - hívjon megegyezünk!!! Kiváló ár-érték arányú Turquagro TUFAN 1500 - 18-24 függesztett műtrágyaszóró készletről elérhető! - Kapacitás: 1500 l - Hidraulikusan súber nyitás - Két tárcsás szórószerkezet - Szórási szélesség: 18-24 m - Műanyag...
2025. május 10. 08:24 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Strumyk 600 literes, 2 tárcsás hidraulikus nyitott gyümölcsös műtrágyaszóró. Házhozszállítás előzetes egyeztetés alapján. MŰSZAKI PARAMÉTEREK: - Tartály kapacitása (l): 600 - Vetésszélesség: 12–24 - Teljesítményigény (kW): 21 - Terítőlemezek száma: 2...
950.000 Ft
14 éve hirdető
2025. május 10. 07:44 Műtrágyaszóró Békés, Békés
Faza típusú, 2017-es kéttárcsás műtrágyaszóró, új állapotban eladó, kardánnal.
720.000 Ft +ÁFA
16 éve hirdető
2025. május 10. 07:09 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tiszavasvári
Új 1200 kg műtrágyaszóró Tartálykapacitás:1200 kg Kéttárcsás Két munkahengeres !!! 15-24 m szórásszélesség Hid.Nyitás-zárás, rosta, keverő, lámpával Ponyvával is rendelhető . Ajánlott kardán: "Sima"Kardán vásárlása Az ár a kardánt nem...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Tápanyag-utánpótlás és öntözés gépei
- Műtrágyaszóró (742)

Jön az új KRESZ – most te is beleszólhatsz!
Bárki megismerheti a koncepciót, észrevételeket küldhet, javaslatokat tehet._fill_540x300_0.jpg)