Hirdetés
Műtrágyaszóró 692 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A különféle kivitelű műtrágyaszórók a tápanyagutánpótlás legalapvetőbb gépcsoportját jelentik. A műtrágya egy összefoglaló elnevezés (hiszen számos különböző összetételű műtrágyát ismerünk), melynek célja a talajban keletkezett hiányokok pótlása, ezáltal segítve a növények fejlődését. Az intenzív növénytermesztés következtében a termőtalaj általában főként nitrogén-, foszfor- és káliumvegyületekben szegényedik el. Ezeket a talajban valamilyen módon mindenképpen pótolni kell, különben a kimerül talaj és a termés mennyisége jelentősen csökken. Ezek mellett más kémiai anyagok műtrágyaként való pótlására is szükség lehet.
A műtrágyák földre történő kijuttatása jellemzően valamilyen műtrágyaszóró eszközzel történik, melynek számos változata létezik, ezek mind működési elvüket, mind kapacitásukat tekintve igen eltérőek lehetnek. A műtrágya alapvetően a talajfelszínre, vagy közvetlenül a talajba juttatható. A két megoldás közül inkább a felszínre szórás vált általánossá. A szilárd műtrágyák döntő többségét úgynevezett röpítőtárcsás műtrágyaszóró gépekkel juttatják ki a gazdák, bár léteznek más elven működő műtrágyaszóró gépek is, mint például a lengőcsöves műtrágyaszórók vagy a pneumatikus műtrágyaszórók. A legelterjedtebb, röpítőtárcsás műtrágyaszórók esetében a röpítőtárcsa kerületi sebessége az elérendő munkaszélesség függvénye.
A műtrágyaszórók alapvető felépítését főként az határozza meg, hogy a működtető erőgéphez (traktor) milyen módon kapcsolódnak, eszerint léteznek függesztett vagy vontatott kivitelű műtrágyaszórók is. A műtrágyaszórók űrtartalmukat, kapacitásukat tekintve a néhány száz literes tartománytól egészen a több ezer literes kapacitásig megtalálhatóak a piacon. A komolyabb kivitelű, nagyobb méretű gépek fémből készülnek, azonban a könnyebb, kisebb kapacitású műtrágyaszórók között műanyagból készült darabokat is találunk.
Mivel a műtrágyaszórók az egyszerűbb mezőgazdasági gépek közé tartoznak, ezért elég sok gyártó foglalkozik előállításukkal, forgalmazásukkal. Az apróhirdetések között többek között előfordulnak az Amazone, Kongskilde, Kverneland, Kuhn, Akpil, Dönder, Özduman, FAZA, Strumyk, Grass-Rol, AW Impex, Walder, Janpol stb. márkák.

Olvasson tovább
2024. május 17. 12:49 Műtrágyaszóró Győr-Moson-Sopron, Győr
RAUCH AXENT vontatott műtrágyaszóró a nagyüzemeknek a "precíziós gazdálkodás" -hoz. TISZTELT ÉRDEKLŐDŐ! Eladásra kínált gépünkről...
85.000 Ft
1 éve hirdető
2024. május 17. 12:34 Műtrágyaszóró Veszprém, Pápa
Eladó: Kirchner 500kg-os műtrágya szóró!! Képenlátható jó állapotban!!!!
2024. május 17. 12:29 Műtrágyaszóró Hajdú-Bihar, Nádudvar
Kuhn Axis 30.1 műtrágyaszóró kardánnal, Rauch Quantron-E monitorral, ráccsal, 2000 literes tartálytoldattal, 2db röpítőtárcsával eladó....
2024. május 17. 12:29 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Dunavecse
Műtrágyaszóró 1500 literes, új raktárról, azonnal elvihető, ponyvával, kardántengellyel. Piros színben. Műszaki jellemzők: -1500 literes...
2024. május 17. 12:29 Műtrágyaszóró Győr-Moson-Sopron, Győr
RAUCH TWS 85.1 vontatott átrakókocsi műtrágyaszóróval a nagyüzemeknek a "Precíziós gazdálkodás" -hoz TISZTELT ÉRDEKLŐDŐ! Eladásra...
2024. május 17. 12:24 Műtrágyaszóró Győr-Moson-Sopron, Győr
RAUCH AXIS H függesztett műtrágyaszóró TISZTELT ÉRDEKLŐDŐ! Eladásra kínált gépünkről részletes tájékoztatást talál a „HÍRDETŐ ADATAI” cím...
2024. május 17. 12:09 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. május 17. 11:59 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Dunavecse
Műtrágyaszóró 1500 literes, új raktárról, azonnal elvihető, ponyvával, kardántengellyel. Piros színben. Műszaki jellemzők: -1500 literes...
2024. május 17. 11:54 Műtrágyaszóró Jász-Nagykun-Szolnok, Szászberek
Kuhn Axera M műtrágyaszóró 1 db gyári monitorral, átalakító hajtással,kardántengellyel,boltózódás gátlóval, mezsgyeszórótartályráccsal...
2024. május 17. 11:54 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Baja
AGRION 1000l-es és 1500l-es műtrágyaszóró, függesztett dupla tárcsás kivitelben (INOX), 18-24 méteres szórással, hidraulikus elzárással....
590.000 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2024. május 17. 11:44 Műtrágyaszóró Jász-Nagykun-Szolnok, Mezőtúr
-friss német importból származik -közepes állapotban -mezőtúri telephelyünkön megtekinthető, szükség esetén a szállítás megoldható
2024. május 17. 11:39 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. május 17. 11:24 Műtrágyaszóró Hajdú-Bihar, Nádudvar
Bogballe EXT 6 függesztett műtrágyaszóró kardánnal, magasítóval, világításkészlettel, boltozódásgátlóval, 1200 literes tartálytoldattal...
650.000 Ft
15 éve hirdető
2024. május 17. 11:19 Műtrágyaszóró Győr-Moson-Sopron, Dénesfa
Rauch 721-es 15q-ás 2tárcsás műtrágyaszóró azonnal munkára fogható kitünő állapotban eladó! Szállítás megoldható!
22.900 EUR +ÁFA
3 éve hirdető
2024. május 17. 11:19 Műtrágyaszóró Csongrád-Csanád, Makó
Műszaki adatok: - Vontatott egytengelyes műtrágyaszóró gép - Dörzskerékhajtású kaparóléces kihordás - Erőgépről meghajtott (TLT) röpítő...
990.000 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2024. május 17. 11:19 Műtrágyaszóró Jász-Nagykun-Szolnok, Mezőtúr
-friss német import, mezőtúri telephelyünkön megtekinthető -szállitás megoldható
2024. május 17. 11:04 Műtrágyaszóró Pest, Tököl
Műszaki adatai: Hossza: 1980 mm Szélessége: 1250 mm Magassága: 1000 mm Térfogata: 1000 liter Súlya: 240 kg Teherbírása: 950 kg Szórási...
1.100.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. május 17. 10:59 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kecskemét
M-5615/AC kéttárcsás műtrágyaszóró, hidraulikus nyitás-zárással, kardántengellyel, magyar gyártmány!
13 éve hirdető
2024. május 17. 10:59 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Tiszakécske
Tisztelt Gazdálkodó! Tekintse meg havi szinten frissülő RENDKÍVÜLI AKCIÓS AJÁNLATUNK elnevezésű hirdetésünk alatt megjelenő termékeinket,...
14.414 EUR +ÁFA
11 éve hirdető
2024. május 17. 10:24 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Tiszakécske (Tiszabög)
Hatékony és precíz tápanyagkijuttatás A NorAn N-MAX folyékony műtrágya injektáló a piacon elérhető egyik leginnovatívabb tápanyag...
11 éve hirdető
2024. május 17. 10:24 Műtrágyaszóró Nógrád, Szirák
Eladó AMAZONE ZA-M MAX típusú műtrágyaszóró.12-18 as lapátok,táblaszélszóró lapát,világítás,hidraulikus nyitás zárás.
2024. május 17. 10:24 Műtrágyaszóró Jász-Nagykun-Szolnok, Törökszentmiklós
A volt Szolnoki Mezőgép gyártási jog tulajdonosa a Törökszentmiklósi Agro-Contakt 2000 kft ajánlja figyelmébe tradícionális 1500L-es...
401.000 Ft +ÁFA
3 éve hirdető
2024. május 17. 10:09 Műtrágyaszóró Heves, Hatvan
Janpol két tárcsás műtrágyszóró készletről jellemzők: 6-24m szórási szélesség 2 tárcsa 4 lapát hidraulikus és kézi nyitás erős öntvény...
11 éve hirdető
2024. május 17. 10:09 Műtrágyaszóró Nógrád, Szirák
Eladó AMAZONE ZA-M Compact típusú műtrágyaszóró.10-18 as lapátok,20-28 as lapátok,táblaszél szóró lapát,hidraulikus nyitás zárás,világítás.
12.530 EUR +ÁFA
11 éve hirdető
2024. május 17. 10:09 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Tiszakécske (Tiszabög)
Hatékony és precíz tápanyagkijuttatás A NorAn N-MAX folyékony műtrágya injektáló a piacon elérhető egyik leginnovatívabb tápanyag...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Tápanyag-utánpótlás és öntözés gépei
- Műtrágyaszóró (692)
Hirdetés
A nagy munkasebesség ellenére tökéletes a kelés – gazdariport
A Tempo vetőgépnek a gazdálkodó régi vetőgépeihez képest kétszeres a napi...Egyszerűbbé válik a szőlőiskolát üzemeltetők ügyintézése
Egy új nyomtatvány könnyíti meg az adminisztrációt.
Hirdetés