Ön el tudná dönteni, hogy melyik a három legjobb dolog a gazdálkodói életformában?

Nem könnyű kérdés, ám a termelők véleménye alapján készítettünk egy összeállítást, hogy a fárasztó, hosszú munkanapok után se' feledjük el, hogy a gazdálkodás a legszebb dolog a világon.

1.) A szabadság érzése – a legkeményebb munka közben is!

  • A saját főnökünk vagyunk és senki nem parancsol nekünk az anyatermészeten kívül.
  • Nem megyünk egymás után kétszer ugyanoda dolgozni és nem kell irodában gubbasztanunk napi 8 órán át.
  • Mi diktáljuk a tempót az utakon, ha traktorral vagy kombájnnal közlekedünk.
  • Szeretünk társaságba járni és emberek között tölteni a szabadidőnket, – hiszen nem zavar minket senki munka közben és nem vagyunk összezárva idegesítő kollégákkal.

a gazda örömefotó: Shutterstock

2.) A természet közelsége

  • A természetben nőttünk fel és a friss levegővel együtt szívtuk magunkba a vidéki élet szeretetét.
  • A természettől tanultunk alázatot az évek során és kaptunk reményt egy-egy jobb gazdálkodási év végén.
  • Bízunk, remélünk, kockáztatunk és újra felállunk, ha kudarc ér bennünket.
  • Szeretünk a szabadban dolgozni, gyönyörködni a tájban munka közben és élvezzük, hogy nekünk van a legcsodálatosabb full-panorámánk a nap 24 órájában.
  • A természet szeretete nélkül nem is tudnánk a termőföldet megművelni, így a természet tisztelete és szolgálata a mindennapi életünk része.

3.) Látványos eredménye van a munkánknak

  • A fáradhatatlan munka eredményét az aratási idény nyitja meg, amely minden gazda egyik kedvenc időszaka.
  • A mázsa megmutatja feketén-fehéren, hogy milyen évet zártunk és hogy mi lett a munkánk "gyümölcse".
  • Egy szezonon át az egekben tartja az adrenalin-szintet az a tudat, hogy ha a munkánk során valamit rosszul csináltunk a szántóföldön, akkor azt nem tudjuk kijavítani, csak leghamarabb egy év múlva... Ahhoz, hogy jó szakemberekké váljunk életünk során és "profi gazdaként" adhassuk át a tudásunkat a fiataloknak, egy életen át tanulnunk kell, – hiszen nincsen két egyforma gazdálkodási év a természet viszontagságai között.

A gazdálkodás szépségeit és a vidéki élet örömeit is úgy a legjobb átélni, ha ezeket az élményeket megoszthatjuk az életünk párjával. Szénakazal.hu

Ezért hoztuk létre az EURALIS támogatásával a "Vidék Szerelmeseinek" szóló társkereső oldalunkat, a Szénakazal.hu-t, ahová várunk minden fiatal gazdát és gazdasszonyt, akik hasonlóan gondolkodnak és vidéken képzelik el a jövőjüket.Euralis