Garamvári Vencel a „szőlő művésze" – méltatta a balatonboglári bortermelőt az elismerés átadása előtt a díjátadó helyszínére, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) székházára utalva az agrárminiszter. Nagy István kiemelte: ha van elismerés, ami igazán számít, az mindig a pályatársak elismerése – írja a NAK.

Garamvári fél évszázada végzett munkája ma már a magyar bor- és pezsgőtörténelem része, a tárcavezető szerint ő pedig önzetlenül állítja tudását a fiatal borászgenerációk szolgálatába, hangsúlyozva, az agráriumban végbemenő generációváltás nemzeti ügy.

Vashegyi György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke elmondta, a borkészítés tudománya is egyfajta művészet, hiszen a minőségi kultúra és a minőségi borkészítés kéz a kézben jár évezredek óta.

szőlő

"A borkészítés tudománya is egyfajta művészet" – fotó: Pixabay

Zilai Zoltán, a Magyar Bor Akadémia elnöke felidézte, hogy a 27 éve alakult MBA egyik meghatározó tevékenysége Az év bortermelője-díj odaítélése, ezt az elismerést 2006-ban Garamvári Vencel is elnyerte. Mint hozzáfűzte, a borakadémia két éve alapította meg az életműdíjat, amelyet idén már a második alkalommal adtak át.

A borakadémikusok javaslatai közül az MBA elnöksége választja ki a díjazott személyét, akit elismerő oklevéllel és Návay Sándor szobrászművész kisplasztikájával jutalmaznak.

Garamvári Vencel a díj átvételekor felidézte, hogy az egyetem után a Törley Pezsgőgyárban kezdte pályáját, majd onnan a magyar borexportért felelős Hungarovinhez helyezték át termelési igazgatónak. A rendszerváltás időszakában ellenezte a Hungarovin külföldi kézbe adását, ezért távoznia kellett a vállalattól, ekkor indította el saját vállalkozásait, emlékezett, hozzátéve, hogy az elmúlt több mint 15 évben 60 hektár szőlőt újítottak fel, így mára mintegy 80 hektáron gazdálkodnak, és a csendes borok mellett évi 120-130 ezer palack pezsgőt készítenek.