December 4-én tartjuk Szent Borbála napját. Borbála a tizennégy segítőszent egyike. Neve a pogány jelentésű Barbarus nőnemű változata, ezért Szent Barbara néven is ismert. Pogány édesapja, Dioscuros, féltve leányát a keresztény vallástól, egy magányos toronyba záratta. Borbála a fogságban megismerkedett a kereszténység tanaival az alexandriai bölcs, Órigenész segítségével, aki meg is kereszteltette őt. Mikor apja megtudta, hogy lánya megkeresztelkedett, meg akarta ölni. Borbála elmenekült, de két pásztor visszavitte apjához, aki arra kérte a császárt, ítélje halálra a leányt. Megkínozták, majd a fogságban megjelent neki Jézus, és a lány testéről eltűntek a kínzások nyomai. Végül mégis halálra ítélték, amelyet saját apja hajtott végre. Azonban tette nem maradt büntetlenül. Hazafelé tartva villám sújtotta halálra.
Mivel legendája a villámlással volt összefüggésben, olyan szakmákban tisztelték leginkább, amelyek a robbanással, tűzzel valamilyen kapcsolatban állnak. Borbála a jó halál, a bányászok, kohászok, tüzérek, tűzszerészek, ágyú- és harangöntők, a várak, erődök védőszentje. Leginkább pálmaággal, toronnyal, kehellyel vagy könyvvel ábrázolták. A középkori városok lőportornyát gyakran nevezték el Szent Borbáláról, hogy segítsen megóvni a robbanástól.
A hagyomány szerint a lányok ezen a napon cseresznye- vagy orgonaágat törtek, vízbe helyezték és ha az ág kizöldült, az azt jelentette, hogy hamarosan férjhez fognak menni. De mindemellett jó termést is ígért a kizöldült ág. Jósoltak is az ágakkal. Kilencféle gyümölcsfaágat tettek vízbe, mindegyikre tettek egy cédulát, amelyre ráírtak egy férfinevet. Karácsony napjáig minden roráté, vagyis hajnali mise után megöntözték, és amelyik ág legelőször kihajtott, az a név volt a lány jövendőbelijének neve.
Borbála napján következtethetünk a jövő évi termésre. Fotó: 123rf.com
A népi hagyományok szerint a Borbála-ág kihajtott rügyeinek számából a jövő évi termésre is következtettek. Ha sok volt a rügy, bő termés volt várható, míg a kevés rügy gyenge termést ígért. A zöld ág az élet, az ártatlanság, a szüzesség, a kegyelmi állapot jelképe is volt egyben. De más szerelmi jóslást is végeztek Borbála-napján. Az András-napján az eresz aljába dugott almát Borbála napján a másik felére fordították és magukkal vitték karácsonykor az éjféli misére. Ott arra vártak, ki szólítja meg őket először, mert annak a rokona lett a megszólított lány férje.
De akadt, aki a háza 13 sarkáról vakolatot vakart Borbála-napjának estéjén, majd megetették azt a tyúkokkal, hogy sokat tojjanak. Asszonyi dologtiltó nap is volt ez. Tüzet Borbálakor csakis férfiak rakhattak. Ezen a napon nem volt szabad fonni, ezért nem nyúltak a rokkához. Az oka az volt, hogy ha aznap fonnának, Borbála bedobná az ablakon az orsót, a fonál kóccá válna, és a marhák lábára tekeredne, azok pedig megsántulnának.
Borbála-napon seperni sem volt szabad, mert úgy vélték, elseprik a szerencsét. Sőt, a nők aznap igazán ki sem mozdulhattak otthonról, hiszen ezen a napon nem hozott szerencsét a házra a női látogató, így volt, aki arra vetemedett, hogy seprűvel hajtsa el a háztól aznap a nőket. A boszorkányok rontása miatt tilos volt ezen a napon ruhadarabot kint hagyni, de ajándékozni sem lehetett, és kölcsön kérni sem, mert az elvitte volna a szerencsét a háztól. Nem volt szabad varrni se, mert azzal úgy vélték, bevarrnák a tyúkok fenekét.
De ne gondoljuk, hogy ezen a napon legalább pihentek a hölgyek. Bontó jellegű munkát végeztek, tollat fosztottak, babot fejtettek. Csíráztattak búzát is, amely karácsonyra kizöldülve a következő év termését jelezte előre. De a hagyományoknak még nincs vége,. A férfiak szomszédoltak, de le kellett őket ültetni, hogy a kotlós is nyugodtan üljön a tojásokon.
