Juhász Gyula „Vízkeresztre” c. versének (1924) első két sora: „Jövének távol, boldog Napkeletről / Három királyok, híres mágusok” felfedi a vízkereszt ünnepének egyik titkát: Jézus első megmutatkozását, más megfogalmazásban az Úr megjelenését.
Január hatodikán véget ér a Miklóssal (december 6.) kezdődött ünnepsorozat, amikor a várakozás után megérkezik a természetbe a növekvő fény időszaka. A karácsonyfán utoljára gyúlnak ki a gyertyák, majd a fát elégetik, és a hamu a felásott föld talaját fogja gazdagítani. A Luca-napon csíráztatott búza az állatok etetésekor átlényegül tojássá, tejjé vagy éppen hússá. Vízkeresztkor ér véget az a karácsony napjától számított időszak is, melynek időjárásából az egész esztendőre nézve jósoltak.
Az enyhülés („megcsorduló eresz”) hosszú telet, ám bőséges szőlőhozamot sejtetett. Messzinek gondolták a tavaszodást akkor is, ha kisütött a Nap. A nedves időből, hóesésből, erős lehűlésből korai tavaszra következtettek, ám míg a bármiféle csapadékot a bőséges termés, a fagyot a gyenge termés előjelének tartották. A Vajdaságban és Baranyában pont fordítva gondolták a lehűlés és a tél tartósságának kapcsolatát.
Ferenczy Károly: Háromkirályok (1898)
A vízkereszti babonákat illetően Arany János (1882) kellő humorral a szájhagyományokra hivatkozott: „Öregektől tudom ezt / Higgyük el, probatum est”, vagyis: a valóság már igazolta a hiedelmeket. Vízkereszt napján a templomban tömjént, sót és vizet szentelnek. A szenteltvízzel kifejezett isteni áldás érinti az embereket és az általuk használt lakó- és haszonépületeket, ólakat, az udvart, a kutat (a Szerémségben egyenesen a kútba öntenek a szentelt vízből, sőt a szőlőhegyre is kimennek, és az egyik karóra akasztanak egy üveggel), a vetőmagokat, Bácskában, a Tisza partján az állatokat is. Az állatok, de az emberek is ivással vesznek magukhoz a szentelt vízből, a maradékot pedig elteszik azért, mert bíztak gyógyító hatásában.
A házszentelés során a pap és a kántor végigjárta a falu katolikus házait, illetve az áldásra vágyakozókat. Tamási Áron, aki egykor ministránsfiúként vett részt a koledálásnak is nevezett látogatásokban, említi, hogy a két gyermeket még a harangozó is kísérte, s nála volt az az általvető (vállon hordott tarisznya), melybe a házbéliek a papnak és kíséretének szánt adományokat, pénzt és ételt „titokban” elhelyezhették.
„Békesség a háznak és a benne lakóinak!” – A házszentelés ma is élő, közösségformáló szokás például a Székelyföldön (a képen a csíkszeredai Szent Ágoston egyházközség szertartásra készülő tagjai láthatóak)
A befelé fordulás, várakozás időszaka lezárul, és bár a háztartás és az állatok változatlanul igénylik a szorgos kezeket, a földön a munkák még nem kezdődhetnek el, hiszen az időjárás ezt nem teszi lehetővé. A tavaszig tartó „tétlenség” alkalmat ad az összejövetelekre, a téli falvakba a tréfás, zenés mulatozás, a farsang lehel vidámságot, mely vízkeresztben, az esti harangszóval kezdődik: ekkor járják körbe a fiatalok a falut a háromkirályjárásként ismert alakos (beöltözős) köszöntővel. Január hatodika a II. világháború végén elmenekített magyar Szent Korona amerikai őrizetből való hazatértének ünnepe is.
