A Sonline tudósításában Paládi Vince bárdudvarnoki gazdálkodó azt mondta: ilyen korán még sosem nyíratott. „Az elléseket korábbra hoztuk, mert tavaly a köpőlegyek, paraziták nagyon elszaporodtak és így próbáljuk kiküszöbölni"  – indokolt.

nyáj

Az enyhe télen kint tudott lenni a nyáj, így hála Istennek, kevesebb takarmány fogyott – fotó: pixabay.com

Állatonként 500 forint a veszteség

A gazda szerint a három évvel ezelőtti gyapjú még zsákokban áll, eddig nem tudta megfelelő áron eladni. Most ígéretet kapott rá, hogy a merinó kilóját száz forintért átveszik tőle – ám még így is veszteséges.

Egy állatról 3 kiló jön le, 300 forintért adom el, a nyírás költsége, az ellátás 800 forintba kerül, így állatonként 500 forint veszteségünk van. Öt éve még 400 forintot adtak a gyapjú kilójáért, de ma már nem kell senkinek." – mondta. – „Az enyhe télen kint tudott lenni a nyáj, így hála Istennek, kevesebb takarmány is fogyott, aminek igencsak elszaladt az ára. Nem beszélve az állategészségügyi készítményekről. Szerencsére nem csak a költségek, hanem a bárány felvásárlási ára is emelkedett valamelyest, egy 30 kiló feletti állatot kilónként 1500 forintért vesznek át."


A nyírók az Alföldről érkeztek

Az országot járva, három hónapon át csaknem 40 ezer birkát szabadítanak meg téli gyapjuktól. Mint egyikük, Burai Attila elmondta: egyre kevesebben vannak, nincs utánpótlás. Gondot okoz az eszközbeszerzés az orosz-ukrán háború miatt, ezért kénytelenek Új-Zélandról vásárolni drága áron. Emiatt kellett árat emelniük is.

„Kénytelenek voltunk a tavalyi 450 forintos árat 550-re emelni, pedig a kezdetekkor én még 10 forintért nyírtam" – mondta.