Ez valóban forradalmi újítás

Egy napelemtáblához képest csak a 10 százaléknyi helyre van szükség és mégis közel ugyanannyi energiára számíthatunk belőle. Az új, mozgóalkatrész nélküli szélenergia-rendszer azt ígéri, hogy növelhető a háztetőkről termelt megújuló energia mennyisége – ezzel is segítve a fosszilis tüzelőanyagoktól mentes jövőre vonatkozó céljainkat. Az emberiség által használt villamos energia és a hőtermelésünk az üvegházhatású gázok kibocsátásának legnagyobb forrásai, ezért ezen ágazatok megújuló energiaforrásokra, például szél- és napenergiára való átállása kulcsfontosságú az éghajlatváltozás elleni küzdelemben, ráadásul ennek az átállásnak nem csak a közüzemi szolgáltatások világában kell megtörténnie.

Rezsicsökkentés-csökkentő idők

Bár a napelemek ára folyamatosan csökken, a mostani rezsicsökkentés-csökkentő időkben a tetőtéri napelemtáblák száma meredeken emelkedik. De mivel a nap nem mindig süt, és az akkumulátorok meglehetősen drágák, a legtöbb napenergiával működő épület végül is még mindig áramra szorul a hálózatból, így továbbra is függünk a fosszilis tüzelőanyagoktól.

A szélturbinák szerencsére éjszaka és felhős időben is képesek elektromos áramot termelni, így kiválóan alkalmasak a napenergia-technológia kiegészítésére. A kis turbinák azonban nem tudnak túl sok energiát termelni, a nagyok pedig inkább a nyílt síkságokra, dombokra vagy az óceánokba valók.


„Ha lakóépületekről van szó, az USA-ban a legtöbb területen korlátozzák a háztetőkre felszerelhető tornyok magasságát, így nem igazán lehet egy turbinát megfelelően magasra felemelni”

– mondta Matthew Lackner, a Massachusettsi Egyetem Szélenergia Központjának igazgatója májusban a Popular Science-nek.

Skálázhatóság

A University of Houston egyetem által alapított Aeromine Technologies cég kifejlesztett egy olyan tetőre szerelhető szélenergia-rendszert, ami kiépítésében kompaktabb, mint egy tipikus turbina, és akár már 8 kilométer per órás szélsebességgel is működik, míg a hagyományos háztartási kis turbinák átlagos szélsebesség-igénye legalább 14 kilométer per óra.

Egy Aeromine turbina annyi energiát képes termelni, mint egy 16 napelemből álló panel, miközben azok helyigényének mindössze 10 százalékát foglalja el, és megfelelő skálázás kialakítása mellett a rendszer lényegesen több energiát termelhet, mint egy tetőtéri, azonos árú napelemes berendezés az Aeromine szerint.

"Az új szélenergia-rendszer nem hasonlít egy hagyományos turbinára, a vékony póznán forgó lapátok helyett egy mozdulatlan, tartályszerű hengert tartalmaz, melyet légszárnyak szegélyeznek. „Ahogy szél éri ezeket a légszárnyakat, negatív nyomást hoz létre, mely az egység alján lévő belső légcsavaron keresztül szívja be a levegőt, mely által létrejön az energiatermelés" - mondta David Asarnow, az Aeromine társalapítója és vezérigazgatója a Fast Companynak.

Bár a napelemek ára folyamatosan csökken, a mostani rezsicsökkentés-csökkentő időkben a tetőtéri napelemtáblák száma meredeken emelkedik.

Bár a napelemek ára folyamatosan csökken, a mostani rezsicsökkentés-csökkentő időkben a tetőtéri napelemtáblák száma meredeken emelkedik. Kép: Pexels

Hibrid rendszerek

Az Aeromine elképzelései szerint 20-40 ilyen egység elhelyezve egy háztető szélén, szélirányba fordítva, még helyet is hagyhat a tető közepén a napelemeknek - bár az egységek árnyékot hozhatnak létre a tetőn a nap irányától függően. Az Aeromine szélenergia-rendszere nem telepíthető ferde tetőkre vagy családi házakra, de lehetővé teheti a helyszíni szélenergia-termelést raktárakban, lakóházakban vagy más nagy, lapostetős szerkezetekben.

A vállalat a Sandia National Laboratories és a Texas Tech University közös kutatása révén már hitelesítette tetőtéri szélenergia-technológiáját, és a rendszert jelenleg több céggel is tesztelik. Várhatóan 2023-ban lehet kész a termék a kereskedelmi piacra.

Az új szélenergia-rendszer nem hasonlít egy hagyományos turbinára.

Az új szélenergia-rendszer nem hasonlít egy hagyományos turbinára. Kép: Pexels

Mi a szélenergia jogi helyzete Magyarországon?

Ahogy arról a Telex cikkében beszámolt, Magyarországon is érdemes lenne szélerőműveket építeni, de a kormány eddig nem támogatta ezt. Palkovics László augusztusi nyilatkozata nyomán ez talán megváltozhat. A szélenergia hazai kihasználását 2016-ban lehetetlenítette el a kormány, amikor a villamosenergia-törvény módosításával elvette az energiahatóságtól és saját hatáskörbe vonta a beruházások engedélyezését. Hoztak egy olyan rendeletet is, amivel 12 kilométerben minimalizálták az újonnan építhető szélerőművek távolságát a beépített területektől - magyarázza a Telex. Eddig mindössze egyetlen állami támogatású pályázat zajlott hazánkban, még 2006-ban. Ekkor épült fel a ma is működő 170 szélturbina.

(Forrás: Freethink, Telex)