A lengyel nagybani piacokon csak 2019-ben láthattak alacsonyabb szamócaárakat  a vásárlók. A spanyoloknál is lejtmenetbe kapcsoltak az árak – írja a fruitveb.hu.

szamóca

Mélyponton a szamóca ára – fotó: pixabay.com

A húsvéti időszak alatt tovább csökkent a szamóca ára, és bár az árzuhanás üteme némileg szelídült, nem túlzás azt állítani, hogy mélypontot ért el.

Az előző öt évben csak 2019-ben fordult elő hasonló helyzet. Az idei szezonban is komoly esély van arra, hogy a mérséklődés nem áll meg, és a jelenlegi, egy kilogrammra vetített 8–10 zlotys (735–920 forintos) ársáv még alacsonyabbra süllyed – olvasható a cikkben.

Szokatlan az is, hogy ez az ársáv származásra való tekintet nélkül mind a spanyol, mind a görög, mind az albán szamócára egyaránt vonatkozik, a beszállító országok szerint nincsenek nagyobb különbségek.

A nagy szamócaexportőrök között is jól szerepelnek a görögök, ugyanis az előző év azonos időszakához képest dinamikusan nőtt a görög eper exportja az európai piacokramárcius végéig a kivitel majdnem elérte a 34 ezer tonnát, ami az előző év azonos periódusának mennyiségét 10,3 százalékkal haladja meg.


Korábban a hírek a spanyol eper értékesítésének problémáiról szóltak: először februárban a rothadást okozó esőzések hátráltatták az eladásokat, majd március elején egy élelmiszer-biztonsági botrány vetette vissza a forgalmat.

Spanyolország legnagyobb szamócatermesztő körzetében, a nemzeti termés 97 százalékát adó Huelva környékén az esőzések nemcsak az érett, hanem a még zöld állományoknál is problémákat okoztak.

Eközben az árak – mintha ez a visszaesést hozó február végi időszak be sem következett volna – ugyanúgy csökkennek, mint egy normál szezonban.

Gondot okozott az is, hogy az élelmiszer-biztonsági hatóság hepatitisz A-val fertőzött szamócatételeket talált, amiről csak később derült ki, hogy marokkói importból származó tételek voltak. A spanyol eperszezon május végéig tart – írja a fruitveb.hu.