„Sikerült, Európa egységes, Európa erős. Ez az egyezség sorsfordító az unió történelmében és elindít minket a jövőbe vezető úton is” – kezdte reggeli sajtótájékoztatóját a tanács elnöke.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke elmondta, hogy az Unió bebizonyította, hogy képes időben, hatékonyan cselekedni, a végső megállapodás megérte a több mint 90 órányi nehéz tárgyalást.

A magyar és a lengyel miniszterelnök sajtótájékoztatója – fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Hozzátette: „sajnálatos” hogy néhány terület, mint például az egészségügy, nem kap annyi támogatást, mint eredetileg tervezték. Kiemelte továbbá, hogy Európa a zöld célkitűzések és a digitalizáció fényében épül újjá.

„A tagállamok végre nem kormányközi megoldást választottak, hanem az Európai Bizottságot ruházták fel a helyreállítás végrehajtásával” – hangsúlyozta.

Az elfogadott megállapodásban a tagállami vezetők megtartották a 2021-2027 közötti EU-s költségvetés 1074 milliárd eurós számait, a helyreállítási csomag összegeit azonban csökkentették. A 750 milliárd eurós gazdaságélénkítő alap esetében 390 milliárd euró vissza nem fizetendő támogatás, és a pénzpiacokról felvett 360 milliárd eurós kölcsön szerepel.