A dél-amerikai indiánok egykori fő táplálékforrását képező quinoa (kinoa), egy fehérjedús, gluténmentes, tápértékben, ásványi anyagokban és vitaminokban gazdag, ugyanakkor igénytelen és alacsony költséggel, gyenge talajokon is termeszthető növény – írja a thecropsite.com.

Quinoa

Quinoa – Fotó: pixabay.com

Évszázadokkal ezelőtt az indiánok azért is tartották csodanövénynek a quinoa-t, mert az félsivatagi körülmények között, minimális csapadék és minimális művelés mellett is megbízható termést hozott.

Egy ilyen növényfaj nagyon jól jönne az európai termesztőknek is.

A Kieli Egyetem kutatói az utóbbi években – Christian Jung professzor vezetésével és több külföldi (kínai, szaúd-arábiai és ausztrál) kutatóhellyel együttműködve – 350 quiona fajta rendszeres kipróbálásával – ennek a növénynek európai művelésbe vonásán dolgoznak, abból kiindulva, hogy a növényt már több földrészen sikerült meghonosítani.

Már eddig több olyan gént sikerült azonosítaniuk, amelyek a quinoa fejlődését és termesztési lehetőségeit befolyásolják, illetve terméseredményeit javítják. Szaúdi-Arábiában a quinoa jól alkalmazkodott a szélsőséges körülményekhez, többek között a nyári forrósághoz és a sós talajokhoz. Európában a hosszú nappalosság és a rövid nyár lehet a gyors adaptáció akadálya.

Dr. Nazgol Emrani a kutatások célját a következő szerint fogalmazta meg: „Olyan típusú quinoa növényt akarunk létrehozni, amely jól termeszthető Európában, gazdasági és környezetvédelmi szempontból beilleszthető a tagországok vetésszerkezetébe”.