„A KSH legfrissebb adatai azt mutatják, hogy folytatódik a mezőgazdasági termékek eddigi két nagy trendje: a növényi termékek esetében továbbra is a globálisan magas készletek határozzák meg az árakat, az állati termékek piacán pedig főként a zuhanásból magához térő kínai import keresletnövelő – és ezzel árfelhajtó – hatása érvényesül” – tájékoztatott Tresó István, a K&H Agrárüzletág vezetője.

„A növényi termékek – ezen belül is főként a gabonafélék – esetében a hazai termelőknek a magas árukészletek mellett azzal is számolniuk kell, hogy a globálisan csökkenő szállítási költségek miatt új szereplők jelennek meg a hagyományos exportpiacainkon, így például Oroszország és Latin-Amerika a búzapiacon, az USA pedig a kukoricapiacon. Ez a vártnál is hosszabb készletezést tehet szükségessé, ami a minőség megőrzése szempontjából is kihívást jelenthet a termelőknek.

állattartás

A termelőknek hosszú készletezésre kell felkészülniük – fotó: Shutterstock

Érdemes lehet ezért a jobb minőségű tárolást és minőségmegőrzést választani – amit külső, banki finanszírozással is támogatni lehet – hiszen végső soron az értékesíthetetlen áru a legdrágább” – hangsúlyozta ki Tresó István.

Az állati termékek esetében a szakember különösen fontosnak tartja, hogy a jelenlegi, döntően alapanyag előállításra fókuszáló termeléstől ágazati szinten erőteljes elmozdulás történjen a magasabb jövedelemtartalommal bíró feldolgozott termékek előállítása irányába.