Az állatjóléti felelős fog gondoskodni a jövőben a telepeken arról, hogy betartsák az állatvédelmi szabályokat, tanácsokkal és utasításokkal láthatja el az állatgondozókat, és évente továbbképzést is tart majd nekik.
Az új munkakört csak az töltheti be, aki részt vesz egy állatvédelmi képzésen, és bizonyítványt szerez róla. A bizonyítványt iskolában nem lehet majd megszerezni, a képzést és a vizsgáztatást a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal területi szervei fogják végezni, és a bizonyítványt ötévente meg kell majd újítani.
A rendelet azt is előírja, hogy az állatjóléti felelősöknek meg kell tanulni az állatok jólétének jellemzőit és etikai vonatkozásait, az állatok élettani, higiéniai, etetési és itatási szükségleteit. Ahhoz, hogy valaki bizonyítványt kapjon, tisztában kell lennie a stressz fogalmával, azzal, hogy mi okozhat stresszt, és hogy milyen hatása van ennek az állatokra. Ez azért is különösen fontos, mert a stressz negatívan hat a takarmányértékesítésre, a tej- tojás-termelésre, tömeggyarapodásra, és szaporodási mutatókra is- tehát hatása minden gazdasági haszonállat esetében nem kívánatos. A vágás előtti stressz-hatásai is –egyértelműen mérhetők és-negatívan befolyásolják a húsminőséget.
A rendelet tizenöt napon belül lép hatályba. Az állatjóléti felelősök képzésére január 1-ig ad határidőt a minisztérium, és további fél évet kapnak az érintettek a beiskolázásra. Az állatjóléti felelősöket majd csak 2013. január 1-től lesz kötelező alkalmazni. (VM)