A magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar további fejlődését tekintve a családi gazdaságok támogatása a legfőbb feladatunk - közölte Nagy István agrárminiszter az András napi bormester találkozón, pénteken, Somlójenőn.

kertészet

A kertészeti üzemek általános megújításának támogatására 50 milliárd forint keretösszeggel jelent meg pályázat - Fotó: pixabay.com

"Megújuló vidék, megújuló agrárium" program

Az Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint a tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy a 21. századi agráriumban a hagyományokon nyugvó, korszerű szakmai tudás alkalmazásán túl, elengedhetetlen a természeti környezet megóvását biztosító és a versenyképességet növelő innovatív megoldások megléte. Ezért a kormánynak elkötelezett célja, hogy a "Megújuló vidék, megújuló agrárium" program keretében történelmi léptékű fejlesztési lehetőséghez juttassa a magyar mezőgazdaságot és élelmiszeripart.


A 2021-ben megjelent pályázatok keretösszege közel 1100 milliárd forint

Rámutatott: óriási lehetőséget biztosítanak a magyar vidék számára az Európai Unió Közös Agrárpolitikájának kereteit jelentősen kitágító, a nemzeti költségvetésből 80 százalékkal kiegészített, 4265 milliárd forint értékű vidékfejlesztési források. Csak a 2021-ben eddig megjelent új pályázati felhívások keretösszege megközelíti az 1100 milliárd forintot - tette hozzá.

levendula

A levendula közismert gyógynövény, a termesztéséhez támogatást lehet kérni - Fotó: pixabay.com

Kertészeti és élelmiszeripari üzemek fejlesztésére is írtak ki felhívást

Nagy István tájékoztatott arról, hogy az ültetvénytelepítésre és gyógynövénytermesztésre szánt támogatásokhoz összesen 15 milliárd forint keretösszeget különítettek el. A termelők mintegy 2500 hektáron tervezik az új, magas színvonalú gyümölcstermő területek kialakítását. Emellett a kertészeti üzemek általános megújításának támogatására 50 milliárd forint keretösszeggel jelent meg pályázat.
Az élelmiszeripari üzemek fejlesztése kapcsán egy technológia- és eszközfejlesztést célzó 50 milliárd forint keretösszegű, és egy komplex üzemfejlesztést lehetővé tevő 200 milliárd forint keretösszegű felhívást írt ki az agrártárca - ismertette.

bor

A borturizmusban érintett bortermelők az idén is igényelhettek támogatást, ehhez 1,5 milliárd forintot biztosított a kormány - Fotó: pixabay.com

A szőlő- és borágazat állta a válság megpróbáltatásait

A miniszter beszélt arról is, hogy a 2020-as és 2021-es év megmutatta a magyar mezőgazdaság, és ezen belül a szőlő- és borágazat válságállóságát. Hangsúlyozta, az egyes termelőknél nagyobb mennyiségben halmozódhattak fel borok az elmúlt időszakban. A segítség részeként ezért a vendéglátásba beszállító és a borturizmusban érintett bortermelők részére nyújtott támogatást 2020 után idén is igényelhették az érintett pincészetek, ehhez 1,5 milliárd forintot biztosított a kormány. Az erről szóló rendelet szeptember elején jelent meg. Emellett pedig idén augusztus 1-jén hatályba lépett az új bortörvény - emlékeztetett Nagy István.

Az agrártárca célja, hogy minél több gazdálkodó hozzáférhessenek a forrásokhoz

Az agrártárca kiemelt célja, hogy minél több gazdálkodó éljen a támogatási lehetőséggel, kiszámíthatóan, biztonságosan és folyamatosan férjen hozzá a forrásokhoz, növekedjen a támogatásokba bevont területek aránya és ezáltal minél nagyobb területen és minél több ágazatban valósuljon meg a természetkímélő gazdálkodás - ismerteti az AM közleménye.