Egy klasszikus termelőszövetkezet jogutódjaként működő gazdaságban jártunk Kocs községben, ahol a gépészeti ágazatvezetővel beszélgettünk.

Lantai Károly 39 éve dolgozik az Aranykocsi Zrt.-nél, és 10 éve látja el a feladatait műszaki vezetőként. Munkaköre kiterjed többek között a meglévő géppark karbantartásának és javításának irányítására és az új gépek beszerzésének lebonyolítására is. Munkája során Károly részt vesz a társaság beruházásainak előkészítésében és megvalósításában.

Beszélgetésünk fókuszában egy 2018-ban megvásárolt 15 köbméteres DUMET VLH kitároló rendszerrel szerelt billenőplatós tápszállító és bekészítő pótkocsi áll, amely mindennapos használatban dolgozik a cég sertéstelepén.

DUMET VLH kitároló rendszerrel szerelt billenőplatós tápszállító és bekészítő pótkocsi

DUMET VLH kitároló rendszerrel szerelt billenőplatós tápszállító és bekészítő pótkocsi mindennapos munkában – fotó: Lantai Károly

Azonban – mielőtt értékelnénk a gép munkáját – fontosnak tartjuk, hogy megismerjük röviden az Aranykocsi Zrt. termelési struktúráját, így arra kérjük Lantai Károlyt, hogy mutassa be nekünk a vállalatot.

– Az Aranykocsi Zrt. jogelődje klasszikus termelőszövetkezeti struktúrával alapult 1959-ben, és a termelési rendszerben ezidáig sok változás nem történt.

Két állatfajjal dolgozik a vállalat, sertéssel és tejelő szarvasmarhával, valamint erre alapozott 1400 hektáron történő szántóföldi növénytermesztés a fő profil. A vetésforgó fő növényei a kukorica, búza, árpa, napraforgó, cukorrépa és a szarvasmarhaállomány számára a tömegtakarmány előállítása: silókukorica, lucerna, rozs, olaszperje. A dolgozói létszám körülbelül 150 fő.

Ezer anyakoca és szaporulata évente 30.000 sertés kibocsátását jelenti. Szarvasmarha esetében pedig 900 tejelő szarvasmarha után 9 millió liter tejet értékesít a cég – ismertette a műszaki vezető.

– Miért döntöttek annak idején a DUMET VLH kitároló rendszerrel szerelt billenőplatós tápszállító és bekészítő pótkocsi megvásárlása mellett?

DUMET VLH kitároló rendszerrel szerelt billenőplatós tápszállító és bekészítő pótkocsi

DUMET VLH kitároló rendszerrel szerelt billenőplatós tápszállító és bekészítő pótkocsi – fotó: Gyári felvétel

Többfunkciós pótkocsit kerestünk, amelyet lehet takarmányszállításra és -kijuttatásra is használni. A mi igényeinknek ez a márka és típus felelt meg leginkább, amikor 2018-ban piackutatást végeztünk a gépbeszerzés előtt. Fő célunk az volt, hogy az elavult – nyerges gépkocsink által vontatott –  IFA takarmányszállító félpótkocsinkat ki tudjuk váltani és az új géppel hatékonyan, többcélú munkát is el tudjunk látni – elsősorban a sertéstelepünkön.

A keveréktakarmány-előállítás a sertéstelepen lévő takarmánykeverő üzemben történik, tehát a szállítási távolság pár száz méter a keverőüzem silói és az istállók között. Ezért is vált indokolttá egy traktorvontatású takarmányszállító pótkocsi beszerzése.

Szempontok az új pótkocsi beszerzésekor

  • Ami a beruházásnál fontos szempont volt, hogy ne kelljen tehergépkocsi vezetésre alkalmas jogosítvány a gép üzemeltetéséhez.
  • Fő kritérium volt továbbá a fluidos, azaz levegős kijuttatás, hiszen a siló csigával való feltöltése nálunk kivitelezhetetlen a helyi adottságok miatt.
  • Lényeges volt, hogy a pótkocsi mérőegységgel legyen ellátva. Így nem kell fordulónként a hídmérlegen mérlegelni. Valamint a feltöltés közben a gépkezelő folyamatosan látja a rakomány súlyát.
  • Elvárás volt a pótkocsi felé, hogy évente 9000 tonna takarmánymennyiség kitárolására hosszú éveken át alkalmas legyen.

A gépbeszerzés 2018-ban az elvárásoknak megfelelően valósult meg. A géppel kapcsolatban pedig szeretném kiemelni a számunkra legelőnyösebb technológiai elemeket:

Az angol gyártmányú HOLMES RBTM 68-as rootfúvó kiemelkedő minőségű, elnyűhetetlen és hosszú élettartamú termék. Előnye, hogy nagy mennyiségű levegő megmozgatására képes kis nyomáson – ezáltal a dercés tápot is nagyon kíméletesen tárolja ki.

takarmánykeverő, takarmánykiosztó kocsi

Van korábbi tapasztalatunk más szivattyú- illetve levegő-kompresszor tekintetében, de más rendszerek vagy nem képesek ilyen sok levegő megmozgatására, vagy jóval nagyobb és komolyabb karbantartási munkákat igényelnek.

Szeretném ugyanakkor hangsúlyozni, hogy azt a minimális odafigyelést, amit igényel a HOLMES RBTM 68-as rootfúvó rendszer, azt érdemes megadni neki, ugyanis így tudjuk sokáig meghibásodás-mentesen használni az eszközünket.

Saját hibájából is tanul az ember – erre oda kell figyelni!

– A rootfúvó meghajtásának – saját hibánkból adódó meghibásodása volt az egyetlen problémánk az elmúlt három évben ezzel a géppel. A rootfúvó légszűrőjének drasztikus eltömődése idézte elő a meghibásodást – ami sajnos a mi mulasztásunk következménye volt, ugyanis a szűrő takarítását a gépkezelő hosszú ideig nem végezte el.

Ez az eset tanulság volt nekünk is, hiszen bármennyire könnyen karbantartható gépről van szó, az alapvető rutin-feladatokat itt sem szabad elmulasztani.

takarmányszállítás

Megnyugtató tapasztalat volt, ahogy a cseh gyártó kezelte a meghibásodás megoldását – gyorsan és pontosan megállapították a probléma okát és az alkatrészutánpótlás is gördülékenyen ment.

Azért ajánlom más gazdálkodóknak is a DUMET VLH kitároló rendszerrel szerelt billenőplatós tápszállító és bekészítő pótkocsit, mert

  • mindössze 100 lóerős univerzális traktorral működtethető
  • nagyon egyszerűen üzemeltethető
  • könnyen karbantartható
  • többcélú eszközként jól kihasználható egy vegyesgazdaság számára
  • ebből az eszközből kisebb- és nagyobb kapacitású pótkocsi is választható, így minden üzemmérethez találhat a gazda ideális gépet

Lantai Károlynak köszönjük szépen az interjút!

Cikkünk elkészítéséhez felkerestük Vas Pétert, a csehországi DUMET ZNZ gyár magyarországi képviselőjét, akitől olyan információkat kértünk, amelyek segítik még jobban megismerni az eszközt.

DUMET VLH fújós kitároló rendszerrel ellátott traktor vontatású takarmány és termény szállító pótkocsi

– Az anyavállalattal közösen fontosnak tartjuk, hogy a termelők megismerhessék a pótkocsi működési elvét: a pótkocsi egy 10 t teherbírású tandem rendszerű alváz, amelynek a 15 m3-es – vagy egyedi igényekhez méretezett – zárt dobozos felépítménye hátra billenthető. A plató hátrabillentése során a rakomány hátra csúszik, ahol a plató hátsó végében a padlólemez felett elhelyezett keresztcsiga, a rakományt a forgó / adagoló cellába segíti. – ismertette Vas Péter.

pótkocsi

A rakományt a pótkocsiból 3-féle képen lehet kitárolni:

  • kompresszor segítségével pneumatikus / fújós üzemmódban
  • billentéssel a hátsó 600 mm magas billenőajtón keresztül
  • a gabonanyíláson keresztül, például egy szállítószalagra

A traktor-vontatású pótkocsi főbb műszaki paraméterei:

  • A plató térfogata 15 m3, (vagy nagyobb)
  • Saját tömeg 4 100 kg
  • Raksúly – hatóságilag 8 400 kg
  • Össztömeg 12 500 kg
  • A pótkocsi hosszúsága:  6 820 mm
  • maximális magassága: 3 300 mm
  • szélessége:  2 450 mm

A DUMET VLH fújós kitároló rendszer – korábban a gépész kolléga által sokat dicsért és egyben legfontosabb eleme a HOLMESS RBTM 68 roótfúvó, melynek a főbb jellemzői a következők:

  • beállított üzemi nyomás :  0,6 bar / a biztonsági szeleppel lehatárolva maximum 0,8 bar /
  • a szállított levegő mennyisége üzemi körülmények között:  500 - 600 m3/óra,  maximum 800 m3/óra
  • a VLH fújós kitároló rendszer teljesítménye:  19 – 23 t/ óra – dercés táp esetén
  • 24 - 28 t/óra – granulátum esetén

Ajánlom a gazdálkodók számára a cikkünkben szereplő DUMET VLH fújós kitároló rendszerrel szerelt pótkocsi működéséről készült gyári videó megtekintését:

Hazai referenciára vágyik? Érdeklődjön a Hajdőböszörményi Béke Mg. Kft-nél, a Kovács testvérek rábaszentmihályi sertéstelepén, a sándorfalvai TAR-TO Szövetkezetnél, illetve a hajdúnánási TEDEJ Zrt.-nél.

A DUMET ZNZ gyár magyarországi képviselője, Vas Péter nem csak ennek a cseh vállalkozásnak a képviseletét látja el Magyarországon, hanem a csigás kitárolású eszközöket gyártó olasz MENCI, és ALI Meccanica cégeket, valamint a silós eszközöket gyártó ZVVZ gyárat is képviseli. A szakember a pandémiával sújtotta két év alatt, a jelenlegi élőállat felvásárlási árak- és terményárak ellenére is sikeres időszakot zárt.

Üzleti partnerei között több jelentős mezőgazdásági üzem, vállalkozás található meg – a teljesség igénye nélkül például a Talentis Agro, Master Good, HUNLAND, Jászapáti 2000 Mg Zrt., TEDEJ Zrt., TETRA csoport, Tenkes Baromfi, Végh Farm és még sokan mások.

Kérdéseivel, észrevételeivel kapcsolatban forduljon bizalommal Vas Péterhez!

Telefonszám: +36 20 232 5254

Weboldal: http://www.vir-tech.com