Míg 3-4 évtizede még tolólapos lánctalpas és kerekes törzscsuklós nagytraktorok végezték ezt a munkát, addig napjainkban már ennek a feladatnak is széles munkaeszköz-választéka van, amely már alkalmassá teszi a nehézuniverzális traktorokat is a silóbetárolási munkákra, és hatékonyabbá teszi a tömörítést is. Ezeket a lehetőségeket mutatjuk be konstrukciós sajátosságok szerint.

Silótoló lapok

A legelső speciális silótoló lapok itthon még a '80-as évek közepén mutatkoztak be hazai gyártásból, amelyet azóta is nagy darabszámban alkalmaznak itthon a gazdaságok. Míg korábban csak nagy teljesítményű törzscsuklós traktorokra kínált a piac ilyen eszközöket, addig napjainkra a frontfüggesztéssel szerelt nehézuniverzális erőgépekhez számtalan variációban, állítható tolásszélességgel is elérhetők ilyen tolólapok.

A mai silótoló lapok már háromfelé osztott terelőlapokból állnak, és a két szélső terelőlap szögállása hidraulikusan változtatható, így a tolási szélesség variálása mellett háromszögalakzatba összecsukva a feltolt siló egyenletes szétterítését is kiválóan megoldják. Ma már többféle függesztőszerkezettel, többek között traktorok front- és hátsó függesztőszerkezetére hárompont-csatlakozással, önjáró homlokrakodóra és külön kialakított függesztőszerkezettel csuklós nagytraktorok mellős alvázkeretére.

A tolólapok magassága ma már rácsos betétekkel bővíthető. A silótoló lapok mellett silótoló rakodóvillák is rendelkezésre állnak traktorokra és önjáró homlokrakodókra. Ezek vázszerkezete vagy nagy keresztmetszetű zártszelvényből, vagy acélcsőből készül, de a kettő kombinációjára is van példa. A szállítási helyzethez több esetben hidraulikusan összecsukhatóak.

Egyengető terítőeszközök

A siló egyenletes szétterítésére szolgáló hajtott eszközök körülbelül egy évtizede jelentek meg először a piacon, ma pedig már igen széles a kínálat ezekből. Leginkább a szilázs betárolásánál jelentenek igazán nagy segítséget, hiszen ezeket nehezebb optimálisan szétteríteni hagyományos silótoló lapokkal.

Ezek általában mellső vagy hátsó hárompontfüggesztésre szerelhető, teljesítményleadó tengelyről vagy hidraulikus rendszerről hajtott terítőegységgel rendelkeznek. Terítőegység szempontjából két verziót különböztetünk meg.

Az egyik a vízszintes elrendezésű hajtott hengerrel szerelt verzió, ahol speciális bontó terítőlapátokkal van felszerelve a henger palástja, és a menetiránnyal szemben forogva végzi az eszköz a terítést. Menet közben a henger menetirányhoz képest bezárt szöge változtatható, így optimális terítés valósítható meg vele.

A másik konstrukciós változat a dupla függőleges elrendezésű terelő egyengető rotorral rendelkezik, a rotoron pedig terelővillák segítik a termény mozgatását. Mint ahogy a hengeres változat, úgy a rotoros is jobbra-balra szögben elfordítható, sőt ezeknél a rotoros változatoknál még határoló lemezek is segítik a munkát.

Tömörítő eszközök

Az elmúlt években bevezetett silótömörítő hengerekkel a középnehéz és nehézuniverzális traktorokkal is megfelelő mértékben gyorsan és – ami a legfontosabb – egyenletesebben tömöríthető a betároláskor a falközi silóba szétterített silótakarmány.

Szinte kivétel nélkül mindegyik modell a traktor hátsó hárompontfüggesztő szerkezetére csatlakoztatható, függesztett kivitelű. A gyártók többféle tömörítő hengerváltozatot alkalmaznak ezeknél az eszközöknél.

A legáltalánosabb és hazai gyártásból több típusnál is alkalmazott alacsony költségű megoldás a közös tengelyre felhúzott, egyenlő távolságokban osztott vasútimozdony-kerekek alkalmazása.

Ezeken kívül hasonló elrendezésben és kivitelben betonból is kialakításra került a tömörítőegység egyes modelleknél, de egyes típusok éles acélgyűrűs hengerrel vannak szerelve, melyeknél a megfelelő tömörítő terhet pótsúlyokkal lehet megvalósítani. Elérhetők olyan hengerrel is, amelyek palástján bütykös kialakítású elemek vannak.

Ha silótoló és -tömörítő eszközöket keres, ne feledje felkeresni az Agoinform.hu Apróhirdetés rovatát, ahol rengeteg ajánlat közül válogathat.