„Úgy döntöttünk, hogy a fogyasztók érdekeit figyelembe véve két részletben érvényesítjük a kötelező jövedékiadó-emelést: az első emelésre január elsején, a másodikra pedig nagyjából január 15-én lehet számítani, először 20, majd 21 forinttal"

– írta meg az Index Orosz András, a Mol magyarországi kiskereskedelmi igazgatójának elmondása alapján.

Nyáron jött a döntés

Még júliusban derült kis, hogy a Pénzügyminisztérium eleget tesz az uniós előírásoknak, így január elsejétől megemelik a benzin jövedéki adóját. Hernádi Zsolt később elmondta, hogy 41 forintos drágulással számolhatunk 2024-ben.

A mostani bejelentés alapján a vállalat két részletben fogja érvényesíteni a kötelező jövedékiadó-emelést. Először január elsején, majd két héttel később, a hónap közepén hajtják végre az emelést. Elsőként 20, majd 21 forinttal, így segítve a magyar családokat és a kereskedelmet. Amennyiben ebben az időszakban a makrogazdasági körülmények egyéb árváltozást hoznak a nagykereskedelemben, akkor azt a kiskereskedelmi piac is követni fogja. Ennek köszönhetően a fogyasztókat nem egyszerre terheli majd a plusz adóteher.


Odafigyelnek a vásárlókra

A 41 forintos emelést könnyedén tudnák érvényesíteni akkor, ha nem esett volna vissza a fogyasztás. Hiába az idei év második felében tapasztalt árcsökkenés, kevesebb üzemanyag fogy, mint korábban. A Mol a mostani döntésével segítséget szeretne nyújtani a magyar családoknak és a vásárlóknak. A társaság a hosszú távú stratégia mellett döntött, törekednek a fogyasztókkal való szorosabb, bizalmon alapülő kapcsolatra.

Betartják az adójogszabályokat

A vállalat minden szabályt betart, hiszen a 41 forintos emelést papíron érvényesítik az árakban, ezzel együtt a kedvezménynek megfelelően csökkentik a termék kereskedelmi árát. Emiatt fordulhat elő, hogy a fogyasztókat nem egyszerre terheli meg a plusz adó.

Orosz András kiemelte:

„Bármi is hajtja majd az autókat a jövőben, utazni mindig fogunk. Folyamatosan fejlesztjük és fenntarthatóbbá tesszük az üzemanyag-portfóliónkat, de kulcskérdésként tekintünk arra is, hogy a vásárlások során milyen szolgáltatásokkal találkoznak a fogyasztók. Az üzemanyag nagyon fontos, és ahogy eddig, úgy ezután is minőségi termékeket fogunk árulni, de egyre lényegesebb, hogy a töltőállomások szolgáltatási centrumként is funkcionáljanak."

Ehhez hozzátartozik, hogy a gasztronómiai szektor igen erős kategóriának számít, hiszen egyre népszerűbbek a benzinkutas élelmiszerek és italok. Tavaly a Mol 8 millió hot dogot értékesített a töltőállomásokon, idén ez a szám már 10 milliónál tart.

„Szeretnénk, hogy a fogyasztók érezzék, törődünk velük az év eleji kezdésben, amely jellemzően gazdaságilag mindenkinek egy nehéz, terhelt időszak az ünnepi kiadások után"– nyilatkozta az Indexnek a Mol kiskereskedelmi igazgatója.

A két lépcsős emeléssel sokat segíthetnek a magyar családoknak - fotó: pexels.com

A kis benzinkutak is tartják magukat a két lépcsős emeléshez

Ahogy a cég bejelentette a változást, úgy jelezte a Független Benzinkutasok Szövetségének elnöke, hogy a tagvállalatok is követik a Mol lépését - írta meg a Világgazdaság.

A szövetség elnöke hozzátette, hogy a nagyon örülnek a nagyvállalat döntésének, amely az idén az első három negyedévben több mint kétmilliárd dollárt keresett, így segítik az autósokat. A mostani lépést a családi benzinkutak is követni fogják.

Ezzel együtt emlékeztetett mindenkit arra, hogy míg a Molnak és a nagy magyar cégeknek 33 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi különadója, addig az említett kisebb kutak adója huszonötszörösére növekedett meg.