A kínai vállalat eddig nem érdeklődött az Európai Unió piaca iránt. De a szerbiai Újvidéken nemrég megrendezett mezőgazdasági vásáron – amely a volt jugoszláv országok legnagyobb ilyen jellegű kiállítása – úgy tűnt, készen állnak arra, hogy a Lovol GM100 kombájnnal terjeszkedjen ezen a piacon.


Szerbia erős mezőgazdasági ország, ahol jelentős részben gyümölcstermesztéssel foglalkoznak – az ország a világ öt legnagyobb málnatermelője közé tartozik, 2018-ban 430,2 millió tonna szilvát termelt, de jelentős az ország kukorica- és gabonatermelése is. Szerbia egyike a világ 20 legjobb bortermelőinek is. A GDP csaknem 6 százaléka származik a mezőgazdaságból és az ágazat értéke 2,416 milliárd euró (2017-es adat). Az ország összesen közel 3,5 millió hektár hasznosított szántóterülettel rendelkezik, ami az összes rendelkezésre álló földterület 67,12 százaléka. A félmillió gazdaság többsége családi gazdaság (több mint 99 százalék).

A fenti adatok ellenére Szerbiában a kisebb teljesítményű traktorok dominálnak, amelyeket gyümölcs-, zöldség- és szőlőtermesztésben használnak. Csak a gabonatermelő gazdaságokban dolgoznak nagyobb erőgépek. A használt gépek piacán még mindig számos régi IMT, Tomo Vinkovic vagy Torpedo-Deutz-Fahr márkájú traktor található. De vannak Ursus-ok is.

Lovol kombájn

A Lovol kisebb, egyszerű kombájnokat kínál – forrás: Lovol

2023-ban 327 Lovol traktor talált itt gazdára, mely az újonnan értékesített traktorok mintegy 10%-át teszi ki.

A kiállításon a Lovol standjának legnagyobb eseménye a 110 lóerős P4110 jelzésű modell bemutatója volt.

"Ez egy forradalmi negyedik generációs traktor" – mondta Jovan Ristić, a Lovol termékeket Szerbiába importáló Mechanization Trgomen értékesítési vezetője a szerb Agroklub portálnak adott interjúban. A traktorok importja idén februárban kezdődött és eddig négy ilyen traktort szállítottak le a hazai ügyfeleknek.


A Lovol P4110 mellett a Lovol GM100 kombájn váltotta ki a legnagyobb érdeklődést a Mechanization Trgomen standján. A gépet a nyugati drága és bonyolult kombájnok alternatívájaként reklámozzák. A jármű motorháztetője alatt egy Weichai motor duruzsol, amelyet a Perkins licence alapján építettek, teljesítménye eléri a 190 LE-t.

Az importőr képviselői kifejezetten hangsúlyozzák, hogy a kombájn nincs agyonelektronizálva, csupán egy érzékelő jelzi, ha megtelik a gabonatartály, egy fedélzeti számítógép pedig kiszámítja a sebességet, az üzemanyag-fogyasztást és a motor fordulatszámát.

A hibátlan működés és a gabonatartály kontrollját kamerák segítik.

A kínai vállalat nagyon komolyan gondolkodik az erősebb traktorok bevezetéséről az EU piacára, a kombájnok itteni forgalmazása azonban még a jövő zenéje.

Forrás: farmer.pl