Vannak egzotikus gyümölcsfák a kertedben? Pedig némelyiket ugyanolyan egyszerű gondozni mint a már megszokott gyümölcsfákat. Ilyen például a mangó is. Sőt, ha nincs kerted, a mangót akár az otthonodban is nevelheted!

Ismerd meg a mangót

A mangót nem véletlenül nevezik a gyümölcsök királyának, hiszen aligha van olyan gyümölcs, amely az ízéhez fogható. A mangót termő gyümölcsfa a meleg, trópusi éghajlatú vidékeken őshonos, éppen ezért a teleinket nem jól viseli. Már a -1 Celsius-fokot sem, így mindenképpen teleltetni kell.

Éppen ezért a szabadföldi termesztése nem lehetséges hazánkban, azonban így sem szabad lemondanunk róla. Konténeres növényként ugyanis igazán jól fogja érezni magát nálunk. Ne riadjunk meg attól sem, hogy eredeti élhelyén a mangófa akár a 30 méteres magasságot is elérheti, és közel 100 évig is élhet. A törpe mangófa ugyanis legfeljebb 2-4 méter magasra fog nőni, a termése pedig igazán finom.

A mangót, mely távoli rokon a kesudiónak és a pisztáciának, több mint 4000 éve termesztik. Kelet-Indiából a buddhisták közvetítésével jutott Kelet-Ázsiába, majd Malajziába, ahonnan a perzsák és a portugálok terjesztették el. A mangó alakja tojásdad vagy vesealakú, héja pirosas, sárgás árnyalatú, húsa narancssárga színű, íze és állaga az őszibarackéhoz hasonlít. A gyümölcsnek egy darab nagyméretű, lapos magja van, melyet rostos szőrök borítanak.

Így legyen saját mangód

Szerezzünk be egy oltott facsemetét, természetesen megbízható helyről. Ha nem szeretnénk gondban lenni a méreteivel, akkor törpe fajtát válasszunk. Legyünk azonban türelmesek, hiszen legalább 3 évet vesz igénybe, mire termőre fordul. 3 és 5 éves kora között a mangófa minden energiáját a növekedésre fogja fordítani, így ilyenkor még nem lesz rajta igazán bőséges a termés, azonban amint eléri az 5 éves kort, csodás gyümölcsökkel ajándékoz meg minket.

Ügyeljünk rá, hogy ahogyan növekszik, úgy ültessük át egyre nagyobb konténerbe. A mangófa átültetését tavasszal ejtsük meg. Fontos, hogy könnyű, jó vízáteresztő képességű, szerves tápanyagokban gazdag, 5,5-7,5 pH-értékű talajba kerüljön a mangó csemetéje. A mangó imádja a napfényt, így ennek megfelelően válasszuk ki számára a helyet a kertünkben. Fontos tehát, hogy a kert vagy az erkély legnaposabb pontján legyen a mangó helye.

A mangófának válasszunk sötét színű konténert, mivel az jól magába szívja a meleget, amit a mangó nagyon kedvel. Fontos azonban, hogy legyen a konténer alján elegendő vízelvezető nyílás, hogy ne legyen túlságosan nedves a mangó talaja.

mangó

A mangó finom és nagyon egészséges. Fotó: Shutterstock

A konténerben nevelt mangó esetén nagyon fontos a rendszeres öntözés, különösen az első évben. Később akkor öntözzük meg, amikor a talaj felső 2-3 cm-es rétege száraz. A mangófának nem csak vízre van szüksége a növekedési periódusa alatt, hanem kiegyensúlyozott tápanyagtartalmú műtrágyára is. Amikor a mangó virágozni kezd, csökkentsük a nitrogén mennyiségét, és adjunk neki magas kálium- és foszfortartalmú műtrágyát.

A metszés a mangó esetében is fontos. A hajtásvégek rendszeres visszacsípésével a mangó bokrosabb növekedésű lesz. Fontos, hogy rendszeresen távolítsuk el a mangóról az elszáradt, beteg ágakat. Azonban ügyeljünk a metszés mértékére, hiszen ha túlságosan megmetszettük, a termés is csökkenni fog a következő évben.

A mangófa leggyakoribb kártevői a növénytetvek, a pajzstetvek és a takácsatkák, ezért ezek ellen biológiai rovarölő szerekkel vegyük fel a harcot. A mangót teleltetni kell. Legyen ilyenkor a mangó fagymentes helyen, ahol ilyenkor is a lehető legtöbb napfény éri. Akár mesterséges fényforrást is bevethetünk ilyenkor.

A mangó gyümölcsei a virágzást követően 3-4 hónappal érnek be. Amikor a mangó illata csodásan édessé válik, eljött a szüret ideje.

Ezért egyél sok mangót

A mangó nem csupán finom, de a benne lévő enzim gyomorvédő hatású A mangó gyümölcshúsának tápértékét nagy szénhidrát tartalma adja. A mangó gazdag A-, B1-, B2- és E- vitaminban, foszforban és kalciumban, továbbá bőségesen tartalmaz nátriumot, magnéziumot és vasat. Béta karotin tartalma miatt kiváló káliumforrás. Rosttartalma segíti az emésztést, jótékony hatással van a szívre, valamint csökkenti a vér koleszterin szintjét.

Ha nyersen és frissen vásároljuk, akkor mosás után hámozzuk meg és vegyük ki a magját. Kiváló a rákételekhez, a sonkához és a lazachoz.

A maracuját is könnyedén termesztheted

A maracuja Argentína, Brazília és Paraguay területein őshonos, de a világ számos részén termesztik. Így hazánkban is bele lehet vágni a termesztésébe, azonban csak akkor fog termést hozni, ha egy ecset segítségével a kinyílt virágok portokjairól virágport veszünk, és rákenjük a virágzat közepén elhelyezkedő bibére.

A maracuját a kert napos, vagy félárnyékos részére ültessük. Fontos, hogy jól szellőző helyre kerüljön, és jó vízáteresztő képességű talajba ültessük. A maracuja csemete ültetésekor az ültetőgödörbe forgassunk szerves trágyát. Mivel futónövény, szüksége van támasztékra, ahová fel fog tudni kapaszkodni. Vízigénye átllagos, ezért ügyeljünk rá, hogy rendszeresen öntözzük.

Mivel a maracuja nem jól viseli a fagyot, így érdemes cserépben tartani, vagy ősszel átültetni egy nagy cserépbe, és fagymentes helyre vinni. Ha már régóta megvan, akkor kint is hagyhatjuk, de csak úgy, ha tövét alaposan betakartuk szalmával. Télen elegendő 2-3 hetente öntözni.

A kertedben tehát érdemes olyan gyümölcsöket is termeszteni, amelyek igazán különlegessé teszik azt, ráadásul a gyümölcsük is nagyon finom.