A Wageningeni Egyetem kutatói többéves vizsgálat során megállapították, hogy a Galápagos szigeteken növő vadparadicsom természetes rezisztenciát hordoz több kórokozóval és kártevővel szemben – írja a freshplaza.com.

Ennek a vadparadicsomnak a termesztett fajtákkal való közeli rokonsága elméletileg lehetőséget biztosít a rezisztenciának a termesztett fajtákba való átültetésére, pontosabban a nemesítés során elveszített rezisztencia visszavezetésére. Ennek megvalósítása jelenleg a holland kutatócsoport elsődleges célja, egyelőre azonban még nem sikerült a vad fajtákat a termesztésben lévőkkel keresztezni, bár a célzott rezisztencia egyetlen kromoszómába van kódolva.

paradicsom

Egyelőre még nem sikerült a keresztezés – fotó: Shutterstock

Ben Vosman, vezető kutató elmondta, hogy üvegházi körülmények között már elértek bizonyos sikereket, szabadföldi feltételek mellett azonban (ahol jóval több kártevő van jelen), a megoldás sokkal bonyolultabb. Vosman szerint a két legveszélyesebb kártevő, az üvegházi molytetű (liszteske) és a zöld őszibarack levéltetű elleni rezisztencia beültetése – a terméskiesések, illetve a többszöri permetezés elkerülés révén – óriási költségmegtakarítással és jelentős környezetkíméléssel járna Hollandiában és világszerte.