A növény több mint 20 elemből épül fel, ezek közül van, amiből többet (makroelemek), másokból kevesebbet (mezo- és mikroelemek) használ fel táplálkozása során. Ez utóbbiakhoz tartozik a cink, amelyről tudjuk, hogy számos fontos funkciója van a növény életében.

A cink jelentősége a növény táplálkozásában

A cink számos fehérjének alkotórésze, szabályozza a növényi enzimreakciókat. A megtermékenyülésben közel hasonlóan fontos szerepe van, mint a bórnak azáltal, hogy a pollenek életképességét meghatározza, fokozza. A gyökerekkel szimbiózisban élő gombák (mikorrhizák) élettevékenységét is alapvetően befolyásolja, amit az utóbbi évek kutatásai bizonyítottak.

A legtöbb növény gyökérzete rendelkezik ilyen mikorrhizakapcsolattal, aminek fontos szerepe van a talajból nehezebben felvehető tápanyagok mobilizálásánál, a vízfelvételnél, különösen száraz talajon. A mikorrhizakapcsolat következtében a gyökerekhez képest lényegesen nagyobbá válik a víz- és tápanyagfelvevő felület, és olyan, erősen a talajhoz kötődő elemeket és vizet is mobilizál a növény számára, amit a gyökerek magukban nem lennének képesek hasznosítani – ezt a tevékenységet a cink jelenléte fokozza.

A cink a membránok stabilitását biztosítja, hiányában a sejtek „kiürülnének”, azaz a membránok mindent átengednének. A rézhez és a bórhoz hasonlóan a cinkhiány következtében is kiáramló anyagok (szacharózok, aromaanyagok, kivonatok) a levélre csalogatják a növényt károsító mikroorgaizmusokat, illetve kártevőket, és azok táplálékául is szolgálnak. Ennek alapján elmondható, hogy a cinktrágyázás egyben a betegségek ellen védekezés is.

cinkhiány

fotó: K+S

Kálium és magnézium hiánya esetén, erős napsütés hatására, káros szabadgyökök keletkeznek a levél epidermiszében, de a szuperoxid-dizmutáz enzim, amelynek jelentős cinktartalma van, felszámolja ezeket a káros gyököket. Cinkhiány esetén ezek a gyökök felszaporodnak, klorózis, illetve nekróziskáros formájában károsítják a levélszövetet, ezzel nagymértékben csökkentve a növény asszimilációs felületét, azaz teljesítőképességét.

A cinkhiány következtében zavar keletkezhet a szénhidrátszintézisben, ami fokozott mértékű fagyérzékenységet eredményez a gyümölcsfák esetében. (Téli ágpusztulás! A réz hiánya a nyári ágpusztulást, száradást okozza.)

A cinkhiány tünetei

A cinkhiány jelensége nem mondható nagyon gyakorinak és általánosnak a növénytermesztésben, de egyes fajok, növénycsoportok esetében rendszeresen megfigyelhető. A megjelenés gyakorisága alapján a szakirodalom négy csoportot különböztet meg:

 

  • nagyon érzékenyek: kukorica, bab, szója, komló, len, szőlő, a gyógynövények közül a ricinus, továbbá a citrusfélék,
  • közepesen érzékenyek: burgonya, cukorrépa, lucerna, hagymafélék, paradicsom, vörös here, gyümölcsfák (alma és körte),
  • kismértékben érzékenyek: zab, árpa, búza, rozs, mustár, borsó, sárgarépa, spárga és több gyógynövény, mint például a menta,
  • nem érzékenyek: a többi termesztett növény.

 

A cinkhiány megjelenései formája nagyon változó, fajonként eltérő, esetében más tápelemhez hasonlóan általános szimptómákat nehéz megállapítani.

A szakirodalom szerint a hiánytünetek négy típusba sorolhatók:

  • aprólevelűség, ami a levelek törpenövekedéséből adódik,
  • levélfodrosodás (pl. komlón),
  • ecsetágúság, ami a rövid internódiumok, törpehajtások képződésének következménye (gyümölcsfákon gyakori tünet) és
  • idősebb és fiatalabb leveleken, a levélerek között megjelenő klorotikus foltok.

 

A levélfoltosodás-tünet helyét, illetve színárnyalatát illetően növénytől, a növény korától és a hiány mértékétől függően lehet világos, barnás vagy bronz árnyalatú. A kukorica esetében egészen világos, fehér színűek a legfelső levelek, a búzánál sárgás barna, és az alsóbb leveleken mutatkozik korábban. A főér súlyos hiány esetén is zöld marad. Levelek elszáradását (nekrózis), lehullását többnyire csak tápanyaghiány-kísérletekben figyelték meg, a gyakorlatban csak klorotikus tünetek megjelenését regisztrálták.

cinkhiány

fotó: K+S

A cink a fiatalabb levelekben jól mozog, az idősebb levelekből az átépülése lényegesen lassúbb, ebből adódóan a fiatalabb növényi részeken figyelhető meg gyakrabban. A cinkhiányos növény fokozottan érzékeny az intenzív fényre, ilyenkor klorotikus foltok képződnek a levélerek között, ami a fokozott mértékű auxin leépülésnek (bomlásnak), szabadgyökök képződésének tulajdonítható. Ebből adódóan a fás szárú növényeknél a tünetek először mindig a fa napos oldalán alakulnak ki először.

A cinkhiány okai és előfordulása

A talajok cinktartalma általában elegendő a növény egészséges fejlődéséhez; hogy mégis jelentkezik, az inkább a közvetett okoknak tulajdonítható:

  • magas talaj-pH,
  • savas talajon helytelenül végzett meszezés,
  • 5% feletti talajmésztartalom,
  • foszfortúltrágyázás,
  • magas, nehezen bomló szervesanyag-tartalom esetén (palántanevelésnél és cserepes dísznövénykultúrákban tőzegalapanyagú közeg használata során),
  • rossz szerkezetű, rögös talajon.

 

Ugyanakkor kukorica intenzív termesztése során, rendszeres, nagy termésátlagok esetén idővel megcsappan a talaj cinkkészlete, ami abszolúthiányhoz is vezethet, mint ahogy intenzív kertészeti kultúrákban, rosszul összeállított tápoldat használata során.

A cink pótlásának módjai

A növény a tápanyagokat a gyökerein keresztül veszi fel, ezért a tápanyag-utánpótlási technológiákban alapvetően a gyökéren keresztüli tápanyag-hasznosulással számolunk. Ugyanakkor vannak esetek, amikor a levélen keresztüli növénytáplálás hatékonyabbnak bizonyul, vagy egyetlen megoldásnak tűnik bizonyos tápanyag-ellátási zavarok, így a cinkhiány megelőzésére, illetve megszüntetésére is.

Ilyen eset az, amikor a gyökérzet a cinket a felsorolt okok miatt nem vagy csak nehezen tudja hasznosítani (relatív tápanyaghiány), és a talajon keresztüli felvétele pótlólagos trágyázás esetén sem lenne biztosítva. A legegyszerűbb cinkvegyületek, amelyek a vízben jól oldódnak, mind számításba jöhetnek a lombtrágyázás során, ezek közül a legismertebb és legtöbbet alkalmazott a cink–szulfát. Ára is kedvező más cinkvegyületekhez (lombtrágyákhoz képest), vízben jól oldódik, a legtöbb permetező szerrel keverhető.

Lombtrágyázási hibák

Előfordul, hogy a lombtrágyázás nem váltja be a hozzá fűződő reményt, a várt hatásfok elmarad. Legtöbbször nem a készítmény rossz, a gyenge hatásfok a helytelen alkalmazásra vezethető vissza, ezért a lombtrágyázásnál a következő általános szabályok betartását javasoljuk:

 

  • Minden esetben jó minőségű, lágy vizet használjunk, mert kemény vagy erősen szikes (magas EC-értékű) vízben azonnal kicsapódhat.
  • Jobb hatásfok érhető el, és kisebb a perzselési veszély is, ha hígabb oldatot készítünk (0,1-0,3%). Inkább gyakrabban ismételjük meg a permetezést, mint túl tömény oldatot használjunk.
  • A lombtrágyaoldat EC-értéke – ami összetevődik a lombtrágya töménységéből, a növényvédő szer töménységéből és az öntözővíz sótartalmából – együttesen ne haladja meg a 2,5-3 EC-t.
  • A lombtrágyázás csak akkor hatásos, ha nagy, fejlődésben lévő, egészséges lombozatara juttatjuk ki a permetszert.
  • Száraz időben, nagy melegben gyengébb a lombtrágya hatásfoka, mint párás időben, ezért inkább a reggeli és délutáni órákban jó lombtrágyázni.
  • A lombtrágyát elsősorban a fiatalabb levelekre, hajtásokra juttassuk, mert ott gyorsabban hasznosítja a növény.
  • 15 0C alatt jelentős mértékben romlik a lombtrágyák oldékonysága, ugyanakkor 21-22 0C felett egyes vegyületek bomlása, gázosodása történhet meg, ami nemcsak abban jelentkezik, hogy rosszabb a hatásfoka a készítménynek, hanem abban is, hogy már a lombtrágya hígabb töménységben is perzsel. Lehetőség szerint 18-20 0C-os vízzel oldjuk a lombtrágyakészítményt.
  • Egyszerre három szernél többet ne keverjünk össze.
  • A lombtrágyák döntő többsége növényvédő szerekkel is kijuttatható. A jó oldódás miatt fontos a bekeverési sorrend. Először a por alakú (WP) növényvédő szert oldjuk fel, ezt kövesse az oldatformájú növényvédő szer hozzáadása (EC), és csak ezután keverjük be a lombtrágyát.

 

A levéltrágyázás nem helyettesíti a talajon keresztüli trágyázást, annak csupán kiegészítője!

Eredményesen alkalmazható a relatív hiány megszüntetésére, de stratégiának a cink felvételét akadályozó talajtényező megszüntetését kell tekinteni.