Engedje meg a tisztelt olvasó, hogy ezzel kapcsolatban bevezető- és tanulságképpen egy személyes történetet mondjak el!

Kezdő tanársegédként azt a feladatot kaptam tanszékvezető professzoromtól, hogy a zöldségnövények tápanyaghiány-tüneteiről – oktatási célból – fényképeket készítsek. A szakmában jó nevű, kiváló agrokémiai ismeretekkel rendelkező holland kollégáimtól átvett tápoldatreceptek alapján paprika, karalábé, retek és fejes saláta növényekkel vizsgálatot állítottam be úgynevezett provokációs kísérlet formájában, ami azt jelentette, hogy mesterségesen idéztem elő hiánytüneteket, azaz tápanyaghiányos tápoldattal kezeltem a tesztnövényeket.

Igyekeztem a megfigyelést abszolút steril körülmények között végrehajtani, ezért üvegházban zárt rendszerű műanyag edényekbe ültettem a növényeket, desztillált vízben oldottam fel a tápsókat, magát a tápoldatot egy automata rendszerrel juttattam ki a gyökérrögzítő közegként alkalmazott perlitbe (1. kép).

paprika

Mikroelemhiány-tünetek kimutatására beállított kísérlet – A szerző felvétele

Úgy gondoltam, hogy ezzel minden zavaró körülményt sikerült kizárnom, a növények csak azokhoz a tápanyaghoz jutnak, amelyeket a tápoldatukba kevertem.

Az első tünetek – a nitrogén, a foszfor és a kálium hiánya következtében kialakult levélklorózis – nagy örömömre már a második-harmadik héten jelentkeztek az alsó leveleken, míg a magnézium-, a kalcium- és a kénhiány szimptómáira négy-öt hetet kellett várni. A mikroelem hiánytünetei azonban két hónap eltelte után sem mutatkoztak.

Szerencsémre az említett holland kolléga a tanszékünk kapcsolatai révén Magyarországon járt, így lehetőségem volt megkérni, hogy nézze meg kísérletemet, fejtse meg a hiánytünetek elmaradásának titkát. Nem tartott sokáig az oknyomozás. Magyarázatként az üvegház fémtartószerkezetéről visszacsepegő kondenzvízre mutatott, és elmondta, hogy az bőven tartalmaz annyi mikrotápelemet, amennyire a növénynek szüksége van.

Egy életre szóló tanulság volt számomra, hogy mikroelemekből milyen kevés szükséges, egyes fémes elemekből a visszacsepegő kondenzvízben is van elegendő, ami fedezi a növény igényét, ráadásul azokét a zöldségfélékét, amelyeket a szakma „különösen” tápanyagigényesnek tart.

Ezek után joggal vetődik fel a kérdés: ha ilyen kis mennyiség, gyakorlatilag szennyezés, elegendő a növény számára, akkor hogy lehet az, hogy az üvegházakban és a fóliák alatt, ahol rendszeresen nagy adagú szerves trágyázást végzünk, komplex, mikroelemeket is tartalmazó műtrágyákat használunk, ásványi anyagokban gazdag vízzel öntözünk, mégis mikroelemhiány-betegségek lépnek fel?

Mikroelemekből, így mangánból, cinkből, bórból, rézből, molibdénből hektáronként mindössze 1-2 kg-ot használnak fel a zöldségfélék a fejlődésük során, gyakran ehhez a csoporthoz sorolják az úgynevezett félmikroelemeket, mondják mezoelemeknek is (vas, kén, magnézium), amelyekből a hasznosított mennyiség lényegesen nagyobb, de nem éri el a makroelemekét, a nitrogénét, a foszforét vagy a káliumét (1. táblázat). (Nagyságrendi különbség van!)

A növények által felvett tápelemek mennyiség szerinti csoportosítása

Nyerstömeg
(%-ban)

Elemek

Megnevezésük

10–100

oxigén, hidrogén

makroelemek

1–10

szén

0,1–1

foszfor, szilícium, kalcium, kálium, nitrogén, klór

0,1–0,01

kén, magnézium, vas, nátrium, alumínium,

klór

mezoelemek*

0,01–0,001

mangán, bór, stroncium

mikroelemek

0,001–0,0001

réz, titán, cink, lítium, bárium, bróm

0,0001–0,00001

fluor, rubídium, nikkel, ón

0,00001–0,000001

arzén, molibdén, jód, kobalt, germánium, ólom, higany, kadmium

ultramikroelemek

* Gyakran a makroelemekkel egy csoportba sorolják, de félmikroelemeknek is nevezik őket.

A mikroelem kifejezés nem a tápelem fontosságára, a növény életében betöltött szerepének jelentőségére utal, csupán a felhasznált, a növényi szervezetbe beépített mennyiségre vonatkozik. Vagyis

a mikroelemek ugyanúgy nélkülözhetetlenek a növény számára, mint például a nitrogén vagy a kálium.

A növények növekedéséből, fejlődéséből, a leveleken és a terméseken mutatkozó tünetekből többnyire következtetni lehet a növény tápanyag-ellátottságára, adott esetben a fejlődési zavart okozó tápelem hiányára is. Ugyanakkor nagyon nehéz vagy teljes mértékben lehetetlen a tünetek alapján eldönteni, hogy a tápelemek tényleges hiánya okozza a rendellenes fejlődést – nincs elég tápanyag a talajban (abszolút hiány) – vagy csak ún. relatív hiánnyal állunk szemben, amikor elegendő tápelem van a gyökérközegben, de azt a növény nem képes hasznosítani.

A fent említett példára gondolva: hányszor mondjuk ki a tápanyaghiányt, hányszor nyúlunk indokolatlanul vegyszerhez, javasoljuk a műtrágyázást, pedig a környezeti tényezők pontosabb szabályozásával, a tápanyagfelvételt zavaró tényezők megszüntetésével hatékonyabban, gyorsabban és olcsóbban orvosolhatnánk a kialakult fejlődési zavarokat.

A cikk folytatásaként ezekről a növényi tápelemekről, hiánytüneteikről, a betegség kialakulásának okairól, valamint gyógyításukról szeretnénk az olvasóinkat tájékoztatni.