Harminc kulturális program, koncertek, gyerekszínházi előadások, nyitott pincék, ételkülönlegességek várják a közönséget a Szekszárdi Pünkösdi Fesztiválon, amelyet hét év után rendeznek meg ismét ezen a néven a Tolna vármegyei székhelyen.

pince

Hat pince borait lehet megkóstolni – fotó: pixabay.com

május 27-én kezdődő, háromnapos rendezvényről Berlinger Attila, a Babits Mihály Kulturális Központ igazgatója elmondta, a fesztivál fő helyszínén, a Béla király téren esténként Demjén Ferenc, Debreczeni Ferencnek, az Omega dobosának együttese, az Omega Testamentum és az X-faktor tehetségkutatóban feltűnt Paulina ad koncertet.

Megemlítette, hogy új helyszínnel bővül az esemény: a város piacterén lévő Placc Outdooron fiataloknak és középkorúaknak szóló diszkót tartanak mások mellett Lofti, a Nemazalány, a 4F-Club, Csordás Tibor és Shabba közreműködésével.



Szólt arról is, hogy a programsorozat, amelyet 2016-tól Pünkösdi Hal- és Vadünnep néven rendeztek meg, eredetileg a helyi német nemzetiség hagyományait felelevenítő ünnep volt. A május 29-i, hétfői programok között ismét szerveznek német tánctalálkozót, fellépnek fúvós zenekarok, illetve gasztronómiai újításként a kínálatban lesz csülök és bővebb sörkínálat.

Keszthelyi Szabolcs, a Vendéglátók Kerekasztala Szekszárdért Egyesület elnöke elmondta, három étterem körülbelül négyezer adag étellel készül a fesztiválra, többek között olyan ételkülönlegeségekkel, mint a rántott malacfül és a szürkeharcsa-pacalpörkölt.

Herrné Szabadi Judit, a Szekszárdi Borvidék Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója arról számolt be, hogy a nyitott pincék programban 24 pince várja a vendégeket. A Béla király téri borudvarban hat pince borait lehet megkóstolni.

bor

A nyitott pincék programban 24 pince várja a vendégeket – fotó: pixabay.com


A fesztivál zenei kínálatában szerepel Vágó Bernadett és Miller Zoltán operettelőadása, a Belvárosi betyárok, a Band of Streets, a Blues Travel Band, a Csurgó zenekar, a Humen Brass Band, Varga Viktor, DR BRS és a szekszárdi Tücsök zenés színpad szólistáinak koncertje. A gyerekeket többek között a Kámfor Zenés Színház, a Grimask Színház és a szekszárdi Garay János Általános Iskola dráma tanszakos tanulói szórakoztatják.

Pünkösd hétfőn mások mellett fellépnek a Bartina Néptánc Egyesület csoportjai, a Művészetek Házában a Szekszárdi Kamarazenekar Haydn Krisztus hét szava a keresztfán című oratóriumát adja elő.