Az egyik holland szakmai rendezvény, az Uiendag (Hagyma Nap) egyik látványossága egy herbicidkísérlet volt, amelyben a jelenleg engedélyezett gyomirtókat permetezték ki különböző parcellákra egyedül vagy kombináltan. Az eredmények viszont azt mutatták, hogy több gyomnövény is feltört a hagymaültetvényben, írta a Fruitveb.hu.

Johan Borooijmans, az egyik neves szakember szerint azt a helyzet, hogy a jelenleg engedélyezett herbicidek nem elégségesek a hagymaföldek megfelelő védelmének biztosítására.


Ráadásul az aszály is ront a helyzeten, mert ilyen száraz körülmények között a gyomirtó szerek nem tudnak megfelelően működni.

Van-e megoldás?

A helyzeten azzal lehet valamelyest segíteni, ha

  • korábban juttatják ki a gyomirtó szereket,
  • megfelelően mély a vetés,
  • a vetőágyat a lehető leggyorsabban lezárják.
  • Sőt! Nő a jelentősége a mechanikai gyomirtásnak is.

Tavaly már kivonták a forgalomból a Pyramin (kloridazon) és a CIPC (klórprofám), idén pedig az Emblem Flo/Bromotril (mindkettő bromoxinil hatóanyag) kontakt herbicideket, pedig ezeket különösen aszályos körülmények között nehéz pótolni.

A növényvédő szerek forgalomból való kivonása folyamatosan zajlik, ennek hátteréről és a várható következményekről korábban Görög Róberttel, a Növényvédelmi Szövetség ügyvezető igazgatójával készítettünk interjút: Ki fizeti meg a növényvédő szerek kivonásának az árát?

Indexkép: Pixabay