Az új vizsgálati szempont rendszeresítése azután vált indokolttá, hogy 2017-ben az európai uniós piacokon genetikai eljárással módosított petúniafajtákat zártak ki a forgalomból, ami hazánkban termesztett növényeket is érintett.

Az éves mintavételi terv összeállításakor a legfontosabb szempont a vizsgált faj, növénycsoport kijelölése, amit kockázatértékelés alapján, a rendelkezésre álló releváns ismeretekre, a szakirodalomra és a GMO-adatbázisokra támaszkodva végeznek a Nébih szakemberei.

A GMO-vizsgálatok során a döntésnél az alábbi szempontokat vették figyelembe a szakemberek:

• a vágott szegfűnél (Dianthus caryophyllus) már ismert genetikai módosítás,
• a cserepes szegfűfajták termesztésben elérhető jelentős száma és változatossága, illetve az utóbbi időben megnövekedett nemesítési eredmények nagy száma miatt fennáll a nemesítések között előforduló genetikai módosítás esélye.

Az ellenőrzés-sorozatba öt megyei kormányhivatal munkatársai kapcsolódtak be, akik 2020. január 15-től február 26-ig mintegy 95 mintát (81 fajtából) vettek. A mintákat a Nébih laboratóriuma vizsgálta.

szegfű

A Nébih 2020-as cserepesszegfű-GMO-vizsgálata minden mintánál negatív eredménnyel zárult – fotó: Nébih

A mintavételek helye

A cserepesszegfű-szaporítóanyagok palántáját alapvetően a magyar dísznövényszaporítóanyag-forgalmazók egy szűk köre hozza be Nyugat-Európából. A mintavételnél ezekre a nagykereskedőkre koncentráltak a szakemberek. A vizsgált 10 üzem közül 7 nagykereskedő, 3 termesztő volt. A mintavételek tehát az összes olyan helyet lefedték, ahonnan GMO-s szaporítóanyag érkezhet hazánkba.

Egy-egy mintavételi helyen, a fellelhető fajták mennyiségének arányában, a felügyelők 5-21 db mintát vettek. A származást igazoló úgynevezett Szaporítóanyag-kísérő okmányokból megállapítható, hogy az összes, az adott időszakban hazánkba beérkező cserepesszegfű-palánta a Dümen Gmbh (DE), a Selecta Klemm GmbH & Co. Kb. (DE), a Syngenta Seed BV (NL), és az Elsner pac Vertiebsgessellschaft mbH (DE)-től, azaz Németországból és Hollandiából származott.

A vizsgálatok

A laboratóriumban a mintákat PCR-vizsgálatnak vetették alá, a szegfűnél eddig ismert módszertani elemek és nemzetközi segédletek alapján. (A vizsgálatok eredménye kizárólag a vizsgálatban elvégzett paraméterekre vonatkozik.)

A Nébih 2020-as cserepesszegfű-GMO-vizsgálata – mindenki számára megnyugtatóan – minden mintánál negatív eredménnyel zárult. Az ellenőrzött üzemeket a Nébih tájékoztatta.

A vizsgált cserepesszegfű-fajtákat és a vizsgálat összesített eredményét tartalmazó táblázat megtekinthető a Nébih honlapján.

A minták a mintavétel helye szerint nyilvántartott néven szerepelnek.

Örömteli, hogy az utóbbi három év dísznövény-GMO-ellenőrzéseinek és -vizsgálatainak eredményei arra engednek következtetni, hogy a dísznövény-nemesítők és az európai szaporítóanyag-forgalmazók odafigyelnek a dísznövény szaporítóanyag-állományok GMO-mentességére.