Egyre nagyobb igény mutatkozik a fehér borok, a pezsgő és a könnyedebb vörös borok iránt. Évek óta érzékelhető ez az érdeklődés, de tavaly mutatkozott meg igazán az értékesítési számokat nézve a folyamat. Kérdés, hogy a borvidékek hogyan alkalmazkodnak ezekhez a piaci igényekhez.

A jelentősebb pincészetek kék szőlő telepítésében is gondolkodnak

Az ágazati szereplők közül senki sincs könnyű helyzetben, mivel a trendeket nem könnyű követni, hiszen a szőlő – az elültetést követően – általában a harmadik évben kezd el komolyabb termést hozni, de a követni kívánt divatirányzat akár egy-két éven belül is megváltozhat. Szerencsére vannak olyan "állócsillagok", amelyek folyamatosan jól értékesíthetők: ilyenek például a fehér szőlő fajták – az illatos szőlők közül az Irsai Olivér, vagy a habzó és gyöngyöző borok legfontosabb alapanyaga a Chardonnay.

Varga Máté szerint – aki a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának alelnöke és a móri borvidéken gazdálkodik – a jelenlegi trendeket nézve jó helyzetben vannak, hiszen 90 százalékban fehér szőlőket termelnek. A jelentősebb pincészetek gondolkodnak kisebb területen kék szőlő telepítésében is, amelyekből kiváló rozéborokat készítenének.

Minden termelőnek azt tanácsolja, hogy próbáljanak meg hosszabb távon stratégiailag gondolkodni a szőlőtelepítéssel kapcsolatban, hiszen olyan fajtákat érdemes telepíteni, amelyek a későbbiekben is eladhatók.

A hazai borászatoknak tehát azzal az új folyamattal is lépést kell tartani, amely szerint fokozódik az igény a fehér borok és a pezsgők iránt – olvasható a novenyvedoszer.hu cikkében.

szőlő

Idén jobbak a kilátások a tavalyinál, a virágzás május végén elindult – fotó: pixabay.com


A Móri Borvidéken versenyképes, keresett fajtákat termesztenek

Rontotta a szőlőtermelők és a borászok eredményességét az, hogy a borászatban az átadási árakban alig tudták érvényesíteni a termelési költségek növekedését. Mindenki abban bízik, hogy az árak emelkedni fognak, amivel kompenzálni kellene az inputanyagok költségeinek jelentős növekedését.

Tavaly a termés mennyisége a legtöbb borvidéken 30-35 százalékkal elmaradt az elmúlt évek átlagától.

Idén jobbak a kilátások, a virágzás május végén elindult, de a termés mennyiségről korai lenne bármit is mondani. A szakember szerint minden a kötődéstől függ és csak azt követően lehet óvatos becsléseket tenni.

fehér szőlő

Egyre nagyobb az igény a fehér borok, a pezsgő és a könnyedebb vörös borok iránt – fotó: pixabay.com

Az aszály még nem okozott problémát az ültetvényekben

Az Alföldön a szántóföldi növényeknél már áprilisban látható volt az aszály hatása, a napi párolgás elérte a 4-5 millimétert, és szárító hatása volt a rendkívül erős szélnek is. A  szőlőkben az aszály nem okozott különösebb problémát, azonban a csapadékeloszlás miatt eltérő kép alakult ki: például a kunsági területeket jóval kevesebb csapadék érte, mint a dél-dunántúli területeket.

"A szőlők egyik előnyös tulajdonsága az, hogy a gyökérzete mélyre hatol és az idősebb ültetvényeket az idei aszály – a tavalyi csapadékos év után – még nem érintette, de az olyan új telepítéseknél még okozhat problémát, ahol még a fiatal növénynek kicsi a gyökérzete. Országos problémát az aszály az ültetvényekben még nem okozott" –fogalmazott a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának alelnöke.