A holland hagymakereskedők szerint a piac csak lassan pörög fel. Ennek egyik oka, hogy Lengyelország a szokásosnál kissé távolabb tartja magát a holland piactól. A másik, pedig  hogy a Közel-Keletre és Ázsiába irányuló exportot a vörös-tengeri helyet akadályozza – írja a fruitveb.hu.

Kiemelik, hogy ráadásul az utóbbi hetekben az Indonéziába szállító exportőröknek meglehetősen sok problémájuk akadt a növényegészségügyi tanúsítványokkal és úgy tűnik, hogy a 275 millió lakosú Indonézia – India, Kína és az USA után a világ negyedik legnépesebb országa – hagymaimport tekintetében India felé fordul.

Felborultak a hagyma világpiaca

Felborultak a hagyma világpiaca – Fotó: Shutterstock

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy India az elmúlt hónapokban jelentősen korlátozta a hagymaexportot, többek között exporttilalommal, exportvámokkal és kötelező minimálárak bevezetésével is, mert decemberben a hagyma nagykereskedelmi és fogyasztói ára egyaránt közel harmadával csökkent.


Közben sajtóértesülések szerint India engedélyezni kívánja a kormányzati szövetkezeteken keresztül történő hagymaexportot. A most piacra kerülő Kharif-hagyma (így nevezik az esős évszakban termesztett hagymát) nem alkalmas a tárolásra, ezért amit a kormány megvásárol a termelőktől, azt azonnal el kell adni. A Kharif betakarítás nem is elsősorban exportra, hanem a Rabi hagyma (azaz a száraz évszakban betakarított fő termés) esetleges hiányának pótlására szolgál – emeli ki a fruitveb.hu.