Az ENSZ Biztonsági Tanácsán belüli ellentétek jelentette súlyos veszélyekre hívta fel a figyelmet 2024. február 7-ei beszédében az ENSZ-főtitkár, aki figyelmeztetett arra is, hogy „a világ a káosz korszakába lépett" – írja az ng.24.hu.

António Guterres a világszervezet idei céljaival kapcsolatban elmondta, nem a jelenlegi az első példa a Biztonsági Tanács megosztottságára, ám a mostani, geopolitikai viták nyomán kialakult ellentétek az eddigi legveszélyesebbek. Majd hozzátette: a BT eredetileg „a világ első számú béketeremtője" kellene hogy legyen.

Beszédében úgy fogalmazott: a világnak változásokra van szüksége – mint például az ENSZ BT és a nemzetközi pénzügyi rendszer megreformálása, valamint nemzetközi válaszmechanizmusok kidolgozása olyan globális katasztrófák esetére, mint amilyen a koronavírus-járvány volt.


Az egyik legfontosabb célkitűzésnek pedig az éghajlatváltozás elleni harcot tekinti. Ezért felszólította az ENSZ-tagországokat, hogy tegyenek többet az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentéséért, és nyújtsanak több anyagi támogatást a legszegényebb országoknak.

Föld

Az emberiség olyan háborút indított, melyet nem nyerhet meg: ez a háború a természet ellen – fotó: Pixabay

„Az emberiség olyan háborút indított, melyet nem nyerhet meg: a háború a természet ellen" – fogalmazott, hozzátéve, hogy azokat a rendszereket tesszük tönkre, melyek életben tartanak minket: megmérgezzük a földet, a vizeket és a levegőt a szennyezéssel, megtizedeljük a biológiai sokféleséget, az ökoszisztéma összeomlását is előidézve.

A mesterséges intelligenciával kapcsolatban pedig megfelelő biztonsági garanciákat és etikai normákat sürgetett.