Takács Péter egészségügyi államtitkár nagyon örül annak, hogy a rendszerváltás óta látható mértékben növekedett az egy főre eső éves halfogyasztás Magyarországon. Ő nemcsak fogja, hanem el is fogyasztja a halakat - mondta el a Borsnak.

800 ezer horgász

Hazánkban több mint 800 ezer horgászigazolvánnyal rendelkező pacás van, a számuk pedig évről-évre növekszik. Takács Péter arról is beszélt, hogy a Balaton mellett nőtt fel, így nem csoda, hogy ennyire szereti a horgászatot. Az egész rokonság rendszeresen pecázott, ez náluk szinte családi vonás.

"Örömmel látom, hogy egyre több halat eszik a magyar. A rendszerváltás környékén két kilót ettünk egy évben, most már ez a szám 8-10 kiló körül mozog. Ami jó arány ahhoz képest, hogy nem vagyunk tengeri ország"

- mondta el, majd kiemelte, hogy Japánban például 32 kilogramm az éves átlagos halfogyasztás fejenként. Van tehát még hova emelni a horgászat és a halas fogások népszerűségét. Ma már sok magyar tudja, hogy nemcsak a rántott hal és a halászlé létezik.


Szerinte a horgászok számának növekedése összefüggésben van a halfogyasztás népszerűsödésével. Úgy gondolja, hogy a televízió is sokat tett azért, hogy többen kedveljék meg ezt az alapanyagot, hiszen ott gyakran bemutatják, hogy nem kizárólag halászléként fogyasztható.

Nagyon érti a dolgát

Olyan szinten ért a halakhoz, hogy már a gyomortartalomból képes megállapítani, az adott hal hol táplálkozik éppen. Amennyiben a süllő bendője gébet rejt, akkor a víz fenekén, ha küszt, akkor viszont a felszín közelében tartózkodik többet. Szerinte nagyon fontos, hogy a Balatonon abbahagyták a kereskedelmi halászatot, hiszen így ma már fejlettebb infrastruktúra várja a pecásokat a partokon.

Egyre többen kérnek horgászati engedélyt, ami jelentős mértékben hozzájárul a halfogyasztás növekedéséhez - fotó: pexels.com

Egyelőre a Balatonon még csak szezonálisan népszerű a horgászat, a fejlődésnek és az informálódásnak köszönhetően azonban ez már változni látszik. A horgászturizmus az egész éves látogatottságra megoldást jelenthet.

Pozitívumnak tartja továbbá, hogy tovább emelkedett a szolgáltatások színvonalat. A MOHOSZ és a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. honlapján is számtalan informatív dolgot lehet olvasni. A bojlis horgászokra jobban figyelnek, ők ma már külön behúzós jegyet vásárolhatnak meg. Emellett fejlődött az infrastruktúra, hiszen remek szállásokat foglalhatnak a vízpartokon.