Sokkal előnyösebb lenne, ha a növényi sejtfalak fő alkotóelemét, a cellulózt sikerülne lebontani, annál is inkább, mivel a cellulóz nem élelmiszerforrás, s így nem vetélytársa az élelmiszernövényeknek.
Eddig a cellulóz lebontása jobbára fermentatív úton történt, amikor is a cellulózt cukor építőelemeire „hasították le”, és aztán azokat lassú, költséges eljárással fermentálták.
Kínai és amerikai kutatók újabban wolframkarbidból álló katalizátort fejlesztettek ki, melynek hatékonyságát csekély mennyiségű nikkellel fokozni tudták.
Előnyös lenne, ha a növényi sejtfalak fő alkotóelemét, a cellulózt sikerülne lebontani – fotó: Shutterstock
A nikkel és a wolfram közötti szinergista hatásnak köszönhetően a cellulózt 100 százalékig át tudták alakítani, ráadásul a keletkező polialkoholokban az etilénglikol arányát imponáló módon 61 százalékra tudták fokozni. Ez utóbbi alkohol ipari felhasználása sokrétű (a műanyagiparban poliészterrostok és -gyanták előállítására, az autóiparban fagyálló folyadék készítésére).