A megjelent VP6-7.2.1.1-21 Külterületi helyi közutak fejlesztése c. felhívás tervezet szerint összesen 170 pályázatot lehet majd támogatni az ötvenmilliárd forintos keretösszegből. Egy pályázó akár 300 millió forint vissza nem térítendő támogatást is elnyerhet.

A felhívás célja önkormányzati tulajdonú, vagy önkormányzati vagyonkezelésben levő külterületi helyi közutak fejlesztése. A fejlesztés közvetlenül járul hozzá a vidéki térségekben élők életminőségének javításához, az alapvető szolgáltatások elérhetőbbé tételéhez, illetve megteremtéséhez, a földrajzi mobilitáshoz, mindezen keresztül pedig a térség gazdaságának fellendítéséhez.

út

A vidéki, külterületi utak fejlesztését forrás hiányában elhalasztották az utóbbi évtizedekben – Fotó: Agroinform

A vidéki térségekben az alapvető szolgáltatásokhoz, a közösségi élet feltételeihez való hozzáférés lényegesen elmarad a városias térségekétől. Az itt elhelyezkedő önkormányzatokról (zömében kistelepülések) elmondható, hogy az utóbbi évtizedekben forrás hiányában a külterületi úthálózatok fejlesztését elhalasztották, elsősorban csak kisebb állapot javításokat eszközöltek. Ezért jelentős problémává nőtte ki magát az egyes külterületi közutak jelenlegi állapota, azoknak rossz minősége, esetleges hiánya.

A rendelkezésre álló forrásból szilárd burkolatú közutak és földutak felújítását lehet finanszírozni. Földutak esetén szilárd burkolat kialakítására is van lehetőség.

A felhívás tervezet elérhető a palyazat.gov.hu oldalon. Az első pályázatokat a tervek szerint 2021 júniusában lehet majd beadni.