A 2008. évi XLVI. törvény a parlagfű elleni közérdekű védekezés végrehajtásáról elrendeli, hogy az adott év június 30. napjáig kül- és belterületről egyaránt el kell távolítani a virágzó parlagfüvet. Ennek elmulasztása esetén a terület nagyságától és a fertőzöttségétől függően 15 ezer forinttól 15 millió forintig terjedő bírság szabható ki.
Az alacsonyabb kultúráknál már gondban van a gazda, mert pl. a szójából vagy a héj nélküli tökből, bár a parlagfű egyébként érzékeny a gyomirtó szerekre, már kémiailag nem tudjuk kiszedni. Ezért ezeken a részeken sajnos szinte csak kézi erővel szabadulhatunk meg tőle.
Az Amerikából behurcolt ürömlevelű parlagfű (Ambrosia artemisiifolia) – fotó: Shutterstock
Ezekben a nagy értékű kultúrákban ez a ráfordítás általában megtérül, főleg ha figyelembe vesszük az esetleges bírság összegét is. De mi a helyzet a tarlón?
Az aratás időszakában általában több írás is megjelenik annak kapcsán, hogy a szalmát érdemes a területen hagyni, és tarlóhántáskor a talajba dolgozni. Számszerűen is gyakran közzéteszik a szalma tápanyagtartalmát, amit ha forintosítunk az éppen aktuális műtrágyaárak alapján, akkor összevethető azzal az idén átlag 20 ezer forinttal, amit hektáronként kaphatunk érte, ha eladjuk. Idén ezt az árat mondják a nagy vevők, erőművek, gombatermesztők stb. úgy, hogy a renden hagyott szalmát a vevő bálázza fel és szállítja el. Egyes térségekben nem kevesen választják ezt a megoldást, és nem csak az érte kínált ár miatt.
Azok a kisebb gazdaságok, melyek maguk nem rendelkeznek bálázógéppel, némileg kiszolgáltatottnak érzik magukat. A szalmát vásárló a bálázásra általában más vállalkozót bíz meg, aki ezt a munkát folyamatosan, gyakran akár két hónapon át végzi el. Az a gazda, akire csak az aratást követően több hét elteltével kerül sor, ilyenkor már az ujjait tördeli. Végezné a tarlóhántást, de még ott a szalma! Kezdené a talaj-előkészítést, pl. a repcének tervezett táblán, de még ott a szalma! Ráadásul a tarlón megjelenő gyomok közül az első a parlagfű, ami a számára kedvező melegben igen gyorsan fölszaporodik, és négyzetméretenként akár 30-100 növényt is számolhatunk.
Ha a hatóság észreveszi, ezért már komoly büntetés várható. A felvétel augusztus 19-én készült, a helyszín maradjon jótékony homályban – fotó: a szerző felvétele
A hatóság pedig büntet! Hogy a bírság kijön-e abból a 20 ezer forintból, amit majd a szalmáért fizetnek, az elválik. Ha az aratást követően betárcsáztuk volna, tulajdonképpen már zsebben lenne a pénz, és nyugodtan alhatnánk.
| ||||||||||||||||||||||||||||||||
A visszamaradó szalma tápanyagtartalma nitrogénműtrágyából 80-100 kg-nak, foszforműtrágyából 50-70 kg-nak, káliumműtrágyából 100-120 kg-nak felel meg. Átszámítva ennek az értéke 40-60 ezer forintot tesz, ha meg kívánjuk vásárolni.
Érdekességképpen jegyzem meg, ez a bosszúságot és persze az allergiás tüneteket okozó veszélyes gyom Észak-Amerikából került be Európába. Hazánkba elsősorban gabonaszállítmányokkal jutott el, és itt a Kárpát-medencében, sajnos mondhatjuk, igazán otthon érzi magát. Amerikában egy ideig ritkán előforduló gyom volt a száraz, de meleg prérin. Az állatok nem legelik, kivétel csak a kecske és az amerikai bölény.
A parlagfű legveszélyesebb ellenségei: préribölény (Bison bison bison) és házi kecske (Capra aegagrus hircus) – fotó: Shutterstock
Gyors felszaporodása akkor kezdődött az 1880-as évek második felében, amikor telepeseknek az a „remek” ötlete támadt, hogy úgy szabadulnak meg az őslakó indiánoktól, hogy a legfontosabb húsforrásukat, a bölényeket, kiirtják. Ez olyan jól sikerült, hogy az 1800-as évek végére, írd és mondd, mindössze 100 példány maradt belőlük.
Buffalo Bill, az 1886-os bölénymészárlások egyik „hőse” és munkájának eredménye. Több ezer bölénykoponya, és sajnos nem ez volt az egyetlen ilyen gúla – fotó: alamy.com és survincity.com
A bölények és végül az indiánok csaknem teljes kiirtását követően a korábbi préri jó részét feltörték, és a gabonatermesztéssel párhuzamosan a parlagfű is viharos gyorsasággal szaporodott fel. Az első világháborút követően elsősorban Németországba segélyként érkező gabonával hurcolták be. 1920-ra Magyarországra is megérkezett az indiánháborúk utóhatásaként, mint tudjuk, nem kis kárt okozva. És sajnos, ellentétben a bölényekkel, kiirthatatlannak tűnik.
