Írországban a 19. század közepén olyannyira alapvető élelem volt a krumpli, hogy amikor a burgonyavész miatt egymást követő években nem termett, az egymillió ember éhhalálát okozta – írja az ng.24.hu.

A burgonyavészt okozó, petespórás gombák közé tartozó mikroba, a Phytophthora infestans nedves, hűvös időben szaporodik, és a burgonya mellett megbetegíthet más rokon növényeket is, mint például a paradicsomot. Azon gumók, melyek nem mennek tönkre már növekedés közben, később rothadnak el másodlagos fertőzések – baktériumok – miatt. Írországban egymillióan haltak éhen az 1845-52 közötti időszakban, és legalább ugyanennyien kivándoroltak az országból. Akkor még csak néhány szakember gondolt arra, hogy a burgonyavész oka gombabetegség lehet.


Az Észak-Karolinai Egyetem kutatói most feltárták, hogy honnan ered a burgonyavész, és hogyan terjedt el a világon. A betegség ma is létezik, és folyamatos fenyegetést jelent az alapvető élelmiszert adó növényünkre nézve.

A kórról az első beszámolók 1843-ban az USA-ban születtek, két évvel később már az ír termést pusztította el. A modern genetikai vizsgálatok az Andok hegyeiben, Peru, Ecuador területén találták meg a betegség forrását.

A kutatók szövegelemző módszerrel megkeresték, hogy a múltban mikor, hol, milyen összefüggésekben emlegették az emberek a burgonyavészt, majd hasonló elemzést a modern kor szövegein is elvégeztek, így feltérképezték, hogyan terjedt el világszerte a kórokozó.

burgonyaföld

A burgonyavész ma is létezik – fotó: Pixabay

A burgonyavész eredetileg az USA öt államában bukkant fel 1843-ban – New York, Delaware, Massachusetts, New Jersey és Pennsylvania –, innen terjedt tovább a szomszédos területekre és Európába. A korabeli gyanú szerint a forrás az amerikai vetőburgonya volt, melyet Dél-Amerikából importáltak, és az ekkor már rövidebb hajóutak lehetővé tették, hogy a kórokozó életképes maradjon, amíg elért a célállomásig.

A burgonyavésznek számos hulláma volt – 1946-ban a kórokozó egy olyan törzse pusztított az USA-ban, ami a paradicsomot tette tönkre hatalmas területeken –, és ma is gyakran előforduló betegség, főleg a szegény országokban.