Az imazamox hatóanyagra toleráns napraforgó hibridek és hozzá kapcsolódóan elsőként a Clearfield® technológia jelent meg és terjedt el széleskörűen hazánkban. Ami nem csoda, hiszen számos előnnyel rendelkezik a gyomirtás kapcsán a hagyományos napraforgókhoz képest, és a Syngenta termékpalettáján rendelkezésünkre álló Clearfield® napraforgó hibridek értékmérő tulajdonságaikban sem maradnak el azoktól. A kiváló agronómiai tulajdonságuk mellett az állományban végzett, posztemergens gyomirtószeres kezelés lehetősége további biztonságot jelent a termesztés során.

Függetlenül attól, hogy Clearfield® hibridet kívánunk termeszteni, az alapgyomirtás elengedhetetlen eleme a napraforgó termesztéstechnológiának.

A gyomirtásnak kiemelt szerepe lehet a termesztés során, hiszen a gyomok jelentős versenytársai a napraforgónak, főleg annak kezdeti fejlődése során, mialatt a napraforgó növények gyomelnyomó képessége elenyésző. Így a vetés után, kelés előtt végzett pre-emergens kezelések a kezdeti fejlődés időszakában is biztosítani tudják a gyommentességet.

Optimális körülmények között, egy jól sikerült alapgyomirtással, akár betakarításig gyommentes állomány érhető el.

Pre-emergens gyomirtásra a Syngenta kínálatában a Gardoprim Plus Gold (4,0 l/ha) kiváló megoldás a napraforgó magról kelő egy- és kétszikű gyomnövényei ellen. Ha a területünk magról kelő egyszikű gyomokkal erőteljesen fertőzött, abban az esetben kiegészítésként a Dual Gold 960 EC 0,25 l/ha dózisával javasolt alkalmazni.

napraforgó

Az alapgyomirtás elengedhetetlen eleme a napraforgó termesztéstechnológiának

A Gardoprim Plus Gold használata csak 1,5%-nál magasabb szervesanyag tartalmú talajokon lehetséges, az esetleges fitotoxicitás elkerülése érdekében. Ennél alacsonyabb szervesanyag tartalom esetén a Dual Gold 960 EC (1,4-1,6 l/ha) önmagában történő használatát javasoljuk, amely a magról kelő egyszikű gyomok ellen kiváló megoldás.

Természetesen, mint minden pre-emergens gyomirtó készítménynek, úgy ezeknek is szüksége van bemosó csapadékra a tökéletes hatáskifejtéshez, azonban az esetlegesen kevesebb, vagy az optimálistól eltérő eloszlású csapadék esetén, ha a táblánkon a gyomok megjelennek, még lehetőségünk van állományban vegyszeresen beavatkozni. Alapgyomirtásra minden esetben szükség van, hiszen még csapadékszegény időjárás esetén is számolhatunk gyomirtó hatásával, gyérítve a gyomok egyedszámát és javítva ezzel a posztemergens kezelések hatékonyságát.

Pre-emergens gyomirtásra a Syngenta kínálatában a Gardoprim Plus Gold (4,0 l/ha) kiváló megoldás a napraforgó magról kelő egy- és kétszikű gyomnövényei ellen.

A Listego* imazamox hatóanyagú, posztemergens gyomirtó szer, amely napraforgó esetében kizárólag Clearfield® hibridekben alkalmazható 1,0-1,2 l/ha dózisban, a kultúrnövény 2-6 leveles fejlettsége között. A legfontosabb magról kelő egy- és kétszikű gyomnövény ellen kiváló hatékonyságú, de fontos kiemelni, hogy a legjobb hatékonyságot a gyomnövények érzékeny fenológiai állapotához igazítva érhetjük el. Ezen tézis valamennyi posztemergens gyomirtó hatóanyagra igaz, azonban a Listego* esetén ez a szempont különösen felértékelődik.

A magról kelő egyszikűek ellen a gyökérváltás előtti (1-3 leveles) állapot, míg a kétszikűek ellen a 2-4 leveles fenológia az optimális. Az ettől eltérő alkalmazási időpont a kezelés hatékonyságát csökkentheti. Szintén meg kell említeni, hogy a Listego* esetében is az engedélyezett legmagasabb ú.n. „szakmérnöki dózis”, azaz 1,2 l/ha dózis használata célravezető, javítva a hatékonyságot és megelőzve egy esetleges rezisztencia kialukálását.

Listego* alkalmazását követően a napraforgó növényeken sárgulás, „Yellow flash” jelentkezhet (melynek mértéke nagyban függ a kijuttatáskori időjárási körülményektől), de ezen tüneteket a tapasztalataink alapján a növények gyorsan kinövik a termés mennyiségében és minőségében bekövetkező változások nélkül.

gyomirtás

A Listego a napraforgó legfontosabb magról kelő egy- és kétszikű gyomnövényei ellen kiváló hatékonyságú.

Ha a napraforgó termesztésre kiszemelt területünk évelő gyomokkal fertőzött, úgy az előveteményben vagy annak tarlójánál az azok elleni védekezés kihagyhatatlan. Kalászos elővetemény esetén a tarlón végzett Medallon Premium-mal történő totális gyomirtószeres kezelés biztos megoldást kínál az évelők ellen.

Napjainkban az egyszikű gyomok szerepének felértékelődése szembetűnő folyamat. Előretörnek olyan nehezen irtható, vagy a hazai viszonyok között megszokott gyombiológiai tulajdonságoktól eltérő (pl. később csírázó) egyszikű gyomok is, melyek ellen kénytelen kelletlen állományban is szükséges védekezni. A Leopard 5EC** szelektív egyszikűirtó készítmény lehetőséget teremt ezen probléma megoldására, dózisa az adott gyomfajhoz igazítható. A minél jobb hatékonyság elérése érdekében, valamint fejlettebb gyomnövények ellen a magasabb dózis használta és a permetléhez nem ionos tapadásfokozó adagolása javasolt.

A Syngenta Clearfield® hibridjeivel és a hozzá kapcsolódó termesztéstechnológiai rendszerrel garantált a siker.

Syngenta napraforgó technológia ajánlata

1 A Leopard 5 EC az Adama Hungary Zrt. bejegyzett márkaneve.
2 Csak imidazolinon ellenálló, Clearfield® fajtákban használható fel. A Listego azonos a Pulsar 40 SL, 04.2/1380-1/2013. NÉBIH számon engedélyezett gyomirtó permetezőszerrel.
3 Kizárólag CLHA Plus gént tartalmazó napraforgóban alkalmazható (Clearfield®Plus). A Listego Plus azonos a Pulsar Plus, 04.2/10624-1/2015. NÉBIH számon engedélyezett gyomirtó szerrel.
4 A Fluence azonos az EXPRESS 50 SX 534/2006 NÉBIH számon engedélyezett gyomirtó szerrel.
5 Az Amistar Sun gombaölő szer azonos a 02.5/2452/5/2008. MgSzHK számon engedélyezett Amistar Top gombaölő szerrel.
6 A méhek és egyéb beporzást végző rovarok védelme érdekében virágzási időszakban nem alkalmazható! Mézharmat vagy virágzó gyomnövények jelenléte esetén nem alkalmazható!
7 Virágzó kultúrákban vagy mézharmat és virágzó gyomnövények jelenléte esetén, illetve ha a területet bármely okból a méhek látogatják, kizárólag méhkímélő technológiával juttatható ki. Ilyenkor a védekezés csak a méhek repülési időszakának befejezését követően, legkorábban a csillagászati naplemente előtt egy órával kezdhető meg. A kezelést 23 óráig be kell fejezni, illetve 23 órától a következő nap alkonyatáig szüneteltetni kell.

Ez a termékleírás tájékoztató jellegű, a készítmény felhasználása előtt olvassa el a címkén található használati utasítást!
® A BASF bejegyzett védjegye
* A Listego azonos a Pulsar 40 SL 04.2/1380-1/2013 NÉBIH számon engedélyezett gyomirtó szerrel
** A Leopard 5EC az ADAMA bejegyzett védjegye

Dr. Nagy Viktor
Fejlesztőmérnök
Syngenta Kft.