A kutya igazi kincs a családban. Mindig örül nekünk, képes a legrosszabb napunkon is felvidítani, és hosszú sétákat tehetünk vele. Azonban, ha viszonozni szeretnénk azt a rengeteg figyelmet és szeretetet, amit kapunk a kutyánktól, feltétlenül vigyázzunk rá, hogy milyen növényekhez fér hozzá a séták során, vagy éppen a saját kertünkben.

Ugyanis némely növény halálos veszélyt jelenthet a kutyák számára. Ha ezeket a növényeket megrágcsálják, vagy esetleg megeszik, nagyon súlyos egészségügyi problémákat tudnak nekik okozni, sőt, akár még az életükbe is kerülhet, ha hozzájuk jutnak. Egy kistestű kutya számára pedig akár egy kisebb mennyiség elfogyasztása is súlyos tüneteket okozhat. Éppen ezért nagyon fontos, hogy nézzük át a kertet ebből a szempontból is, illetve legyünk körültekintők azokon a helyeken is, ahol a kutyánkkal sétálunk. Az új növények beszerzése előtt pedig nézzünk utána, nehogy bajt okozzanak.

Ezek a növények tilosak, ha kutya van a kertben

1. A sisakvirágban található akonitin nevű alkaloid rendkívül mérgező a kutyák számára. Már egy kisebb adag is képes szívritmuszavart okozni, amely a kutya életébe is kerülhet. Sajnos akár bőrön át is fel tud szívódni, így különösen veszélyes a kutyák számára.

2. Hasonlóan veszélyes a hortenzia, mely ciánmérgezést okozhat.

3. A nárcisz esetében szerencsére a mérgező rész a föld alatt van, de ha a kutya az ültetéskor megeszi a nárcisz gumóját, vagy kiássa azt és úgy fogyassza el, komoly bajt okozhat.

4. A gyöngyvirág szintén mérgező a kutyák számára.

kutya kert kislány

Nagyon oda kell figyelni, milyen növények vannak a kutya közelében. Fotó: Pixabay

5. Furcsa, hogy bár a kamilla sok kutyáknak készített termékben benne van, a kertben nyíló növény veszélyes, hiszen hányást és hasmenést okozhat.

6. Sajnos a muskátlitól is távol kell tartani a kutyákat, hiszen bőrirritációt tud okozni, ha pedig a kutya nem csak hozzáér, de meg is eszi, akkor sajnos hányást okoz.

7. A boglárka gyakori virág a séták során, de a kertekben is gyakran találkozhatunk vele. Az olaja a nyálkahártyával érintkezve fájdalmas hólyagokat okoz, amely az idősebb és a fiatalabb kutyák esetében fokozottan veszélyes.


8. De a szobanövények között sem mindegyik a kutyák barátja.  A könnyezőpálma és a filodendron bármely részének elfogyasztása halálos kimenetelű mérgezést okozhat, különösen kistestű kutyák esetében.

9. A liliomok közül az inkaliliom vagy a vitorlavirág hányást, hasmenést, nyáladzást okoz, míg a sásliliom vagy a húsvéti liliom akár meg is ölheti kedvencünket, hiszen elfogyasztása májelégtelenséget okoz.

10. A tiszafa minden része mérgező. Mivel a madarak egészben nyelik le, nem lesz bajuk tőle, azonban a magjai elrágásával méreganyagok szabadulnak fel, amelyek szívelégtelenséget okozhatnak a kutyának.

11. A borostyán hányást, hasmenést és emésztőrendszeri problémákat okoz a kutyák számára.

12. Az aranyeső rendkívül mérgező a kutyák számára. Nagyobb mennyiség elfogyasztása esetén akár szívroham vagy légzésleállás is bekövetkezhet.

13. A lilaakác legmérgezőbb része a virága és a termése. A kutya zavarttá válik, hányás, hasmenés is előfordulhat, de súlyos esetben az állat nem éli túl a lilaakác elfogyasztását.

A felsorolt növényfajokon kívül még számos, a kutyák számára mérgező növény van, így ha kutya van a családban, mindenképp nézzünk utána, milyen növény kerüljön a kertbe, hogy nehogy baj történjen.

Ezeket a zöldségeket és gyümölcsöket ne add a kutyádnak

De nem csak a kerti növények, de bizonyos élelmiszerek is nagyon veszélyesek lehetnek a kutyák számára. A csokoládé, habár a kutyák nagy része nagyon is szeretne hozzájutni, igazi méreg a számukra, aminek fogyasztása akár az életükbe is kerülhet. De abból is nagy baj lehet, ha a kutyus leszüretel néhány gyümölcsöt a kertből.

1. Habár teljesen ártalmatlannak tűnnek, a szőlő és a mazsola is súlyos veseproblémákat tud okozni a kutyáknál. Sajnos a ribizli is veseelégtelenséget okozhat a kutyának, de ezen kívül súlyos hányást és hasmenést is, így mindenképp kerülni kell a fogyasztását.

kutya virág

A kutya számára bizonyos növények, zöldségek és gyümölcsök is veszélyesek lehetnek. Fotó: Pixabay

2. ​A citrusfélék elfogyasztása gyomorbántalmakat okozhat a kutyának. A citrusfélék héja, magja, szára és levele a legveszélyesebb a számukra, hiszen ezek nagy mennyiségű citromsavat és illóolajat tartalmaznak, amelyek károsíthatják a kutya központi idegrendszerét, az agyat és a gerincvelőt.

3. ​Vannak olyan gyümölcsök, mint amilyen például a cseresznye is, amelynek magja nyomokban cianidot tartalmaz, amely megrágva vagy lenyelve megmérgezheti a kutyákat, de az egyéb gyümölcsmagok lenyelése is veszélyes, hiszen könnyen a torkán akadhat a kutyának. Éppen ezért érdemes az alma magjait is eltávolítani, mielőtt a kutyának adjuk azt.

4. Nem is gondolnánk, de a sárgabarack szára, levele és magja is mérgező lehet a kutya számára. A  sárgabarackmag is elegendő ciánt tartalmaz ahhoz, hogy komoly károkat okozzon egy kutyának, hiszen a kutya sejtjeinek oxigénellátásáért felelős fontos enzim lebomlásához vezethet, így könnyedén okozhat légzési nehézségeket és fulladást is. A sárgabarackhoz hasonlóan az őszibarack magja is cianidot tartalmaz, de mérete miatt is nagyon veszélyes lehet. De még a szilva fogyasztása sem ajánlott, hiszen akár bélelzáródást is okozhat a lenyelt mag.

5. Az avokádóban található persin gombaölő, amely az emberek számára nem okoz problémát, de a kutyák számára mérgező.

6. Akár nyersen, akár ételbe kerülve is tartsuk távol a kutyánkat a hagymától és a fokhagymától, hiszen elpusztíthatja a kutya vörösvérsejtjeit és anémiát, vagyis vashiányos vérzékenységet okozhat, ha nagyobb mennyiségben fogyasztott belőle a kutya.

7. Ha a kertben van lehullott dió, mindenképp fel kell szedni, ugyanis a kutya számára nagyon súlyos következményekkel járhat a fogyasztása. Maga a dió héja fulladást vagy bélelzáródást is okozhat, azonban a földön heverő dió egyéb bajt is jelent a kutya számára. A különféle gombák megtelepednek az avarban, így a lehullott dión is. Az egyes gombák által termelt penitrem-A nevű méreg pedig nagyon súlyos tüneteket okozhat a kutyáknál, és akár az életükbe is kerülhet.

Figyeljünk oda rá, hogy a kutyánknak milyen ételt adunk, illetve mihez férhet hozzá a kertben és tegyünk meg mindent, hogy megőrizzük biztonságát. Ha mégis baj történik, haladéktalanul keressük fel vele az állatorvost. Minden pillanat számít!