A hazai gazdálkodók számára a KITE Zrt. által kínált tavaszi magágy-előkészítők közül a KONGSKILDE VIBROMASTER kombinátorcsalád az, amely a leginkább közkedvelt, közismert. Partnereink tisztában vannak a gép rendkívül jó ár/érték arányával, könnyű, de tartós felépítésével, hisz gyakorlatilag több évtizede szimbolizálja a minőséget a hagyományos magágy-előkészítők felhasználóinak körében.

  STURMVOGEL szállítási helyzetben

STURMVOGEL szállítási helyzetben – fotó: KITE Zrt.

De mi van azokkal a gazdálkodókkal, akik kötött, mostohább körülmények között dolgoznak, és mit kínálunk azok számára, akiket nem a hagyományos forgatásos alapművelés után várják a tavaszi feladatok? Nos, mindkét esetre van alternatívánk.

A nagy múltú német RABE cég STURMVOGEL L magágy-előkészítői azok, amelyeket a kötöttebb viszonyok közé kínálunk. Ez a termékcsalád 3; 4,5; 6; 7,5 és 9 méteres munkaszélességben áll rendelkezésünkre, hidraulikus csukással, 3 méteres szállítási szélességgel. A teljesítményigény méterenként 30-40 LE. A robusztus kialakítású vázszerkezet lehetővé teszi, hogy ne féljünk a nehezebb körülmények kihívásaitól.

  STURMVOGEL munkahelyzetben

STURMVOGEL munkahelyzetben – fotó: KITE Zrt.

A sorozat 1,5 m széles mezőkből épül fel, amelyek egy rendkívül erős torziós rúdra vannak felfüggesztve, ezáltal kiváló talajkövetést biztosítanak. A függesztett kapcsolat kiválóan működik kisebb táblák művelésénél is, hisz a gépkapcsolat fordulékony marad, nincs felesleges üresjárat, megműveletlen sarok. Ugyanakkor lépéselőnyben van a vontatott kombinátorokkal szemben akkor is, ha a tavaszi talaj nedves, süllyedős.

A gépcsalád 4 különböző kapatípussal választható. Az öt sorban, 285 mm-es kapahosszal szerelt gépek osztása 60 mm. A kapák lehetnek „S” alakúak (32x10 mm-es keresztmetszettel) kukoricához, cukorrépához, apró magvakhoz, de alkalmazásuk szármaradványoktól mentes talajt igényel. A hasonló paraméterekkel bíró egyenes állású kapák már jobban tolerálják a szármaradványt, speciális formájuk miatt akadály esetén képesek hátrafordulni. A nagyobb méretű dupla rugós kapák (32x12 mm) négy sorban, 400 mm-es hosszúsággal, 94 mm-es osztástávolsággal szintén „S” és egyenes kivitelben, nagyobb átömlési keresztmetszettel rendelkeznek, és akár 20 cm-es munkamélységben is alkalmazhatók. A „gyorsbeállításos” mélységszabályozással, csapszegek segítségével a munkamélység másodpercek alatt beállítható.
A helyes beállítást könnyen leolvasható skála segíti.

Az első kapasor előtt elhelyezett fogazott simítólap elegyengeti a talajt, és megkezdi a nagyobb rögök összetörését, mielőtt azok elérnék a kapatagokat. Magassága és szöge állítható. A szög állítása opcióként hidraulikusan is végezhető menet közben.

Fogazott simítólap

Fogazott simítólap – fotó: KITE Zrt.

Az erőgép keréknyomait nyomlazítóval tudjuk elmunkálni. Nyírócsavaros vagy rugófeszítéses automata kőbiztosítás közül választhatunk a jellemző körülmények függvényében. Ha a későbbi igények úgy kívánják, úgy a rugós megoldás utólagosan is felszerelhető.

A 7,50 és 9,0 méteres munkaszélességű STURMVOGEL kombinátorok oldalsó vázszárnyai mélységszabályozó kerekekkel is felszerelhetők. A mélységszabályozó kerekek jobb és pontosabb hosszirányú vízszintesség-beállítást tesznek lehetővé. Emellett pedig alátámasztják a széles szárnyakat, és biztosítják, hogy a teljes gép jobban kövesse a talajfelszínt.

Nyomlazító garnitúra

Nyomlazító garnitúra – fotó: KITE Zrt.

A talaj tömörítését fogazott pálcás rögtörő hengerpár végzi. A mellső henger 330, a hátsó 270 mm átmérőjű. Elrendezésüket speciális kialakítás jellemzi, amely átfedést tesz lehetővé az első és a hátsó hengersor között a bakhátak kialakulásának megelőzéséhez és a rendkívül sima talajfelszín kialakításához kiváló porhanyítás és keverés mellett.

Összességében elmondhatjuk, hogy a RABE STURMVOGEL egy igen sok lehetőséggel kecsegtető magágy-előkészítő család, amely masszivitásával, egyszerű, robusztus felépítésével egy tökéletes szerszám a tavaszi előkészítő munkák elvégzésére. Természetesen a KITE Zrt. készlettel áll rendelkezésükre, legyen szó a már jól ismert KONGSKILDE VIBROMASTER, avagy RABE STURMVOGEL kombinátorokról.

Kérjük, a további információkkal és az elérhető lehetőségekkel kapcsolatban keresse cégünk értékesítőit!

Szerző: Pataki Sándor, kereskedelmet támogató mérnök