A Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Zrt. (TM Zrt.) hosszú távú mezőgazdasági, fejlesztési és innovációs program kidolgozásán és megvalósításán munkálkodik, Pannon Breeding Program összefoglaló név alatt. A programban fajtakísérleti kutatás és gyűjtemény létrehozása is szerepel, amely során a Kárpát-medence genetikai értékeit a hazai nemesítésű és honosítású, klímatűrő és betegség-ellenálló fás és lágyszárú növényfajok és fajták választékát állítják össze.

A program célja a hazai genetikai alapok megőrzése és fejlesztése, melynek keretében kutatóállomás is létesül. Az állomás a későbbiekben klíma- és környezetkutató mintacentrummá válhat, ahol ökológiai mérőállomás és képzési központ működését is tervezzük. A Program keretein belül zajló kutatások eredményének bemutató területe a Live Energy Park, mely a Szenttamási Kastélyparkban létesül.

park

A program célja a hazai genetikai alapok megőrzése és fejlesztése

A Pannon Breeding program első lépése a konzorciumi keretek között már zajló innovációs kutatás sorozat a TM Zrt. vezetésével, amely négy konzorciumi taggal, a Debreceni Egyetemmel, a Szent István Egyetem Agrár- és Gazdaságtudományi Karával, a Gabonakutató Nonprofit Kft.-vel és a Nemzeti Agrár Innovációs Központ Erdészeti Tudományos Intézetével társulva végzi a kutatásokat.

A Program az elkövetkező 3 év során 24 kutatási témában, összesen 160 kutató bevonásával a Pannon régió növényi génállományát vizsgálja, parametrizálja, és olyan technológiákat, módszereket fejleszt, amelyek

jelentős mezőgazdasági innovációt biztosítanak a program tulajdonosa, a régió és a magyar mezőgazdálkodás számára is.

A Program egyik eleme a kutatási infrastruktúra kialakítása a TM Zrt központi területén. Ennek keretén belül hozzuk létre a Tudásparkot, melynek részét képezi a Laborépület, ahol a TM Zrt. kutatói végzik munkájukat. A komplexum másik része a klímaház, mely a különböző klimatikus viszonyok modellezéséhez teremt lehetőséget, ami több kutatási téma alapjául szolgál majd. Mellettük kerül kialakításra a konténertelep és a széles fajtaválasztéknak helyet adó törzsültetvény is.

A Pannon Breeding fajtakísérleti kutatási eredményeinek bemutató parkjaként fog szolgálni a Live Energy Park, mely a Szenttamási Kastélyparkban létesül. A kastélykert jelenlegi értékes növényállománya a munkák során kiegészül a hazai nemesítésű és honosítású klímatűrő, betegség ellenálló fás- és lágyszárú dísznövény fajok és fajták gyűjteményével a hazai genetikai alapok megőrzése és fejlesztése érdekében.

A Live Energy Park bemutatókertként lehetőséget biztosít a szakmai és az érdeklődő hazai és nemzetközi közönség fogadására, ezáltal sokszínűvé téve a régiót, növelve annak turisztikai vonzerejét.

A parkban folyamatosan láthatóak lesznek a kutatási eredmények. Az újonnan telepített lombosfák, cserjék, évelők, mocsári növények, tavasszal nyíló hagymások tovább színesítik majd a parkot, minden évszakban pompás látványt kínálva a látogatóknak.

A park emellett fontos és meghatározó szerepet kíván betölteni szakmai, köztük kertészeti rendezvények helyszíneként is.

park

A program bemutató parkja növeli a régió turisztikai vonzerejét

A TM Zrt. az igény szerinti kapacitásbővítést helyi gazdálkodók bevonásával tervezi megoldani, ezzel is fejlesztve a régió szakmai bázisát. Ezeket a gazdálkodókat egy tanüzem képezi majd tovább. A TM Zrt. mint szervező a gazdálkodók felé szolgáltatásokat, illetve szaktanácsadást végez majd (pl. termesztési klíma adatok, technológia, növényvédelem, stb).

A Programban fontos szerepet tölt majd be a tanácsadás és a szakoktatás. Kiemelt feladat a helyi agrárgazdasági szereplők információs kiszolgálása, szakképzése az állattenyésztés, növénytermesztés, kertészet és faiskola, illetve a feldolgozás területein. A duális szakképzés támogatása és gyakorlati helyek kialakítása is a program céljai között szerepel.

A Program hozzájárul majd a térségi és hazai szakképzések még magasabb szintre emeléséhez, valamint célul tűzte a határon túli, illetve a külföldi hallgatók képzését is.

A Program egyik hosszú távú célja, hogy az együttműködő helyi gazdálkodókkal egy területi klasztert alakítson ki, melynek lényege, hogy a mezőgazdaság számára munkahelyteremtő, vidékmegtartó agrárprogramot indítson, és a folytonos innovációval biztosítsa a fenntarthatóságot.

A Pannon Breeding Program a klímaváltozás okozta problémákra is keres megoldást. Sürgető szükség van a klímaváltozás kihívásaival szemben hatékonyabban teljesítő, a városi környezetet, a különböző szennyeződéseket jobban tűrő, betegség-ellenálló növényfajokra. A projekt olyan technológiák módszerek kifejlesztésére irányul, amelyek a korszerű és innovatív gazdálkodásra leginkább alkalmasak. A Program hosszú távú céljai közé tartozik az alkalmasnak talált növényfajták értékesítési lehetőségeinek felkutatása is.

www.tmrt.hu
www.pannonbreeding.hu
www.liveenergypark.hu